Az amerikai gesztenyefa (Castanea dentata) egykor az Egyesült Államok keleti részének erdeiben ugyanolyan elterjedt faj volt, mint a tölgy, ám sajnos szinte minden példánya áldozatul esett egy behurcolt egy gombabetegségnek, a gesztenyeszáradásnak, így a faj gyakorlatilag kevesebb mint fél évszázad alatt kipusztult.
Technikailag persze nem nyilváníthatjuk „kihaltnak” az amerikai gesztenyét, mert a Cryphonectria parasitica (Kéregrák) nevű kórokozó nem képes elpusztítani a fa föld alatti gyökereit. Az elpusztult tönkök mellett idővel kihajtottak a legerősebb tősarjak, de kisvártatva rajtuk is megjelentek a kórokozók, ezért leállították a faj termesztését. Később az életben maradt példányokat rezisztens ázsiai fajokkal keresztezték, ma ezek alkotják a legnagyobb amerikai gesztenye ültetvényeket.
Hazánkban a szelídgesztenye legnagyobb természetes állományai Zalában találhatók, ám hiába a kedvező éghajlat és a 6 államilag elismert fajta, a magyar gesztenye-ellátást a boltok többnyire import áruból biztosítják. Ennek oka elsősorban a nem elegendő termésben és a fákat tizedelő kórokozókban keresendő, amely itthon is veszélyezteti nem csak a vadgesztenyék, de a szelídgesztenyefák fennmaradását is.
A tragédia előtt a gesztenye hatalmas szerepet játszott az amerikai gazdaságban, mivel építőanyagot, erdőgazdálkodási területeket (integrált fa- és állattartó területeket), állati takarmányt és kalóriadús termést biztosított az emberek számára. Az Egyesült Államokban már évtizedek óta árulnak új gesztenye fajtákat, ám az ünnepekre vásárolt gesztenyét gyakran Törökországból vagy Olaszországból importálják – akárcsak kis hazánkban.
Ahogy a fenntarthatóbb életmód felé haladunk, talán itt az ideje, hogy újra szemügyre vegyük a gesztenyét, és átgondoljuk, hogyan kerülhetne egy ilyen alapvető élelmiszer újra a termesztés első fázisától kezdve az asztalunkra.
Az amerikai gesztenye
Az amerikai gesztenye egykoron az Appalache-hegység ökoszisztémájának fontos része volt. A több mint 30 méter magas, terebélyes lombkoronájú fa gyorsan és egyenesen nőtt, külleme kifejezetten impozáns látványt nyújtott. Voltak olyan természetes és (amerikai őslakosok által) művelt erdőterületek, ahol a fák egynegyede gesztenye volt.
Fája jól megmunkálható volt, és ellenállt a gyökérrothadásnak. A telepesek gyakran használták vaskos kerítések, rönkházak és zsindelyes tetők építéséhez. Később telefonpóznákat és vasúti síneket is készítettek a gesztenyefa törzséből, de gyönyörű bútorok, hangszerek és lambériák készítésére, sőt faszén előállítására is alkalmas volt ez a mesés tulajdonságokkal bíró fa.
A gesztenye ezen túl a vadon élő állatok, a jószágok és az emberek számára is megbízható táplálékot jelentett. A szarvasok, medvék, pulykák és mókusok egyaránt szerették a gesztenyét. A gesztenyefán mindig volt elegendő termés, amely több fehérjét tartalmazott, mint a makk vagy más erdei csonthéjasok.
Az 1900-as évek elején a New York-i Botanikus Kertben fedezték fel a gesztenyefák gesztenyeszáradással fertőzött fáit. A betegség a fák törzsén és ágain kéregrákosodást okozott, amely elpusztította a föld feletti részüket. A fák a fertőzéstől számított két éven belül elpusztultak. A betegség a szél, az eső és madarak által terjedt, ennek köszönhetően a gesztenyefák az 1950-es évekre eltűntek a természetes élőhelyükről. A hátramaradt faanyag egy ideig még kitermelhető maradt, de a fa termésének, mint táplálékforrásnak a kiesése szörnyű csapást mért a világra.
