Sokak által ismert gyümölcsünk a dió (Juglans regia) Magyarországon több évszázada termesztésben lévő növényünk. Természetgyógyászatban betöltött szerepe kiemelkedő és az élelmiszeriparban is meghatározó alapanyag.
Szerteágazó felhasználhatóságával számtalan tanulmány foglalkozott az elmúlt években, különleges és egyedi kultúrnövényünk termesztése reneszánszát élte az elmúlt évtizedben.
Vajon mi az oka annak, hogy országosan csökken a gyümölcstermő területek száma, azonban a hazai diósaink száma egyre csak növekedett az elmúlt időszakban? Tényleg egyszerűbb a termesztése, ellentétben más gyümölcsfajokkal, és megtérülnek a beruházási költségek? Bármilyen mikroklímán termeszthető ez a különleges növény, és alacsonyabb munkaórával is képesek vagyunk profitáló ültetvényt üzemeltetni?
Ezekre és ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ a későbbiekben.
A Kárpát-medencében két igazán elterjedt diófajunkkal találkozhatunk, az étkezési célra telepített közönséges dióval (Juglans regia) és a dísznövényként, ritkábban erdőgazdálkodásokban fellelhető fekete dióval (Juglans nigra).
A gyümölcstermő növényeink között a legjelentősebb héjasunknak tekinthető, és az elmúlt két évtizedben több mint duplájára nőtt a dióültetvényeink területe. Mára már több mint 7000 ha-on foglalkoznak a szakemberek diótermesztéssel. Az országos termésmennyiség hektikusan alakult, az elmúlt években 5-6 ezer tonna termett évente, aminek számos oka van.
Ügyeljünk a termőhelyre
Többek között elégtelen termésmennyiséget okozhat a helytelenül kiválasztott termőhely is. A dió egy köztudottan fagyérzékeny és magas vízigényű növény. Fontos eleme az ártereknek, folyóparti területeknek, a múlt századokban szinte csak ezeken a vidékeken foglalkoztak diótermesztéssel, pl. a Felső-Tisza-vidéken.
Az árterekben kevésbé gyakoriak a tavaszi fagyok, illetve a kötött agyagtalajok rendívül jó vízmegtartó képeséggel rendelkeznek, amelyet a növény mélyre hatoló gyökérzetének köszönhetően ki is tud használni.
Ezen gyümölcsfajunkat intenzív anyagcsere-forgalom jellemzi, ezért is kell óvatosan végezni a metszési munkálatokat. A tavaszi metszésnél így is kialakul nedvfolyás, de ez nem jelent végzetes problémát az élettani folyamatokban.
A termésmennyiség alakulására döntő befolyással bír a korona ritkító metszése is, a beárnyékolt korona belseje termésképzés szempontjából inaktív marad, és fokozatosan eltolódik a növény egy vegetatív irányba.
Fontos, hogy a négy évesnél idősebb ágrészek metszés utáni beforradását nem tudja teljesen megvalósítani a fa, ezért fagéllel vagy egyéb fertőtlenítő szerrel kezelnünk kell az állományt. A ritkító metszések hatására képes megújulni a növény, és a jól átszellőzött, napos koronaformákon a növényvédelmi munkálatok is hatékonyabban elvégezhetőek.
Türelem diót terem
A hazai diótermés elégtelen alakulásához az is hozzájárul, hogy olyan termőterületre is ültettek a gyümölcsből, ahol sem a talajtani, sem a mikroklimatikus feltételek nem adottak.
A fiatal gyümölcsösök termőre fordulása sem annyira gyors lefolyású, ellentétben egy almatermő ültetvénnyel, ahol egy harmadéves Knipp-fa esetében már a következő évben számolhatunk értékelhető termésmennyiséggel.
A dió hosszú évek alatt fordul csak termőre, tehát egy négy-öt évvel ezelőtt telepített dióültetvény még csak most kezd el teremni, amennyiben helyes agrotechnikát és megfelelő ápolási műveleteket alkalmazunk.
A beruházási költségeket illetően egy alapvetően olcsó alternatíva lehet a diósok telepítése. Az elmúlt években ráadásul az állami támogatás is ösztönzőleg hatott a telepítési kedvre. Extenzív jellege miatt kevesebb a csemete mennyisége is hektáronként, nem igényel támrendszert sem.
Figyelembe véve egy átlagos diófa termőhelyigényét, nem meglepő, hogy a legjobban sűrített diósaink is 7×6 m-es sor- és tőtávval lettek telepítve. A klasszikus ültetvényekre pedig a 10×10 m-es elosztás a jellemző.
Megfelelő termőhelyi adottságok mellett és okszerűen elvégzett ápolási műveletekkel 2 t/ha-os termésmennyiség mellett jövedelmezőnek tekinthető egy átlagos dióültetvény. A gyakori tavaszi fagyok, és a növényvédelmi kihívások miatt azonban csak 0,5 t/ha a hazai átlag.
Hozzájárul ehhez az elmúlt tíz évben megjelent új kártevő is, a nyugati dióburok-fúrólégy (Rhagoletis completa) jelentősen csökkentette a piacképes termésmennyiség számát. A diófát jellemző átlag feletti méretek pedig a növényvédőszer kijuttatását is megnehezítik egy átlagos termelő számára.
Összeségében továbbra is egy perspektivikus kultúrnövényről van szó, amelynek a termesztésére a jövőben is igény fog mutatkozni.
(Fotó: Ilo/Pixabay)
