Tizenkét éve már, hogy agrárkár-enyhítési rendszer működik Magyarországon. Az intézkedéscsomag bevezetését a szükség hozta: korábban évről évre eseti intézkedésekkel igyekezett az agrártárca enyhíteni a problémákon, ha az időjárási körülmények beavatkozást igénylő súlyos károkat okoztak. A helyzet azonban átfogó megoldást igényelt, hiszen a nem tervezhető módon kiáramló milliárdos forrásigény ellehetetlenítette a gondos tervezéssel összeállított költségvetést.
A kárenyhítési rendszer elmúlt tizenkét évét a folyamatos fejlődés jellemezte. Kiváló példája ez az intézkedéscsomag annak, amikor a tapasztalatszerzés, és a megszerzett tapasztalatok visszacsatolása határozott lépésekre sarkallta a jogszabályalkotót a kívánt célok elérése érdekében.
A cél nem titkoltan az volt, hogy az érintettek arányos felelősségvállalásával egy fenntarthatóan finanszírozható rendszer alakuljon ki, amelyben a költségvetési források a korábbiaknál hatékonyabban hasznosulnak, ugyanakkor káresemények elszenvedése esetén olyan pénzalap álljon rendelkezésre, amelyből a kockázatközösség tagjai méltányos kárenyhítésben részesülhetnek.
A kárenyhítési rendszer 2007. évi indulását követő kezdeti tapasztalatok keserű felismeréshez vezettek és a rendszer teljes újragondolását tették szükségessé. A kockázatközösséghez történő önkéntes csatlakozás és kiválás lehetősége, továbbá az, hogy kezdetben a kárenyhítési hozzájárulás teljesítését nem kényszerítették ki szankciók, azt eredményezte, hogy évről évre csak a káreseményt elszenvedett és kárenyhítési igénnyel előálló gazdálkodók vettek részt az eljárásokban. Így a kockázatviselés forrásául szolgáló kárenyhítési alapban értelemszerűen nem képződtek tartalékok, a „kassza” évről évre kiüresedett.
Miután egyértelművé vált, hogy alapvető átalakításra van szükség, már 2009-ben új alapokra helyeződött az intézkedés. A kockázatközösséghez történő csatlakozás a gazdálkodó szervezeteknek és egyéni vállalkozóknak birtokmérettől függetlenül kötelezővé vált, az őstermelők önként csatlakozhattak, és a kárenyhítési hozzájárulás meg nem fizetése is szankcionálhatóvá vált. A törvény erejénél fogva egy csapásra létrejött a ~25 ezer tagból álló kockázatközösség, amelynek éves befizetése meghaladta a 2 milliárd forintot. Mivel az állami támogatás összege garantáltan legalább a tagi befizetésekkel azonos összeg, a kárenyhítési alap növekménye így már éves szinten meghaladta a 4 milliárd forintot.
A fejlődés iránya tehát megfelelőnek mutatkozott, de korántsem volt problémáktól mentes a rendszer egésze. A tagsági kör meghatározása attól függően alakult, hogy a hatósági nyilvántartások mennyire voltak naprakészek. A kárbejelentések és a kárenyhítő juttatás iránti kérelmek papír alapú adminisztrációja pedig irreálisan összetett volt, ami óriási erőforrásokat igényelt mind a gazdálkodók, mind az eljáró hatóságok részéről.
Szem előtt tartva az eredeti célkitűzéseket 2011-től új törvényben került megfogalmazásra az a feltételrendszer, amely a jelenleg is működő komplex mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer kereteit adja. A kockázatközösséghez történő csatlakozás viszonylag kis birtokmérethez rendelve kötelezővé vált (1 ha ültetvény, 5 ha szántóföldi zöldség, 10 ha egyéb szántó), a kisebb területen gazdálkodók önkéntes csatlakozása legalább hároméves időtartamra vonatkozik és a kárenyhítési hozzájárulás adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül. A tagsági viszony és a fizetési kötelezettség meghatározása az egységes területalapú kérelem alapján történik, így lényegében automatizált eljárásban és megfelelő garanciákkal jut növekményhez a kárenyhítési alap. A 70-80 ezer tagot számláló kockázatközösség befizetéseiből kb. 4,2 milliárd forinthoz, illetve az ezzel legalább azonos összegű tagállami támogatással együtt összességében évi mintegy 8,4 milliárd forintos növekményhez jut a kárenyhítési alap. Mivel a törvény szigorú garanciákkal védi ezt a folyamatosan halmozódó alapot, az utóbbi években stabilan 25 milliárd forintot meghaladó forrásösszeg áll rendelkezésre kárenyhítési célokra.
