Házikert

Bogyós gyümölcsök kisokos: melyikről mit érdemes tudni?

Agrofórum Online

Ma már a bogyós gyümölcsök között is vannak olyan izgalmas fajták, fajok, melyekre csak felhúzzuk a szemöldökünk és tétován nézzük a képet, hogy vajon milyen íze lehet. Legutóbb egy kertészeti katalógust böngészgetve találtam pont pár ilyen újdonságot, így adott is alkalom, hogy a sokszínű bogyósgyümölcs világról írjak.

Azok közé a retro életérzést szerető kertészek közé tartozom, akik még egrest, pirosribiszkét szedtek gyerekkorukban, tövises volt a szeder és a málna is, melynek lehajló hajtásaiba bele is lépett. De ahogy szélesedett a tudásom és látóköröm, úgy érkeztek be a legkülönfélébb fajok, fajták is. Persze volt olyan, aminek nagyon örültünk, mint a tövisnélküli szedret, de a josta már azok közé tartozott, melyek a „meg nem értett zseni” irányvonalakba tartoztak és sem ízükben, sem aromájukban nem lett kedvenc töményen fogyasztva. Bár bogyós gyümölcsök keverékekhez jól illeszkedik, azért ízükben igen újszerűek.

Ugyanígy újdonságként hatott a szedermálna és a fekete málna is számomra.

Bogyós gyümölcsök

Josta – a számomra meg nem értett zseni, különleges ízvilággal

A josta más néven ribiszkeköszméte. Ez már egyfajta irányt is mutat származását tekintve és ízvilágára nézve. Apró fekete bogyókat nevel, egy cserjeforma bokron és sokáig figyelni kell, hogy valóban éretten szedjük le. Pár tő nekünk is van a kertészetben, de az utóbbi évek nagy aszályait nem bírja kellően. A bogyósgyümölcsökhöz képest a ribizlire hasonlít a növényvédelme és a poloskák is legalább annyira szeretik. A fekete ribizli és az egres fajhibridje, német nemesítésként, neve is innen ered: Josta.

Szedermálna: szeder vagy málna?

A szeder és a málna keresztezéséből jött létre a szedermálna (Rubus loganobaccus), mely küllemében is a málnára hasonlít termésben, viszont a szeder méretével vetekszik. Nagy előnye, hogy tüskétlen, így aki ezeket a kínokat sem szereti a szüreteléskor, annak ez is jó hír, hogy a tövisnélküli szeder volt az egyik alap a nemesítés során. Megtartani gyerekjáték, méteres hajtásain rengeteg termés érik be, így képes ellátni az egész családot pár tő szedermálna. Tekintettel a nagy aszályokra, érdemes olyan helyre telepíteni, ahol az öntözését tudjuk biztosítani.

Mézbogyó: igazi különlegesség

Egy pár éve izgatja a fantáziám, hogy az alföldi Homokhátságon vajon meg tudnám-e termelni a mézbogyót, mert igazán különleges ízvilággal rendelkezik. A leírások alapján egy igen jó beltartalmi értékkel rendelkező gyümölcsfajta és rendkívül ízletes is. Egyik nagy előnye a mézbogyónak, hogy -40 C fokig télállóak és még a kihajtott növények is -20 C fokig fagyállóak. Ez egy nagyon jó hír azoknak a termesztőknek, akik kertje igencsak fagyzugos. A leírások alapján mindenféle talajtípuson megtartható, bár itt megjegyezném, hogy a talajminőség minden esetben fontos és a megfelelő tápanyag-utánpótlás is. A mocsaras, agyagos talajok mellett a homoktalajokat nem szereti, így ezeken a területeken a talajkeverékes magaságyások lehetnek praktikusak.

Áfonya, a nagy klasszikus

Mióta az interneten a világ másik feléről is lehet rendelni még akár növényt is, egyre többen vásárolnak a kertjükbe áfonyát is. De ezzel egyidőben sok az az elszomorodó hobbikertész, akinél a növény csak senyved és nehezen bírja megtartani, nemhogy még szüretelni is róla. Van pár olyan haszonnövény és dísznövény, mely jellegzetesen a savanyú talajt kedveli, főleg adott pH-tartományban. Az áfonya is ezek közé tartozik.

Ahogy a mézbogyó is a savas talajban érzi magát a legjobban, úgy az áfonyára ez hatványozottabban igaz.

Borbolya a kertben: mérgező díszcserje vagy hasznos gyümölcs?

2026. január 14. 11:10

A borbolya látványos, de nem minden faja biztonságos. Mutatjuk, mikor ehető a termés, és mikor jelent kockázatot.

Milyen szempontok alapján válasszunk metszőollót?

2026. január 14. 05:40

Az egyik alapvető kérdés, hogy mitől fogunk majd szeretni egy metszőollóval dolgozni? Mert ugye bármikor elképzelhető egy nagyobb kertben, hogy akár egész nap dolgozni kell vele.

Fehéredik a szobanövény földje? - Íme a megoldás!

2026. január 13. 05:40

A téli időszak egyik gyakori problémája, amikor a szobanövények cserepében a talaj elkezd fehéredni, penészes lesz. Ennek több oka is van, így ennek jártunk utána kertész szemmel.

Kerüld el a hibákat a madáretetés során!

2026. január 13. 04:57

Hogyan tudunk segíteni az énekes és vízi madaraknak télen, ha beköszönt a hideg és leesik a hó? Milyen hibákat ne kövessünk el az etetés során? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Hertelendy Péterrel, aki minden évben eteti és megfigyeli a madarakat a kertjében.

Házikert Videó

Emelkedik a fagyasztott málna ára

2019. május 12. 10:33

Lengyelország szenvedte meg legjobban a versenyt az ukrán olcsóbb nyersanyagárakkal.

Mik okozzák a gubacsok kialakulását a málnavesszőkön?

2025. február 13. 04:37

Málnavesszők között egyre több gubacsot találtam metszés közben. Mik okozzák, és hogyan lehet ellenük környezetet kímélően védekezni, minél kevesebb vegyszerrel?

Hogyan lehet meghatározni a körtefajtákat?

2022. augusztus 17. 04:37

Szeretnék azonosítani pár körte-, illetve bogyós gyümölcsfajtát, amik már jó pár éve bőséges terméssel szolgálnak. Tudok róluk képet küldeni.

Málna ápolása a bő termésért

2021. május 11. 13:44

A málna nagyon hálás növény, ha megfelelően ápoljuk és bő termésmennyiségről gondoskodik már késő tavasztól. A bogyós gyümölcsök között a málna az, amivel minden évben foglalkozni kell a gyomláláson kívül is.