16℃ 8℃
október 22. Előd, Szalóme, Kordélia
Gépészet

Különleges „retró” kiadású traktorral ünnepel a New Holland

Agrotec Magyarország

Az Egyesült Királyságban működő üzem 60 éve gyárt traktorokat a világ számos piacára.

A basildoni gyárat az 1960-as évek elején, zöldmezős területen nyitotta meg a Ford, amelynek traktor- és mezőgazdasági gépgyártó üzletágát később a Fiat vásárolta meg. A közeli Dagenhamben már meglévő, traktorokat és autókat gyártó üzem szakemberei arra ösztönözték a döntéshozókat, hogy elsősorban a gyártási folyamatok modernizálásának érdekében egy külön traktorgyárat hozzanak létre Basildon városában.

Az első gyárépületek kivitelezési munkálatai 1960. április 2-án kezdődtek, és 1964. február 29-én fejeződtek be. Basildon sikertörténete a jellegzetes formájáról elhíresült és elnevezett 38 méter magas víztoronnyal (az úgynevezett „hagymával”) és a 414,528 m2 alapterületű legelső gyárépülettel kezdődött 40 hektáros építési területen.

Mindez egybeesett a 37-65 lóerős Ford 6X erőgépcsalád bevezetésével, amely a 2000-es Ford 6X traktormodellekből állt. Itt gyártották ugyanakkor a Dexta, 3000 Super Dexta, 4000 Major és 5000 Super Major géptípusokat is, amelyek a „Ford Force” 1968-as bevezetését követően későbbi nevén „Pre-Force” 2/3/4/5000 traktorok lettek.

A későbbi jelentős termékfejlesztések közé tartozott a 7A1 „600-as sorozatú” traktorok bevezetése. 1975-ben a legkülönfélébb 2600-tól 7600-ig terjedő szériaszámokkal ellátott gépek, valamint a következő évtől az új továbbfejlesztett, csendesebb „Q” kabinnal „7A2” változatok gurultak le a gyártósorról.

Megjelenik a New Holland márkanév

1981-ben ezeket a traktorokat a „Series 10” specifikációra frissítették, amelyek fejlesztései későbbi Force II (1986) és Generation III (1989) változatként váltak közkedvelté. 1991 végén megjelent a teljesen új 40-es sorozat, amelyet később új márkanévvel értékesítettek, amikor a Fiat még abban az évben megvásárolta a Ford New Holland mezőgazdasági gépekkel foglalkozó üzletágát és a New Holland márkanevet választotta.

Ezt követően az üzem New Holland TS, TM, T6000 és T7000 traktorcsaládokat fejlesztették és gyártották itt, napjainkban pedig a T6 és T7 típusokat 125-300 lóerő közötti motorteljesítmény tartományban.

2012-ben vadonatúj modern látogatóközpontot nyitottak meg Basildonban, ugyanebben az évben az üzem elnyerte a bronz fokozatú világszínvonalú gyártói státuszt a munkafolyamatok kezelését illetően.

A fejlődés immáron odáig jutott, hogy napjainkban nagyjából ötpercenként gördül le egy komplett traktor a basildoni szerelőszalagokról. A több mint 10 000 különféle műszaki felszereltségi variáció pedig lehetővé teszi a végfelhasználók számára az egyedi igényeikhez leginkább illeszkedő modell kiválasztását.

Mindezt az érzést a gazdák világszerte megtapasztalhatják, hiszen az itt gyártott erőgépek több mint 85%-át exportálják!

A basildoni gyár 60. születésnapja alkalmából, fenntartva a hagyományt, amely az ezüst Jubileumi 7810-es modellel kezdődött, és az Arany Jubileumi T6.180 és T7.270-es traktor modellekkel folytatódott, a New Holland bemutatott egy ünnepi kiadású T7.300-as traktort.

New Holland

A traktor grafikája a basildoni gyár alapításának korszakát idézi fel, melynél a design csapat a sok technikai előrelépést eredményező 1960-as évtizedből merített ihletet. A CNH Centro Stile által készített jubileumi kiadás design-hoz az ötleteket a londoni „Swinging ’60s” adta, amelyet a kék, sárga, gesztenyebarna és a rózsaszín élénk színei és folyékony formavilága jellemezték.

A traktor, amelyből csak egyetlen példányt gyártottak, a basildoni 60. évfordulós ünnepi rendezvényen avatták fel, április 9-én, majd 2024 során különböző kiállításokon kerül bemutatásra.

Folytatódó beruházások, fejlesztések

A Basildonban végrehajtott legújabb fejlesztések között több jelentős beruházás is szerepel, melyek eredményeként az üzem a New Holland alternatív üzemanyag technológiáinak előszámú fejlesztőközpontja lett.

A 2006-ban bejelentett „Clean Energy Leader” program tovább folytatódik. A vállalat 2021-ben Basildonban megkezdte a sorozatgyártását az iparág első ilyen traktorának. A T6.180 Methane Power LNG-t még ebben az évben követte a nagyobb teljesítményű T7.270 Methane Power CNG.

Ezek a fejlesztések lehetővé teszik az energiafüggetlen gazdaság koncepció megvalósítását. A technológia az állati trágyából előállított biometán üzemanyagként történő felhasználásán alapul.

