Gépészet
Fizetett tartalom

Hasznos fejlesztések jöttek az OROS napraforgóadapterekhez

Agrofórum Online

Az OROS folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően zárt szárzúzóhajtás, illetve hidraulikusan csukható szárzúzó áll immár a napraforgót betakarító gazdák részére.

A Linamar Hungary Zrt. által gyártott OROS betakarítóadapterek jól ismertek a magyar gazdák előtt. A kukoricabetakarításhoz kifejlesztett CORNADO adapterek számítanak a húzótermékeknek, de egyre népszerűbbek és elterjedtebbek a 2016-ban bemutatott SUN napraforgóbetakarító adapterek is.

A folyamatos fejlesztések eredményeként a tavalyi AGROmashEXPO kiállításon debütált a SUN adapterekhez tervezett új, immár zárt szárzúzóhajtás. A hosszabb élettartamú, gondozásmentes szerkezet kialakítása révén sokkal kevesebb időt vesz el a karbantartása, szervizelése.

A felépítése viszonylag egyszerű, két hajtómű, valamint egy-egy kardáncsukló alkotja, és ezeket köti össze egy hatszögtengely. A 6 és 8 soros változatoknál egy ilyet találhatunk, 12 sortól fölfelé pedig mindkét oldalon van hajtás. A megoldás „visszafelé” kompatibilis, így már sok gazda lecserélte erre a régi ékszíjas vagy lánchajtást. A korábban vásárolt SUN adapterekre utólag feltehető új szárzúzóhajtás rendkívül költségtakarékos megoldás.

Az OROS októberben a romániai INDAGRA kiállításon mutatta be a 8 soros, csukható napraforgóadapternél a hidraulikusan csukható szárzúzót. Régi kívánsága volt ez a gazdáknak, hiszen a 4+2×2 részre összecsukódó szárzúzó révén immár szállítókocsi nélkül lehet közlekedni, trélerre csak ennél nagyobb adapternél van szükség. A termék idén kereskedelmi fogalomba is kerül.

Végezetül néhány hasznos opcióra is érdemes felhívni a figyelmet, ilyen például a sorkövető, amely a napraforgóadapterek két csőre között elhelyezkedő, ívelt fémpálcákat jelöli. Ahogy a szár ütögeti a bal vagy a jobb oldalit, a robotkormányzás úgy tartja soron a gépet, jelentősen megkönnyítve a kezelő munkáját.

Különlegesség a napraforgóadapterek automatikus talajkövetője is. A kukoricabetakarításnál nincs probléma, hiszen ott az adapter kompletten mozog, a napraforgónál viszont úgy kellett megoldani, hogy a kombájn csak a szárzúzót mozgassa, az adaptert pedig fixen tartsa egy adott magasságon.

Egy biztos: ha egy csukható gép sorkövetővel és automatikus talajkövetővel van felszerelve, akkor nincs az a tábla és talajkondíció, ami akadályozná a munkát.

Foltszerű permetezés drónnal, nyolcad áron

2025. február 12. 10:30

A drónok növényvédelemben betöltött potenciális szerepéről, a foltkezelésről hallottunk előadást az idei PREGAn.

Hogyan kerülhetjük el a tavaszi vetések technológiai hibáit?

2025. február 10. 15:10

Észak-Amerikában már ismerik az általunk is tapasztalt technológiai problémákat, és a kezelésükre születtek is technikai megoldások.

Új márkával debütált a KITE Zrt. az idei FeHoVa kiállításon

2025. február 8. 14:10

Az MDB márka bevezetése egy újabb lépés a hatékony, biztonságos és fenntartható technológiák megismertetése felé.

Magyar munkagép-újdonság segíti az erdők fenntarthatóságát

2025. február 7. 13:10

A talajművelő gép az erdészetben alkalmazott hagyományos talajművelési módszerekhez képest gyorsabb, nedvességtakarékosabb megoldást kínál.

Levéltetű: pár nap és 100 százalékos a fertőzöttség

2018. május 22. 11:16

Az időjárási körülmények most főként a kártevők szaporodásának kedveznek szántóföldön és kertészeti kultúrákban egyaránt, de a helyi körülmények néhány kórokozó terjedésének is jó feltételeket teremtenek.

Így lehet 5 tonna fölötti napraforgót termeszteni

2023. november 1. 15:10

A Syngenta elkötelezett amellett, hogy a termelőit ne csak kiváló genetikájú napraforgó hibridekkel, hanem a technológiai elemekkel kapcsolatos tapasztalataival, szaktanácsaival, valamint a folyamatosan bővülő digitális megoldásaival is támogassa a magasabb terméshozam elérésé-ben. A vállalat 6 tonna napraforgó programjában egyedülálló, hogy a termelőkkel közösen gondolkodva és fejlődve, lépésről-lépésre vizsgálják meg, hogy mi vehet el a termésből és ez hogyan küszöbölhető ki.

LG napraforgók a stabilitás jegyében

2023. december 20. 05:40

Az aszálytól sújtott területeken jobb alternatívának bizonyult a napraforgó, mint a kukorica és idén sem hagyta cserben a termelőket.

Felerősödtek a gabonalisztharmat tünetek

2021. május 4. 07:47

Emelkedett a vetésfehérítő bogarak egyedszáma, helyenként már meghaladta a veszélyes mértéket, 10-15 db/ 10 hálócsapás értékkel.