31℃ 16℃
június 22. Paulina, Tamás
Gépészet

Újdonságok a New Hollandtól

Agrofórum Online

A New Holland Agriculture az első európai virtuális sajtókonferenciáján ismertette stratégiáját és 2021. első félévi termékajánlatát.

A Covid-19 miatt nincs lehetőség a megszokott kommunikációra, ezért a cég februárban három digitális programot szervez az alkalmazottak, a kereskedők és a sajtó képviselői számára. A program “Let’s get it done… all_ways” (Valósítsuk meg – minden lehetséges módon) elnevezése kifejezi a New Holland hozzáállását és képességét a jelenlegi nem várt feltételek közötti helytállásra.

Megbízható teljesítmény a változó körülmények között

Az európai mezőgépipar éves szintű forgalma visszaesést mutatott annak ellenére, hogy a második félévben már számos országban fellendülés volt tapasztalható. A New Holland csak kismértékű csökkenéssel szembesült, viszont megtartotta vezető pozícióját Olaszországban, Lengyelországban, Dániában, Belgiumban, Hollandiában, Portugáliában és Ukrajnában.

A konferenciát vezető Carlo Lambro (Brand President New Holland Agriculture) szerint globális szinten a New Holland megbízható teljesítménnyel zárta az évet, ami jól szemlélteti a full-liner társaság erejét. Ennek eredményeként 2021-ben a mezőgazdaság minden szegmensében rendelkeznek megfelelő ajánlattal, és kiterjesztik Clean Energy Leader programjukat új innovációkkal és partnerekkel.

Carlo Lambro és Sean Lennon

Sean Lennon (Vice President Europe, New Holland Agriculture) kiegészítésként hozzáfűzte, hogy az Európában a múlt év első felében történt változásokra a New Holland azonnal reagált. A gyors pénzügyi beavatkozások, amelyek részben még ma is érvényben vannak, segítették a gazdálkodás megerősítését és a második félévi eladások növelését. Az idei évben tovább erősítik full-liner pozíciójukat annak érdekében, hogy teljes mértékben kiszolgálják vevőik igényeit, exkluzív versenyképes megoldásokkal. A betakarítógép üzletágban növelni akarják eladásaikat, támaszkodva a megfelelő gyártási technológiára és termékeik produktivitására.

Egy full-liner társaság folyamatosan megújul és bővíti termék palettáját

A New Holland folyamatos beruházással törekszik ajánlatának bővítésére új szegmensek bevonásával, új modellek kifejlesztésére és innovációk kidolgozására, olyanokra, mint amelyek jelenleg bemutatásra és 2021 első félévében bevezetésre kerülnek.

Methane-powered traktor

A New Holland kifejlesztette az energia független farm modelljét (Energy-Independent Farm), amely egy zártláncú CO2 semleges termelési rendszer. Az elképzelés az idei évben válhat valósággá, amikor kereskedelmi forgalomba kerül a metán-hajtású traktor (Methane-powered Tractor). A szántóföldi vizsgálatok befejezéshez közelednek és Németország, Franciaország, Olaszország, Egyesült Királyság és a Benelux országok (ahol a biogáz termelés komoly mértékben folyik) kiválasztott vevői számára a traktor elérhető lesz az idén. Az év második felében viszont már a többi európai országban, sőt a tengeren túl is beszerezhető lesz.

A New Holland és az FPT Industrial egy új, a New Holland TK típus alapján fejlesztett bio-metán traktort vizsgál szőlőültetvényben. Az új traktor a „Diesel of the Year 2020” díjas FPT Industrial F28 motorral van felszerelve, amely azonos teljesítményre képes dízel, földgáz vagy hibrid üzemmódban egyaránt. A bio-metán hajtóanyaggal folyó vizsgálatok a Fontanafredda szőlészetben kerülnek megvalósításra.  

