Gépészet

A mulcsozás mestere

Agrofórum Online

Ezzel a címmel tartott szántóföldi gépbemutatót a Güttler Kft., ahol Müthing mulcs-technológiával ismerkedhettek meg az érdeklődők.

Vörös Endre, a Güttler Kft. értékesítési vezetője elmondta, 11 Müthing szárzúzó gépet fognak bemutatni, amelyek közül 7 eszközt munkavégzés közben is láthatunk.

Aki még nem ismeri a gyárat, annak annyit érdemes tudni, Németországban 2 gyáregységgel, 120 főt foglalkoztató, 41 milliós árbevétellel rendelkező cégről van szó. A német precizitás jellemző a teljes palettára, amely elsősorban a szántóföldi felhasználásra gyárt vízszintes tengelyű kalapácsos szárzúzókat, de az utóbbi években nagy hangsúlyt kapott a kertészeti és szőlészeti alkalmazás is.

Az évente 3400-4000 gépet gyártó Müthing számos szabadalommal tette le a névjegyét ezen a piacon. Mint minden eszközük lelke, a „cápauszony” állókéses rendszer az egyik fő szabadalmi ötletük. Itt említhetjük a rézsűzúzó mechanikus ütközés elleni biztosítási védelmet (tuskók ellen, vagy ha betonkarót talál el, a gép elcsuklik hátra fel, és tulajdonképpen kár nélkül halad tovább)

Vörös Endre elmondta, egyre nagyobb teret hódít a környezettudatos gazdálkodás. Sokan követik azt a szemléletet, hogy kevesebb növényvédőszert juttatnak ki. Fontossá vált a talaj termőképességének javítása, megőrzése.

Aki a szárzúzást választja, ott a területeken munka után mint egy vékony paplan kerül a talajfelszínre egyenletes rétegben a zúzott szármaradvány. Csökken a felszín kipárolgása, és  gyomszabályozás funkciója is van. Nem elhanyagolható ezeknek a gépeknek a kukorica moly elleni védekezésben betöltött szerepe sem. Mivel a moly képes az utolsó nóduszokban áttelelni, a Müthing a kalapácsok erejénél fogva tökéletesen szétveri a szármaradványokat.

Az értékesítési vezetőtől azt is megtudhattuk, minden gép egy lemezből hengerített házzal rendelkezik, amely hosszanti irányban enyhén bordázott, így még nagyobb mechanikai ellenállásra képes. A modellek az egészen kis munkaszélességűtől a professzionális 8 méteres változatig választhatóak az igények függvényében. Az opcionálisan választható funkciók és kiegészítők a professzionális sorozatban már alapként szerepelnek. Csak hogy néhányat említsük: csúszótalp, ami az oldalirányú mechanikai sérülésektől védi az eszközt. Belső lemezvédelem szintén a kopás ellen szolgál, 2. állókés sor.

A felsorakoztatott gépekről több előadást hallhattunk a Güttler Kft. kollégáitól, azonban úgy vélem, a leghitelesebb véleményt  mindig magától a felhasználótól kaphatjuk, aki már évek óta használ egy-egy ilyen eszközt, gépet, ezért a gyakorlati bemutató solti helyszínét biztosító házigazdát, Borbély Istvánt kérdeztük a Müthingről. A fiatal termelőtől megtudhattuk, több évtizede folytatnak szántóföldi gazdálkodást, 3 cég együttes munkájával 1300 hektár területet művelnek. A területeiken jellemzően szántóföldi alap- és intenzív növénytermesztés folyik.