„Büszkén ünnepeljük basildoni üzemünk 60 éves fennállását, mindez jól reprezentálja a New Holland márka evolúcióját, amely a mezőgazdasági gépek gyártójából egy olyan világméretű vállalattá nőtte ki magát, amely a gazdák számára kifinomult és új technológiákat fejleszt és egy globális szintű vezető márkaként világszerte hozzájárul a mezőgazdaság fejlődéséhez.

Ma Basildon az innováció központja, ahol a jövő kihívásaival is foglalkozunk és világszerte exportált csúcstechnológiás traktorokat gyártunk, mindemellett az alternatív meghajtási technológiák fejlesztőközpontjaként is működik. Itt gyártjuk T6.180 Methane Power traktorunkat” – mondta Carlo Lambro, New Holland márka elnöke.

„Az Egyesült Királyság egyetlen nagy traktorgyártójaként mi is nagyon büszkék vagyunk az itt dolgozó munkatársainkra, az ő képességeikre és elkötelezettségükre. Ez egy fontos mérföldkő az egész vállalat és mindenki számára, aki a vállalatnál dolgozik vagy az üzemben dolgozott” – tette hozzá.

A New Holland több mint 125 éve támogatja a mezőgazdasági termelőket technológiával, megoldásokkal és szolgáltatásokkal, amelyekre a termelékeny mezőgazdaság fenntartásához szükségük van.

Elsőszámú küldetése az innováció előmozdítása, a vásárlói igényekre adott válaszok biztosítása a mezőgazdasági és könnyű építőipari berendezések széles választékával. A „Clean Energy Leader” program keretében manapság már alternatív üzemanyag-technológiákat használó gépeket is gyárt.

Szakértelmünket és innovációinkat precizitással támogatjuk. Kapcsolt szolgáltatásokkal, elkötelezett és globális, erős és hozzáértő kereskedőhálózat segítségével támogatja partnereit.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A mezei pockok kártételének vége, magyar gép jelenti a megoldást

2025. október 22. 13:10

100 hektár kezelése után megtérül a Busa Bt. gépújdonságának ára, amely igen hatékony és természetesen legális megoldást jelent a mezei pockok elleni küzdelemben.

Vetés csökkentett menetszámmal, a nedvességet a talajban tartva – ezt biztosítja a Lemken gépkombinációja

2025. október 21. 16:10

A talajelőkészítést és a vetést egészen az idei évig külön végezték Merkly-Belus József zalai gazdaságában. Most azonban elérkezett a nagy váltás ideje, és a Lemken ultrahatékony gépkombinációjával nagy lépést sikerült tenniük előre ezen a téren.

Minimális talajtaposás a Kontrollált Művelőnyomos Gazdálkodással

2025. október 14. 13:10

„Irányt mutatunk – fókuszban a megoldások” címmel került megrendezésre 2025. október 7-én és 8-án a KITE őszi szántóföldi bemutatója, melynek központi témája a fenntarthatóság volt.

Világelső lett a Kubota, ezzel a traktorral mindenkit meghökkentett

2025. október 10. 13:10

A hannoveri Agritechnica kiállítás előtt jelentkezett világrengető újdonsággal a japán Kubota, és ezzel alaposan meglepte vetélytársait.

Lépéstartás a gépfejlesztéssel - Gumiabroncs körkép 2018 (2. rész)

2018. november 26. 08:48

Az új fejlesztésű mezőgazdasági gumiabroncsok egyre nagyobb méretben (átmérő, szélesség) készülnek annak érdekében, hogy a nagy motorteljesítményű traktorok vonóerő kifejtését, illetve az önjáró betakarítógépek nagy tömegének hordozását alacsony talajtömörítéssel legyenek képesek megvalósítani.

Kicsomagolták a három új traktort

2020. november 9. 08:17

A Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum három iskolájába – a váci Táncsics Mihály Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumba, a piliscsabai Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumba, illetve az örkényi Pálóczi Horváth István Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumba – kerültek az oktató járművek, amelyeket egy pályázat keretein belül nyertek el az iskolák az Agrárminisztérium jóvoltából.

Univerzális traktort adtak át Kecskéden a Magyar Falu Programnak köszönhetően

2020. július 13. 06:46

A Magyar Falu Program keretében a Kormány 2020-ban is pályázatot hirdetett a Magyarország területén működő 5000 fő, és ez alatti állandó lakosságszámú települési önkormányzatok számára közterület karbantartását szolgáló eszközbeszerzésre. A támogatás célja a belterületi közterületek rendezettségének támogatása, feltételeinek javítása, megfelelő eszközállomány biztosítása.

Massey Ferguson gépek készletről! Traktorok 80-400 lőerő között akár azonnali átvétellel

2022. március 7. 07:00

Az importőr Austro Dieselnél, illetve hazai márkakereskedő Partnereinél továbbra is számos Massey Ferguson traktor érhető el készletről, akár azonnali gépátvétellel!! Amennyiben nincs az Ön által keresett gép gyorskészleten, úgy nyárra szinte az összes típusból rendelkezésre állnak traktorok!