Bio-metán hajtású traktor

A New Holland a Nobili céggel közös programon dolgozik, amelynek célja elektromos hajtású szőlészeti és gyümölcsös munkagépek kifejlesztése. Az alapgép a New Holland T4.110V traktor, amelyet az AEF High Voltage útmutatása alapján egy e-Source generátorral szereltek fel. A traktor TLT által hajtott generátor látja el energiával az e-Sprayer és e-Mulcher munkagépeket. Ez a megoldás elnyerte a Technical Innovation 2020/21 Award díjat az EIMA International kiállításon.

Elektromos hajtású permetezőgép

Az új koncepciót megvalósító CH7.70 Crossover Harvesting™ kombájn egyesíti a cég elismert, 45 éves Twin Rotor technológiáját, a jól bevált, kiváló hagyományos cséplési technológiájával. Az új Crossover megoldás 25%-kal nagyobb áteresztő képességet eredményez a középkategória hagyományos kombájnjaival összehasonlítva. A kombájn HI-eSCR 2 szabadalmaztatott technológiával ellátott, hajtóanyag takarékos Stage V kategóriás motorral és Harvest Suite™ Deluxe vezetőfülkével rendelkezik. Az új fejlesztés megkapta az ASABE díját.

Crossover konstrukció

Az új nagyteljesítményű BigBaler High Density Packer bálázó ugyanazzal a kiváló minőségi paraméterekkel rendelkezik, mint a korábbi díjnyertes (többek között a „2020 Good DesignAward” díjjal elismert) BigBaler 1290 High Density CropCutter™ modell. A hagyományos hasáb bálázókkal összehasonlítva 22%-kal nagyobb bálatömörség érhető el, aminek eredményeként növekszik a bálaszállítás és kezelés hatékonysága. Mindkét bálázóra jellemző a nagy teljesítmény és kezelési komfort. A bálázók műszaki és informatikai megoldásai  (MaxiSweep™ felszedő, SmartShift™ hajtómű, LoopMaster™ kötöző berendezés, IntelliView™ IV érintőképernyős monitor, IntelliCruise™ automatikus sebesség szabályzó) lehetővé teszik a kényelmes és hatékony üzemeltetést.

BigBaler High Density Packer bálázó

A közkedvelt T6 traktorsorozat esetében bemutattak egy új 6 hengeres motorral szerelt géptípust, a meglévő 145 LE névleges teljesítményű T6.180 modell után megjelent az új 135 LE névleges teljesítményű T6.160. A T6.160 Dynamic Command™ traktor egy igazi univerzális erőgép, amely egyesíti a 6 hengeres NEF kompakt motor és a New Holland exkluzív Dual Clutch tengelykapcsoló előnyeit. Az innovatív 24×24 fokozatú Dynamic Command sebességváltónál mindhárom sebességcsoportban 8 sebességfokozat közül választhatjuk ki az elvégzendő munkaművelethez a legmegfelelőbbet. A Dual Clutch technológia alkalmazásával finomak, gyorsak és pontosak a fokozatváltások, a nagyobb számú fokozatnak köszönhetően mindig az optimális áttétellel dolgozhatunk. A Dynamic Command sebességváltóval akár 9% üzemanyag megtakarítás is elérhető egy másik csoport PowerShift váltóval való összehasonlításban. Az új traktor felszerelhető a New Holland modern műszaki megoldásaival: SideWinder™ II kezelői  kartámasszal, IntelliView™ IV színes érintőképernyős kijelzővel és CommandGrip™ multifunkciós joystickkal. A T6.160 Dynamic Command traktor telematikája lehetővé teszi a felhasználónak az MyPLM™ Connect csatlakozás lehetőségét.

A Precision Land Management megoldásokat kiegészítették a MyPLM Connect Portal Remote Services szolgáltatásával, amely lehetővé teszi a felhasználó számára a diagnosztikai távfelügyelet igénybevételét. A MyPLM Connect Portal tartalmazza az AgDNA szolgáltatást is, amely automatikusan megjeleníti az üzemeltetési adatokat a pontos döntés meghozatal érdekében. 