A gazdálkodásuk során nagy mennyiségű napraforgó szármaradvánnyal kell számolniuk, amivel ma már sok eszköz tud mit kezdeni, azonban ők olyan gépet kerestek, amit univerzálisan használhatnak nem csupán napraforgó szárzúzásra, hanem egyéb területek rendben tartására is. Egy demó-gép kipróbálása után döntöttek a Müthing mellett. Mi győzte meg őket? Elmondása szerint a Müthing valódi erénye a részletekben rejlik. Olyan aprónak tűnő, de nagyszerű megoldásokat kínál, amit egyetlen másik eszköz sem. Továbbá azt is kiemelte, az általuk választott gép egyedülálló kialakítása révén eltolva, mint egy kaszát tudják húzni, így a traktor a már lezúzott területen haladhat, nem tapossák le a még nem zúzott szárat. Egy jó, talajkövető beállítás mellett a szívóhatás miatt, akár 13-14 km/órával haladva is nagyon szép munkát végez. Kopás miatt 1700-1800 hektár után kellett kalapácsot cserélni, emellett a gyár 3 év garanciát ad kalapácstörésre.

A gépparkjuk része a gépshow-n bemutatott hátsó függesztésű MU 420 S Farmer és egy front eszköz, amiket gépkapcsolatban munkában is láthattunk. Itt gyakorlatban mutatta meg a gép valódi tudását, a szárzúzás minősége tökéletesen meggyőzőnek bizonyult. Ahogyan azt Borbély István a beszélgetés során említette, nem csupán szármaradványok zúzására használják a Müthing gépeiket, a területek rendben tartására éppúgy kiváló, még a 2 méter magas zöld növényzettel is jól boldogult a bemutató során.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nagy tömeghez extratartós gumiabroncsot

2024. december 16. 16:10

Legelőször az Alliance VF750/50R26, VF650/65R38 és VF620/70R46 méretek lesznek azonnali hatállyal elérhetők.

Terepre tervezve: újdonság érkezett a John Deere-től

2024. december 12. 16:10

Számos feladat végrehajtása hatékonyabbá válik az új Gator XUV 875M géppel, amely mostantól nagyobb rakodókapacitást, több kényelmet kínál.

Jön az AGROmashEXPO 2025!

2024. december 12. 12:40

2025-ben ismét megnyitja kapuit hazánk legjelentősebb mezőgazdasági eseménye, a 43. AGROmashEXPO kiállítás és vásár.

Megújult szervizháttér az AGRI CS Magyarországnál

2024. december 11. 10:40

A Case IH kizárólagos magyar márkakereskedőjeként az AGRI CS Magyarország Kft. számos jelentős átalakulással fut neki 2025-nek.

Apróra vágnak, „nem kérdeznek” a Müthing mulcsozógépei

2023. október 9. 15:10

A mulcsozás előnyeit aligha szükséges ecsetelni, a német Müthing pedig ehhez a munkához kínál jól bevált, strapabíró gépeket. A Güttler által szervezett gyakorlati bemutatókon most mindenki megtekinthette őket éles helyzetekben is.

Nagyszabású gépbemutatóval vár a jubileumi partnertalálkozón a Hanki-Ker Kft.

2023. május 11. 09:10

Jubileumi partnertalálkozót szervez a Hanki-Ker Kft. 30 éves fennállásának alkalmából.

Minőségi gépek + pályázat = hatékonyabb termelés gazdaságosan

2021. április 27. 13:26

Már megjelentek az idei ÁTK és kertészeti pályázatok tervezetei és mindenki reméli, hogy mihamarabb hivatalosan is megnyílnak ezek a pályázati lehetőségek. A Sato-Gép Kft. mindkét területen gazdálkodóknak minőségi munkagépeket kínál. Fontos, hogy a pályázati lehetőségek kihasználásával előtérbe helyezzük a magasabb minőségű munkagépeket. Ezáltal sokkal hatékonyabbá tehetjük a termelést, mellette egy értékállóbb és hosszabb élettartamú gép kerülhet a gazdaságunkba.

Lassan már ember sem kell a mulcsozáshoz – itt a Müthing és az AgXeed szenzációs gépe

2023. október 23. 09:10

A mulcsozás is azon munkafolyamatok közé tartozik, amely viszonylag egyszerűen automatizálható. Az ezen a téren specialistának számító Müthing meg is alkotta az első humán kezelő nélküli gépét.