15℃ 2℃
március 7. Tamás, Perpétua, Felicitász
Növénytermesztés
Fizetett tartalom

4+4 dolog, amit (talán) még Ön sem tudott a bioaktivátorokról

CHEMICAL-SEED KFT.

Bevallom kihívás, úgy cikket írni a bioaktiválásról, hogy sokan csak most olvasnak először a bioaktivátorokról, így még a kifejezés is újdonság számukra. Míg mások – mint az újdonságokra nyitottabb vagy a több lehetőséggel rendelkező növényvédelmi és növénytermesztési szakemberek - már ki is próbáltak ilyen készítményeket az elmúlt években szántóban, gyümölcsösökben, szőlőben vagy a zöldségtermesztésben.

Mi, itt az Activstart-csapatban, szeretjük a kihívásokat és nagyon szeretünk tanulni, így megpróbálunk az elkövetkező néhány pontban mindkét csoportnak újat mondani. Remélve azt, hogy a „PRE-bioaktiválók” sok új információhoz jutnak, míg a „POSZT-bioaktiváló” termelőknek tudunk néhány meglepő és hasznos ténnyel szolgálni, ami felkelti az érdeklődésüket, hogy kipróbálják az Activstart készítményeket is.

Kezdjük az alapokkal (a profik ezt a részt akár át is ugorhatják… bár itt is lehetnek meglepő információk 😊):

0. A bioaktiválás a növénytermesztésben az a folyamat, melynek során egy készítmény technológiában történő alkalmazásával fokozzuk a növény életképességét annak érdekében, hogy optimalizáljuk az egészségi állapotát és támogassuk a kiegyensúlyozottabb növekedését. Bioaktivátornak minősül minden olyan készítmény, mely felkészíti a növényt a termesztési környezettel szembeni minél jobb ellenállóságra, valamint a termesztés feltételeinek minél optimálisabb felhasználására, legyen az egy helyi adottság vagy kijuttatott input anyag.

1. A bioaktivátorok sem csodaszerek, a bioaktiválás maximális hatékonyságához a következő 5 feltétel együttes teljesülése szükséges:

A bioaktivátorok maximális hatékonyságához szükséges feltételek

Ezek nélkül nem is érdemes belevágni – fontos a termesztés tervezése és a tudatosság.

2. A bioaktivátorok használata során a hangsúly elsősorban a prevención Fontos, hogy a megfelelő összetételű készítmény ott legyen időben a növényben, hogy segítse a növekedést (gyökér-, szár, megtermékenyülés, termésképzés, illetve ellenállóvá tegye a növényt a szárazsággal, forrósággal, kémiai stresszel, stb. szemben.

Míg a fizikai stressz faktorok után (jégverés, homokverés stb.), a gyors regenerálódás érdekében azonnal kezeljünk, hogy a növény minél gyorsabban a maximális növekedésre kapcsolhasson.

3. Az Activstart termékcsalád tagjainak különlegessége, hogy 100%-ban növényi alapú, természetes kivonatból készülnek, megfelelve a ISO rendszer követelményeinek. Élelmiszer minőségű termékek révén a biotermesztésben is használhatóak. Összetételük alkalmassá teszi őket a növényben az öregedési folyamatok lassítására, melyet a pl. a szárazság, a kémiai anyagok vagy a hőmérséklet okoz. A szerves kötésben jelen lévő szilícium és egyéb mikroelemek az átmeneti mikroelemhiány gyors helyreállításában tevékenyek.

S most nézzük az extrákat:

4. Az Activstart bioaktivátorok kezelés után azonnal, „robbanásszerűen” hatnak. A mikroelemek aminosav-kelát formában vannak jelen, ami 100%-os felszívódást és hasznosulást eredményez, azonnali (pár órán belüli) felszívódással (lásd 1. ábra). Az aminosav-kelát semmiféle stresszt nem okoz a növényben, szemben az összes többi formulációval. Ennek eredménye a kijuttatást követő robbanásszerű, gyors hatás és hatékonyság (pl. újrahajtás, regeneráció a jégkár után.):

Forma Felvehetőségi szint Felvehetőség ideje Stresszhatás erőssége
Fémsó ALACSONY TÖBB NAP +++
Szintetikus Kelát ALACSONY TÖBB NAP +++
Organikus (szerves pl: Algák KÖZEPES PÁR NAP NINCS
ACTIVSTART TELJES AZONNALI (pár órán belül) NINCS

Forrás: Biodevas Laboratories Ltd. saját megfigyelés

5. Az Activstart bioaktivátorok alkalmazása révén a termesztés során felhasznált egyéb input anyagok is sokkal jobban hasznosulnak, használatuk hosszú távon hozzájárul a termesztési közeg állapotának javításához

6. Gyakorlati tapasztalat, magyar üzemi körülmények között, hogy az Activstart javítja az állománykezelésre, poszt-gyomirtózásra használt gyomirtó szerek hatékonyságát, gyors, hirtelen bekövetkező gyompusztulást okozva ezzel.

7. Átlagban 8-10%-os terméshozam növekedés mellett akár minőségi javulás is tapasztalható (olajtartalom, cukorfok stb.), ami növényfajonként és termesztési színvonalanként változhat, növekedhet.

Reméljük, hogy sikerült néhány újdonságot megosztani a bioaktiválás és a bioaktivátorok izgalmas világából, így Ön is kipróbálja az Activstart készítményeket az idei szezonban.

Amennyiben tetszett írásunk, az www.activstart.hu weboldalon további érdekességeket, hasznos gyakorlati tapasztalatokat, terméseredményeket, megtérülés- és hozamráta-számítást is talál.

Érdemes csatlakozni FB közösségünkhöz is: www.facebook.com/bioaktivalas, ahol a legidőszerűbb kérdésekről tájékoztatjuk.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fedezzük fel szántóföldünk titkait: az adatrétegek tanulmányozása

2025. március 5. 11:10

Már a tenyészidőszak alatt gyűjtse és értékelje a rendelkezésre álló adatokat, a jobb gazdálkodás érdekében!

Corteva Agriscience: elismerés a legmagasabb terméshozamot elérő gazdáknak

2025. március 4. 16:10

A Corteva Agriscience díjazta a legmagasabb terméshozamot elérő magyar gazdákat a Pioneer® Termés Kihívásban.

A precíziós növénynemesítés termelői megítélése Magyarországon

2025. március 2. 10:10

A precíziós nemesítéssel kizárólag a természetben előforduló, hasznos tulajdonságokat használnak fel a nemesítők.

Vajon lesz-e elég csapadékunk?

2025. február 28. 13:10

A meteorológiai adatok tanúsága szerint nincs érdemi csapadékcsökkenés, sőt az átlagosnál csapadékosabb évtized van mögöttünk.