A tél vége hagyományosan a fás szárú haszon- és dísznövények metszésének ideje. Nagyon sok olyan növényfajt termesztünk, amelyek rendszeres metszés nélkül nemcsak termő képességüket vesztenék el, de igen jó eséllyel ki is pusztulnának. A metszés ugyanakkor nagy segítségére lehet a termesztőknek a termesztett kultúrák növényvédelme során.
Itt nyilvánvalóan nem egyfajta kizárólagos védelemről van szó, csak metszőolló és fűrész alkalmazásával nem igazán lehet egyetlen növénybetegség, vagy állati károsító ellen védekezni. Ugyanakkor a helyesen végzett metszés rengeteg fertőző anyagtól szabadíthatja meg kertjeinket és a későbbiekben jó néhány növényvédő szeres kezelést tehet feleslegessé. Ez nemcsak a pénztárcánkat kíméli meg a felesleges kiadásoktól, de a környezetet is jókora mennyiségű növényvédő szertől.
Metszéssel a betegségek ellen
A gyümölcsfáknak és fás szárú dísznövényeknek igen sok olyan betegsége létezik, amelyek a megfertőzött növényi részeken a fák, bokrok vesszőin, ágain, esetleg rügyeik belsejében vészelik át a telet. A metszés során történő eltávolításuk hatalmas mennyiségű fertőző anyagtól szabadíthatja meg a kertet.
A leggyakoribb ilyen könnyedén eltávolítható fertőzési forrás a csonthéjasok moníliája (Monilia laxa), vagy a gyümölcs monília (Monilia fructigena) által elpusztított gyümölcsök összeszáradt maradványai, a „múmiák”. A két faj a csonthéjasok esetében akár egyszerre is jelentkezhet. Mivel a csonthéjasok moníliája képes a virágokon át a fás szövetekbe is eljutni, így veszélyesebb, mint a gyümölcs monília. Fontos, hogy ezeket a maradványokat ne csak leszedjük a fákról, hanem szedjük fel a lehullott múmiákat is a talajról. Ugyan olyan, legfeljebb kevésbé hatékony fertőzési források, mint a fákon levő társaik. Az is fontos, hogy a levágás, összegyűjtés után semmisítsük meg ezt a nagyon tömény fertőző anyagot! Ne tegyük a komposztra, mert onnan tovább szórhatják a fertőző konídiumaikat. Vagy égessük el, vagy pedig ássuk be a talajba, vagy úgy helyezzük el a komposztba, hogy annak felszínére jó pár hónapig ne kerülhessenek.
Szintén érdemes metszéssel eltávolítani az őszibarack tafrinás hajtásvégeit, a levéllikasztó gombával erősen fertőzött, foltos vesszőket. Nyilvánvalóan ezekkel is úgy kell bánni, mint a moníliás termésmaradványokkal.
Az almatermésű fajoknál is van a monílián kívül néhány olyan kórokozó, amelyet eredményesen ritkíthatunk a metszés során. Ilyen pl. az alma lisztharmat (Podosphaera leucotricha), amely igen gyakran a hajtások csúcsán levő rügyekben telel át. A fellazult pikkelyeiről felismerhető, fertőzött rügyek könnyedén felismerhetőek. Mivel az alma lisztharmat biotróf kórokozó, a levágott és pusztulásra itélt rügyben nem tud tovább életben maradni. Így ezek összegyűjtése és megsemmisítése igazság szerint felesleges.
Ugyancsak csökkenthető a gyümölcsösökben a metszéssel a körtevarasodás (Venturia pyrina) fertőző anyagának mennyisége is. Rokon fajával, az alma varasodással (Venturia inaequalis) ellentétben ez a faj ivartalan úton, a megfertőzött vesszők megvastagodott kérgén micélium alakjában is áttelelhet. Ezzel a technikával sokkal hamarabb indíthat tavasszal fertőzést, mint a kizárólag ivaros alakban áttelelő alma varasodás.
Nyilvánvalóan a rügyekben és a különböző fás részeken áttelelő kórokozók ellen a metszés során korlátozottak a gazdálkodók lehetőségei. Súlyos fertőzés esetén elméletileg minden fertőzött vesszőt, ágat le kellene vágni, amely a fa fejlődését évekkel vetheti vissza. A metszés során igen jó eséllyel a fertőző anyag teljes megsemmisítésére, eltávolítására ezért nincs lehetőségünk, csak mennyiségének csökkentésére.
