Gép-show 2022
Gép-show 2022

Kamaz gyár lesz Magyarországon

Kamaz gyár lesz Magyarországon

ITM

Hatvanöt magasan képzett mérnökkel még idén elindul a legnagyobb orosz járműgyártó magyarországi kutatás-fejlesztési központja. Két éven belül kétszer ennyi szakember foglalkozhat az elektromobilitással a cég hazai bázisán, amely ezzel eléri teljes létszámát. Az évtized közepétől a vállalat gyártókapacitásokat is Magyarországra telepíthet – erről írtak alá szándéknyilatkozatot az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a KAMAZ vezetői.

Az ITM és a KAMAZ között tavaly nyáron kezdődött egyeztetés a kétoldalú együttműködés kialakítása céljából az elektromos járműipar területén. A tervezett kooperáció két lépcsőben valósulhat meg, az első ütemben a közös kutatás-fejlesztésre fókuszál. A magyar fél a mérnöki csapatépítés támogatásával, az egyetemi és ipari partnerségek ösztönzésével, világszínvonalú tesztkörnyezet biztosításával segíti a munkát. A magyarországi K+F központ 2024-re 130 szakembert foglalkoztathat.

A folytatásban következhet a gyártókapacitások kiépítése és felfuttatása, amelyhez a magyar partner javasol majd beruházási helyszínt. Legkorábban 2025-től állíthatnak itt elő az induláskor évi mintegy 32 ezer elektromos járművet. A magyarországi üzem a tervek szerint 2030-ra közel tízszeresére növelheti termelését. Az elképzelések valóra váltása érdekében vegyesvállalatot hozhatnak létre a felek.

A KAMAZ csoport az Oroszország legnagyobb autóipari vállalata, a világon az első húszba tartozik a nehéz tehergépjárművek gyártásában. Csak teherautóból több mint hatvan modellt kínál, de egyebek mellett pótkocsikat, autóbuszokat, motorokat is készít. Termékei több mint 80 országban üzemelnek. A KAMAZ 2018-ban megkezdte az elektromos buszok sorozatgyártását is. A szándéknyilatkozatot a vállalatcsoport képviseletében Igor Povarazdnyjuk, a KAMA PSC főigazgatója írta alá.

A dokumentumot magyar részről ellenjegyző Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kiemelte: „A járműgyártás a hazai gazdasági növekedésben, ipari teljesítményben, foglalkoztatásban és kivitelben is meghatározó ágazat. Magyarország egyértelmű érdeke tehát, hogy a több szempontból korszakváltáson áteső szektor fenntartható jövőjét jelentő minden területen erősítse képességeit. A tiszta elektromos járművek fejlesztésében a ZalaZONE tesztpályával, előállításukban pedig az európai szinten élenjáró akkumulátor-gyártókapacitással fogunk pozíciót. A KAMAZ fél évszázados tapasztalattal bír az iparágban. Az együttműködésnek köszönhetően budapesti székhelyük jelentős elosztó központtá válhat az európai értékesítésben.”

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

FARM MACHINE 2022 - Az év mezőgépe 10.

2022. április 23. 12:03

Az a tény, hogy ez az erős gumihevederes traktor győzött, azt mutatja, hogy a résztvevők az intelligens technológiára és a lenyűgöző vonóerőre összpontosítottak.

FARM MACHINE 2022 - Az év mezőgépe 9.

2022. április 20. 04:37

A sorozat kilencedik fejezetében a kombájn kategória döntőseit (Claas Trion, New Holland CH 7.70, Rostselmash RSM 161), de elsősorban győztesét mutatjuk be.

FARM MACHINE 2022 - Az év mezőgépe 8.

2022. április 13. 08:04

A sorozat nyolcadik fejezetében az XXL nagytraktor kategória győztesét mutatjuk be.

FARM MACHINE 2022 - Az év mezőgépe 7.

2022. április 9. 04:36

Terveink szerint a győztesekről az olvasóink számára folyamatos tájékoztatást adunk. A sorozat hetedik fejezetében a permetezőgép kategória döntőseit (Amazone DirectInject, Hardi Aeon, Horsch Leeb CS), de elsősorban a győztesét mutatjuk be.

Ismét vásárolhatók új KAMAZ teherautók Magyarországon

2018. június 1. 15:50

Ismét forgalomba kerülnek a hazánkban a rendszerváltás előtt rendkívül népszerű Kamaz tehergépkocsik.