17℃ 6℃
május 9. Gergely, Katinka, Alberta, Édua
Gépészet

Több mint egy évtizedes elkötelezettség a New Holland iránt

Agrofórum Online

A 400 hektár saját földterületet művelő, valamint Szigetvár térségében 7 faluban közel 600 hektáron teljes körű mezőgazdasági szolgáltatást is nyújtó Székely Gábor növényvédő szakmérnököt a kukorica- és a szójabetakarítás véghajrájában kerestük fel, hogy a New Holland márka iránti több mint egy évtizedes hűségének hátteréről, valamint a hazai forgalmazó, az Agrotec Magyarország Kft. által biztosított szerviz- és alkatrészellátás tapasztalatairól kérdezzük.

1994-ben egy tsz. főmérnöki székéből csöppentem bele a saját „kényszervállalkozásba” 50 hektár kárpótlásból származó földterülettel és egy MTZ traktorral – kezd bele Székely Gábor a beszélgetésbe egy kukoricatábla szélén, miközben a harmadik betakarítási szezonját lassan maga mögött tudó New Holland CX6090-es kombájn az utolsó sorok aratását kezdi a tengeriből.
Mára már 1000 hektáron gazdálkodom, melyből 400 hektár a saját terület, a többit pedig szolgáltatásban művelem. Búzát, kukoricát, szóját, őszi káposztarepcét és az idei évben még utoljára cukorrépát is termesztettem – válaszol beszélgető partnerem a vállalkozás rövid bemutatására irányuló kérdésemre.

Pont most adja fel a cukorrépa-termesztést, amikor már a kvóta sem szabna neki gátat?
Igen, sajnos felénk a cukorrépa-termesztést ellehetetlenítette a kézimunkaerő-hiány. Sokan a közfoglalkoztatásból származó alacsony bevétellel is megelégednek, csak nehogy fárasztóbb, bár jobban fizető munkát kelljen végezni…


Az új T5.95-ös New Holland egyike

Hogyan alakulnak az idei terméseredmények?
Az idei igen aszályos évjáratban nagyon szórnak az eredményeink. A búzát a tavalyi 7 tonna után csak 6 tonnás termésátlaggal sikerült betakarítani. A repcetábláim 60 %-án komoly jégverés volt, így azokon a 2016-os 4,5 tonnás repcék helyett meg kellett elégednem a 3,5 tonnásokkal is, de szójából is 2-4,5 tonna között ingadozott a termésátlagunk.
A jég általi legnagyobb pusztítást 2017-ben egy 40 AK-s, közel 200 hektárnyi egybefüggő táblám szenvedte el, ahol a repce, búza és cukorrépa mellett legnagyobb felületen kukoricát vetettem. Így idén a tavalyi 210 hektáron elért 12 tonnás átlagos termés biztosan csak vágyálom marad. Már akkor is össze fogom tenni a kezeimet, ha meglesz a 9 tonnás átlag lesz a betakarítás végére.

Az épp zajló kukoricabetakarítás során is jól megfigyelhető, hogy kivétel nélkül sárga és kék gépek sürgölődnek önnél a táblán. Mióta tart ez a szemmel látható elkötelezettség a New Holland márka iránt?
2003-ban ismerkedtem meg a New Holland márkával a mostani forgalmazó, az Agrotec Kft. elődjén, az IKR-en keresztül. Az első TX66-os kombájnomat, valamint az első TM 190-es New Holland traktort még a mostani értékesítők szülei adták el nekem az IKR-ben.
Annak idején, a vásárlás előtt lehetőségem adódott a New Holland kombájngyárába is ellátogatni, és az ott látottak alapján úgy ítéltem meg, hogy tőlük a piacon lévő más márkákhoz képest az általam elvárt minőséget kedvezőbb áron kapom meg.

Azóta hogyan fejlődött tovább a New Holland géppark?
Az első, 2003-ban vásárolt, és azóta is nálam üzemelő TM190-es mellé az elmúlt években a tavasztól őszig zajló talajmunkákra vásároltam még két 210 LE-s T7060-ast, valamint egyéb kiszolgáló traktorként 2016 decemberében, ill. 2017 januárjában kedvezményesen két 115 LE-s T5.95-ös New Holland traktort, amelyek akkor már kifutó modellek voltak. Az itt felsorolt erőgépeken felül pedig a harmadik szezonját tölti nálam egy CX6090-es kombájn is.


Azért nem árt, ha egy öreg (TM190) is kéznél van a gazdaságban. Háttérben a CX6090-es kombájn

Hány üzemóra van már a 2003-as évjáratú TM190-esben?
13-14 ezer körül járunk vele, napjainkban legtöbbször egy 18 tonnás pótkocsit húzva maga mögött többnyire a terménymozgatásban használjuk, de ha pl. egy csapadékos ősz során megszorulunk az erőgépek tekintetében, akkor alkalomadtán szántásra is újra bevonjuk.

Milyen tapasztalatokkal gazdagodott eddig az erőgépflotta két legfiatalabb tagjával, a T5.95-ösökkel?
Mindkettőnél a 600. üzemórán vagyunk túl a legkisebb meghibásodás nélkül. Az egyikre eddig a tavaszi és most az őszi vetésekben hárult komoly feladat, míg a másik a tavaszi növényvédő szeres permetezésekben, műtrágya-kijuttatásban bizonyított, és most a betakarításnál a terményszállításban vesz részt. Összességében, a kiszolgáló traktorok kategóriájában, amit előnyükként meg tudok említeni, az a nagyobb, 5 tonna körüli önsúlyuk, és a nagy emelőkapacitásuk, amely utóbbi a modern, mikrogranulátum- és műtrágyaszóró tartályokkal felszerelt, ezzel együtt viszont sokkal nehezebb vetőgépek szakszerű üzemeltetése mellett nem elhanyagolható szempont. Nincs szükségünk így még egy 30-40 LE-vel nagyobb teljesítményű traktorra.