Vastagabb gallyak, vázágak elfertőződése esetén a metszőolló helyett gyakran fűrészt kell használni. Az ekkor kialakult metszlapok felülete sokszor jelentős is lehet. Kitűnő fertőzési felület ez nemcsak a csonhéjas monília számára, hanem a leg különbözőbb farontó gombák, tapló félék számára is. Ezek megtelepedése előbb – utóbb a fa teljes pusztulásához is vezethet. Ilyen esetekben először is célszerű a sebfelületet letisztítani, amelyre a befelé hajlított élű kacor kés az egyik legalkalmasabb szerszám. A már tiszta felületet ezek után célszerű valamilyen faseb kezelő anyaggal lekezelni. Jobb híján egy olajfestékes kezelés is elegendő lehet.
Amennyiben a farontó gombák megjelentek, úgy az érintett ágat a fa megmentése érdekében le kell vágni. Ügyelni kell ilyenkor arra, hogy a csonkítás során ne maradjanak a fán már elfertőzött részek. Ilyenkor is fontos a sebek gyors és gondos lezárása. A levágott ágak még hosszú évekig fertőzési forrásnak tekinthetőek, így mielőbbi megsemmisítésük feltétlenül szükséges.
Állati károsítók
A gyümölcsösökben nem csak a növénybetegségek, hanem egyes állati károsítók ellen is védekezhetünk a metszés során. Érdemes lehet levágni a pajzstetvekkel már sűrűn borított ágakat, ha már azoktól túl sok termést amúgy sem várhatunk. Ugyanakkor érdemes megvizsgálni, hogy a pajzstetvek ténylegesen élnek-e, avagy csak egy régebbi fertőzés emlékei díszelegnek az ágakon. Kezünkkel végigtörölve a pajzstetű telepeket a még élő és szétnyomott egyedek testnedvei jó mutatják kezünkön, hogy mennyi élő egyed volt azon a területen.
Szintén érdemes lehet figyelni arra is, hogy vannak-e parazitált egyedek a pajzstetű kolóniákban. Ha sok „lyukas” pajzsot találni, akkor az a kolónia már felkeltette a hasznos fürkészdarazsak figyelmét és ott a kártevők visszaszorulása várható. Drasztikus megoldásra, az érintett ág levágására ilyenkor már nincs szükség.
Amennyiben pajzstetvek, pete alakban telelő takácsatkák, vagy levéltetvek áttelelő petéi olyan mennyiségben észlelhetőek vékonyabb ágakon, akkor nyilvánvalóan lemetszve és megsemmisítve ezeket csökkenthetünk a fertőzési nyomáson. Ugyanakkor sokkal gyakoribb az, hogy ezek a telelő szervezetek nagyobb vázágakon, vagy azok elágazásainál találhatóak. Ilyenkor az ág levágásával túl nagy kárt okoznánk. Ezekben az esetekben később a lemosó permetezéssel, vagy a vegetációs időszakban végzett inszekticides, akaricides kezelésekkel védekezhetünk.
Ha az ágakon hámlik a kéreg és alatta a háncsban járatokat észlelünk, akkor szú bogarak kártételével állunk szemben. Ezek a bogarak csak az élő fákat támadják, de tipikus gyengültségi károsítók, azaz csak más okokból legyengült fákon képesek ágak, vagy akár az egész fa pusztulását okozni. A kártétel észlelésekor a megfertőzött ágat le kell vágni úgy, hogy a metszlap már egészséges szakaszon legyen, továbbá ne legyenek benne rovarokra utaló járatok. A levágott, fertőzött fás részt mielőbb meg kell semmisíteni.
Szintén a fás részek károsítói a különböző farontó hernyók, illetve a cincérek is. A kis farontó lepke (Zeuzera pyrina), illetve a nagy farontó lepke (Cossus cossus) hernyói az élő fás szöveteket károsítják, azokban gyorsan másodlagos korhadást, rothadást előidézve. Jelenlétükre már ilyenkor is a járatokból kipergő fűrészporszerű rágcsálékuk és ürülékük figyelmeztet. Jó útmutató a harkályok által vájt lyukak jelenléte is. Ilyenkor érdemes egy merevebb, de azért hajlékony dróttal megszondázni a járatot és fizikailag elpusztítani az ott levő hernyót. A cincérek lárvái a pondrók ugyanakkor nemrég elhalt, még magasabb víztartalmú fás részeken károsítanak. Jelenlétüket észlelve a már elhalt részek eltávolítása, levágása, megsemmisítése lehet a megoldás.
Amennyiben a metszés során kellő odafigyeléssel eltávolítottuk a fás szárú haszonnövényeinkről az ott megtelepedett kórokozókat és károsítókat, valamint el is távolítottuk és meg is semmisítettük őket, akkor egy hatékony lemosó permetezéssel kombinálva olyan alacsony szintre szorítható egyes betegségek és kártevők fertőzési nyomása, amely szükségtelenné tehet egyes kezeléseket, amelyeket a vegetációs időszak során kellene egyébként végrehajtani.