A gesztenye Magyarországon
Bár sokan úgy vélik, hogy a szelíd gesztenye a Kárpát-medencében őshonos növény, más szakértők határozottan állítják, hogy hazánkban Károly Róbert király volt az, aki az 1300-as években szelídgesztenye erdőket telepíttetett Nagymarosra. Érdekes módon azonban ezek az erdők valamiért csak később, Mátyás király idejében váltak közismertté. Igaz, akkor Beatrix királynőhöz és Itáliához kötötték az ínyenc finomságot, amely egyhamar a palotában folyó lakomák legnépszerűbb eledelévé vált, különösen almával, mézzel és sültekkel körítve.
Vidéken általában a levert termést tüskés burokkal együtt tették el (gyakran dióval rétegezve), hogy tovább elálljon a tél folyamán. A hazai gesztenyetermésből a mai napig elsősorban mézet és lisztet készítenek (ezért régen kenyérfának is nevezték a gesztenyét), de felhasználják italok és desszertek, sőt a kozmetika-ipar alapanyagaként is. Magas ásványianyag- és vitamintartalma miatt az egészséges táplálkozás szerves részét képezi, de előnyös tulajdonságai miatt előszeretettel alkalmazzák gyógyhatású készítményekben is.
A gesztenye termesztése ma Amerikában
Az Amerikai Gesztenye Alapítvány és más szervezetek megpróbálják újraéleszteni az amerikai gesztenyét. Az Amerikai Gesztenye Alapítványnak vannak olyan projektjei, amelyek a gesztenyeszáradással szembeni ellenálló-képesség természetes úton történő növelésére, az ellenálló-képesség molekuláris úton történő átadására (GMO típusú anyagok) és a gesztenyeszáradás elleni biológiai védekezés bevezetésére irányulnak. Más helyeken az amerikai gesztenyét arra használják, hogy olyan hibrideket hozzanak belőle létre, amely ellenáll a száradásnak, megelőzve egy esetleges újabb betegséghullámot.
Kevesen tudják, hogy az Egyesült Államokban napjainkban termesztett gesztenyék, amelyek a világ termelésének kevesebb mint egy százalékát adják, valójában ázsiai fajták. Manapság Michigan, Florida, Oregon, Virginia és Kalifornia tartozik azok közé az államok közé, ahol a legtöbb gesztenyét termesztik. Az amerikai gesztenye kipusztulása után a fajra épülő iparág az Egyesült Államokban sosem tudott igazán talpra állni.
A gesztenye jövője
A több száz évig élő szelídgesztenye termesztésének szépsége abban rejlik, hogy minden elültetett oltott facsemete öt éven belül termőre fordulhat, azaz gyorsabban hoz termést, mint a legtöbb gyümölcs- és diófa. Ezzel szemben a szelídgesztenye facsemetéje körülbelül tíz év alatt éri el az érettséget, attól kezdve azonban termésével ellát egy családot. A gesztenye általában kompatibilis azokkal a területekkel, ahol egyébként őszibarackot termesztenek. Az innovatív gyümölcstermesztők ezért sokszor a gesztenyét más évelő növényekkel, így például spárgával vegyes termőföldben termesztik. Ezek az évelő fák nemcsak több száz kiló élelmiszert termelnek évente, hanem évtizedekig hoznak termést anélkül, hogy újra kéne telepíteni őket. Hazánkban a Duna-kanyarban, Zala, Vas és Somogy megyében, illetve Baranyában találhatók a legnagyobb gesztenyefa ligetek.
Ha ilyen évelő növényekből álló rendszerek segítségével termesztenénk az alapvető élelmiszereinket, akkor az olyan egynyári monokultúrák, mint a kukorica és a szója káros termesztési módjai minimalizálhatók lennének. Ehelyett telepíthetnénk élelmiszert (termést) adó erdőket és szántóföldeket, miközben újra megtanulnánk, hogy azokat a növényeket kell fogyasztanunk, amelyek kevés gondoskodással is jól fejlődnek, mégis bőségesen teremnek.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy csak sült gesztenyéből és párolt spárgából (ami egyébként egy nagyon is jól hangzó kombináció!) álló ételeket ehetünk. A gesztenyéből más remekül felhasználható konyhai alapanyagokat is készíthetünk, például gesztenyelisztet és gesztenyetejet, amelyek desszertek és mártások készítése közben tökéletesen helyettesítik a búzalisztet vagy a szóját. Mindannyiunknak nyitni kell az élelmiszer-ellátó rendszer szükségszerű modernizációja felé.
A cikket fordította: Ordódy Eszter