Mit kell és lehet tudni a beszélgetésünk helyszíneként szolgáló kukoricatáblának a betakarítását mindjárt befejező New Holland kombájnról?
Ez egy CX6090-es 330 LE-s, 9500 literes magtartályú, 6 ládás, cséplődobos típus, mely – révén térségünk dombos adottságai megkívánják – önszintező rostaszekrénnyel felszerelt. A kombájnt kultúrától függően vagy egy 6,1 méteres New Holland VARIFEED, fokozatmentesen állítható kaszapenge-sorú gabona adapterrel (egy oldali repcekaszával felszerelt), vagy még a TX66-os kombájnhoz vásárolt szintén New Holland 6 soros, F675W típusú csukható kukoricaadapterrel használjuk.
Tapasztalataim alapján e kombájn kapcsán annak kedvező fogyasztását emelném ki. Hektáronként, akár milyen rossz, csapadékos is az ősz, 16-18 liter gázolajjal akár 150 mázsás kukoricákat is gond nélkül levágok vele.
Továbbá az 50 millió forintot kisség meghaladó árával, véleményem szerint, a hozzám hasonló, közepes, 8-900 hektáros gazdaságok jó választása lehet a betakarítás terén – ráadásul 2017-től már új, a nagyobb CX-ektől származó ergonomikus kabinnal rendelhetőek.


Már nem sok van mára hátra

Talán közhelyes a kérdés, de milyenek az itt röviden bemutatott New Holland gépek a sokat emlegetett ár-érték arány tekintetében?
Mind a kombájnom, mind az erőgépeim hozzák azt a műszaki színvonalat és megbízhatóságot, amit az árukért cserében elvártam tőlük. Mivel a mai modern gépekben, így a New Holland traktorokban és kombájnokban is számos összetett technikai megoldás található, nem mondom azt, hogy időnként nem fordul elő valamilyen műszaki probléma náluk, de itt bárki nyugodtan a szívére teheti a kezét, minden márka minden egyes típusainak ugyanúgy vannak gyermekbetegségei.

A beszélgetés lezárásaként, mivel ahogy látom, most már tényleg közeleg e kukoricatábla betakarítása, engedjen meg mégy egy utolsó kérdést: Főleg ilyenkor, a betakarítás idején nagyobb igény hárul egy adott márka időbeni alkatrészellátására és a forgalmazó által nyújtott gyors szervizszolgáltatásokra. Hogyan vizsgázik ezen a téren az Agrotec Magyarország Kft. a gyakorlatban?
Tapasztalataim alapján az alkatrészellátásuk és a szervizhátterük is kiváló. Bármikor, akár este vagy hétvégén lépjen fel valamilyen problémám vagy alkatrészhiányom, az Agrotec szervizesei mindig a rendelkezésemre állnak.    

Minél kevesebbszer legyen rájuk szükség! Köszönöm a beszélgetést!

Agrotec Magyarország Kft.
2900 Komárom, Puskás Tivadar utca 4/a
06-34 568 520
www.agrotec.hu

(Kosztolányi Attila – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tartja az ütemet a magyar mezőgazdasági pótkocsipiac

2025. május 7. 13:10

Idén eddig összesen 258 mezőgazdasági pótkocsit adtak el, ami 2,4 százalékos plusz éves alapon.

Új DeereNS kombájnok – Digitalizált betakarítás

2025. május 1. 16:10

A John Deere betakarítógépek új modellsorai, a T5/T6, S7 és X9 kombájnok a teljes betakarítási folyamat automatizálását elvégzik.

Letolós vagy láncos? Szervestrágyázás Fliegl módra

2025. április 25. 16:10

A szerves anyag visszapótlásának fontossága az utóbbi években jelentősen megnőtt, melyhez számtalan gyártó kínál eszközöket.

A Hardi AEON permetezőgép Dombiratoson is bizonyít + videó

2025. április 24. 16:10

A Hardi AEON típusú permetezőgéppel kapcsolatos másodéves tapasztalatokról készült gazdainterjú Dombiratoson. A gép beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

130 LE-s prémium Massey Ferguson traktor őszi előrendelési akció!

2020. szeptember 16. 11:35

Az MF 5713 S NEXT típus kimagasló felszereltség mellett, jelentős gyári kedvezményben érhető el!

Permetező Unimog és öt felújított MB-Trac - Mercedes traktorszerelem Dunavecsén

2019. december 9. 14:38

Az elmúlt évtizedek egyik legkultikusabb márkáját jelentette és jelenti a Mercedes háromágú csillaga. Dunavecsén azonban nem személyautók viselik az emblémát, hanem mezőgazdasági gépek. Amikor ott jártunk, öt MB Trac és egy Unimog sorakozott fel Kiss László családi gazdaságának udvarán, hiszen egyetemista fiával már régóta imádja és gyűjti a német gyártmányú, univerzális erőgépeket.

Gépészet Videó

Vidéken is előrébb lehet lépni - Traktoros reklámmal jelentkezett a Telekom

2018. május 17. 08:34

A kampány első fázisa arra tesz kísérletet, hogy a megszokottól eltérő szereplőkkel, élethelyzetekben dramatizálja az előrejutás sikerélményét.

Megerősítette idei bevételi céljait a német BayWa Group

2019. november 15. 06:33

Az agrárüzletág első három negyedéves 8,19 milliárd eurós árbevétele 1,3 százalékkal kevesebb az egy évvel ezelőttinél, de az üzleti eredmény 18,1 százalékkal 65,8 millió euróra emelkedett.