A New Holland Agriculture tervei között szerepel a talajművelőgép választék bővítése kompakt tárcsával, középmélylazítóval és sorközművelő kultivátorral. A New Holland Agriculture ugyanis megállapodást kötött a Maschio Gaspardo céggel kompakt tárcsák és középmélylazítók gyártására. A kékre festett talajművelőgépek 2021-ben New Holland névvel kerülnek a legfontosabb európai dílerekhez (Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Németország, Írország, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Svédország, Spanyolország, Egyesült Királyság).

New Holland (Maschio) kompakt tárcsa

A New Holland tovább fejlesztette népszerű D Series kerekes rakodóit. A fejlesztés két területre fókuszál: a hajtóanyag és karbantartási költségek csökkentésére (Smart Work modul, szerviz intervallum növelés 500-ról 1000 üzemórára), amely az életciklus alatt elérheti a 20.000 eurót, ill. az üzemeltetési körülmények javítására (8-inch méretű érintőképernyős monitor, ön-szintező emelőkar, hátsó kamera, Enhanced Lighting Pack világítási rendszer).

NH D Series kerekes rakodó

A New Holland terveiben a következő program a YOUNIVERSE (Április 9-18) virtuális mezőgazdasági kiállítás lesz, ahová várják a vevőket, dílereket és a sajtó képviselőit. 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

John Deere: új generációs körbálázók a piacon

2025. június 19. 16:10

A John Deere új körbálázói intelligens vezérléssel és precíziós technológiával forradalmasítják a bálázást.

Jobb megelőzni, mint a szántóföldön bajlódni – gépfelkészítés profi módon

2025. június 13. 14:10

A modern gépek esetében különösen felértékelődik a professzionális szervizháttér és alkatrész-ellátás. Az AGROTEC csapata ezzel tisztában van.

Innovációval a szárazság ellen

2025. június 6. 16:10

Innovatív gépek és tanácsadás segíti a gazdákat a forgatás nélküli, víztakarékos talajművelés és precíziós gazdálkodás terén.

Lendületesen bővül a mezőgazdasági pótkocsipiac

2025. június 5. 11:10

347 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba 2025 első öt hónapjában Magyarországon, ez 8,4 százalékos növekedés tavalyhoz képest.

Kihirdették az “Év Traktora 2022” verseny győzteseit

2021. október 25. 07:36

A régi, jól ismert márkák mellett akadtak teljesen új indulók is, ez pedig arra utal, hogy a gyártók presztízskérdést csinálnak az indulásból, és természetesen a győzelemből.

Ismét bővült a hazai traktorpiac

2020. november 6. 14:36

Októberben 257, az első tíz hónapban összesen 2525 új traktort helyeztek forgalomba Magyarországon – derült ki a Datahouse adatiból.

Világrekordernek szánt új rotoros kombájnnal és biogázas nagytraktorral készül a New Holland az Agritechnicára

2023. október 6. 12:40

Több mezőgép-kategóriában a szabályok újraírásával szeretné búcsúztatni 2023-at a New Holland, a gyártó mérnökei ugyanis a „legjobbat a legjobbaknak” elvét követve, az év legfontosabb újdonságait meghagyták a november 12-18. között tartott hannoveri Agritechnica kiállításnak.

Univerzális traktort adtak át Kecskéden a Magyar Falu Programnak köszönhetően

2020. július 13. 06:46

A Magyar Falu Program keretében a Kormány 2020-ban is pályázatot hirdetett a Magyarország területén működő 5000 fő, és ez alatti állandó lakosságszámú települési önkormányzatok számára közterület karbantartását szolgáló eszközbeszerzésre. A támogatás célja a belterületi közterületek rendezettségének támogatása, feltételeinek javítása, megfelelő eszközállomány biztosítása.