Mivel a biztos fedezetet jelentő kárenyhítési alapra vonatkozó eredeti célkitűzések a kezdeti – kifejezetten szigorú – feltételrendszer hatására már 2016-ra teljesültek, a közelmúlt időszakát a feltételrendszer finomhangolása, a kárenyhítés elnyerésére vonatkozó szigorú feltételek fokozatos lazítása jellemezte. A kárenyhítési jogosultság egyik alapfeltétele kezdetben az volt, hogy a káreseményt elszenvedő gazdaságban üzemi szinten 30%-ot meghaladó hozamérték-csökkenés következzen be. Ez a küszöbérték mostanra 15%-ra mérséklődött. Ennél is lényegesebb változás, hogy az üzemi szintű számításokban a most hatályos feltételek szerint csak a ténylegesen károsodott növénykultúrákat kell figyelembe venni.
Érdekes megfigyelni, hogy bár az eljárásokban történő részvétel adminisztratív terhei az interneten beadható elektronikus bizonylatok bevezetésével csökkentek, továbbá a jogosultsági feltételek lazításával mostanra szélesebb kör vehetné igénybe a kárenyhítés lehetőségét, a benyújtásra kerülő kárbejelentések és kérelmek számában, illetve a kifizetésre kerülő kárenyhítésben nem történt érdemi változás. Statisztikai adatok elemzésével kimutatható, hogy nagy területen bekövetkező – akár országosan fennálló – káresemények előfordulásakor nagyon eltérően reagálnak a kockázatközösség tagjai. Egy szűkebb réteg aktívan ügyel a kötelezettségek betartására, és nagy valószínűséggel meg tud felelni a kárenyhítő juttatás elnyerésére vonatkozó feltételeknek, míg a többség passzív marad és a káresemény bejelentéséig sem jut el. Nyilvánvalónak tűnik, hogy a többség számára a kárenyhítő juttatás elnyeréséhez vezető folyamat túl bonyolult, ezért nem is próbálnak élni a rendszer nyújtotta előnyökkel.
Ez a tipikusnak tekinthető hozzáállás nem teljesen alaptalan, hiszen valóban több, egymásra épülő eljáráson keresztül vezethet az út a kárenyhítés elnyeréséig. Ezekben az eljárásokban ráadásul több, egymástól elkülönülten működő hatóság lát el végrehajtási feladatokat, így laikusként nem könnyű kiigazodni, és eredményesen igényelni a kárenyhítő juttatást, még akkor sem, ha valamennyi jogosultsági feltétel fennáll.
Pedig a kárenyhítési rendszer kifejezetten jó eszköz akkor, ha értő módon alkalmazzák. A befizetett kárenyhítési hozzájárulásért cserébe jelentős, akár az elszenvedett jövedelemkiesés 80%-át elérő kockázatviselést nyújt számos káresemény vonatkozásában. Kiválóan kiegészíti a növénybiztosítások nyújtotta előnyöket, ezért a biztosítások, illetve a kárenyhítési lehetőségek okos kombinációjával a kockázati szint úgy minimalizálható, hogy az gyakorlatilag nem jelenti a költségek növekedését.
Az agrárkár-enyhítési rendszerrel kapcsolatban az a helyes szemlélet, ha a kockázatközösség tagjai a jövedelemstabilizáció lehetőségként tekintenek erre a támogatási formára, és a kárenyhítési alap passzív befizetőiből – káresemények elszenvedése esetén – a rendszer haszonélvezőivé válnak.
A cikk írója, a Messor-Agrár Kárenyhítési Szolgáltató Kft. alapítója az agrárkár-enyhítési rendszer szakértőjeként őszintén hisz abban, hogy a kialakult gyakorlaton lehet, és érdemes változtatni. Azoknak a gazdálkodóknak is érdemes nyitottnak lenniük a kárenyhítési rendszer iránt, akik eddig meg sem próbáltak kárenyhítést igénybe venni, vagy a korábbi szabályozás szigorú feltételei miatt negatív tapasztalatokat szereztek.
A Messor-Agrár Kárenyhítési Szolgáltató Kft. az agrárkár-enyhítési eljárásokkal összefüggő teljes körű tanácsadói és szolgáltató tevékenységre specializálódott. Szerződött partnerei számára biztosítja a kárbejelentések elektronikus benyújtását, a kárenyhítő juttatás iránti kérelem összeállítását és elektronikus benyújtását, továbbá személyre szabott tanácsadást nyújt a kárenyhítési eljárásokkal összefüggésben.
Horváth László
ügyvezető
telefon: +36 70 947 6734
posta: 2330 Dunaharaszti, Diófa utca 4/B.
e-mail: karenyhites@gmail.com
web: www.karenyhites.hu
