Agrárgazdaság
Agrárgazdaság

Kisebb napraforgó-, de nagyobb repcetermés lehet az EU-ban

Kisebb napraforgó-, de nagyobb repcetermés lehet az EU-ban

Agrofórum Online

A Strategie Grains elemzőcég csökkentette az Európai Unió idei napraforgómag- és szójababtermésére vonatkozó előrejelzését a közelmúlt száraz és meleg időjárása által okozott károkra hivatkozva, miközben a vártnál jobb termésnek köszönhetően javította a repcetermés kilátásait.

Az olajos magvakról készült jelentésben a tanácsadó cég csaknem 1,2 millió tonnával, 9,17 millió tonnára csökkentette az EU napraforgómag-termésének előrejelzését, ami 11,3 százalékos csökkenés a tavalyi évhez képest, annak ellenére, hogy a vetésterület meredeken emelkedett.

A szójabab esetében a tanácsadó cég 2,78 millióról 2,49 millió tonnára csökkentette 2022-re vonatkozó uniós termelési előrejelzését, ami 7,3 százalékkal alacsonyabb a tavalyi szintnél.

„A napraforgómag és a szójabab esetében az elmúlt hetek rendkívül meleg, száraz időjárása csökkentette a terméspotenciált a legtöbb jelentős európai termelő országban” – közölte a tanácsadó cég.

A termés-előrejelzők többször is csökkentették az EU-ban a kukoricát is magában foglaló tavaszi vetésű növényekre vonatkozó előrejelzéseket, mivel az egyre súlyosbodó aszály és az egymást követő hőhullámok a főbb termelő országokban, például Franciaországban, Romániában és Magyarországon megterhelték a növényeket a döntő növekedési időszakuk során.

Az EU fő olajosmag-növénye, a repce esetében a Strategie Grains 19,15 millió tonnára emelte az idei termést a korábban előre jelzett 18,47 millió tonnáról, ami 12,7 százalékkal meghaladja a tavalyi szintet.

„Az olajrepce ebben a szezonban a legtöbb európai termelési övezetben jó termesztési feltételeknek örvend, és a betakarítási eredmények még a vártnál is jobbak” – közölte a Strategie Grains.

A keresleti oldalon a tanácsadó cég megemelte repce- és napraforgómag-import előrejelzését, a dinamikus ukrán szárazföldi exportra és arra hivatkozva, hogy a napforgómag-exportnak hasznára válik az ENSZ közvetítésével létrejött gabonaexport-ügylet keretében működő biztonságos tengeri folyosó – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva. Az EU repcemérlege most várhatóan kiegyensúlyozott lesz a szezon végén, miközben a napraforgómag kilátásai feszesnek tekinthetők – tették hozzá.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A magyar gazdák 80 százaléka fontosnak tartja a termőterületi vízmegtartást – de mit tesz érte?

2024. május 10. 13:10

Felmérés: a magyar gazdálkodók 80 százaléka érezte fontosnak a termőterületi vízmegtartást és az ehhez szükséges lépéseket.

Az EU megállapodott az ukrán agrárimport visszafogásában

2024. május 8. 09:10

Az Európai Unió áprilisban korlátozta az élelmiszerimportot Ukrajnából, amely egyes EU-tagországok szerint destabilizálta a piacokat.

Késedelmesen fizet a felvásárló? Hamarosan büntethető!

2024. május 6. 08:10

2025. január 1-jétől indul a zöldség-gyümölcs, valamint sertés- és baromfiágazati, 30 napnál későbbi késedelmes fizetések szankcionálása.

Van egy ország, amely az élelmiszerek 80 százalékát importálja

2024. május 2. 12:10

Az ország területének csak kis (1,5 százaléka) százaléka művelhető, és az öntözetlen földeken csupán rövid tenyészidejű növényeket tudnak termeszteni.

Lehet, hogy kevesebb bioüzemanyagra lesz szükség az Egyesült Államokban

2021. június 12. 13:17

Európában a malmi búza ára 0,6 százalékkal, a kukoricáé 0,4 százalékkal, míg a repcéé 2,56 százalékkal csökkent.

KWS repce hibridek: Kulcs a sikerhez!

2020. június 15. 05:00

A KWS vállalat olyan egész Európára kiterjedő kísérleti hálózatban tesztelt repce hibrideket kínál a gazdálkodóknak, amelyek eltérő termesztési adottságokhoz is kiválóan alkalmazkodnak.

Argentína bolondítja meg a szójabab kereskedését

2020. február 27. 10:47

A szójabab árjegyzése 0,4 százalékkal a tonnánkénti 327,43 dollárnak megfelelő szintig emelkedett, de napközben a 330,28 dolláros szinten is kötöttek üzletet.

A dél-amerikai időjárás miatt lett olcsóbb a kukorica és a repce

2022. január 11. 07:36

Európában a malmi búza 275,5 euróba, a kukorica 243 euróba, a repce 808,75 euróba, a takarmánybúza pedig 214,5 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.