Növénytermesztés

Határszemle

Agrofórum Online

A Magyar Növényvédő mérnöki és Növényorvosi Kamara Pest megyei Szervezete, a Magyar kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft., valamint a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági intézete szervezésében idén február 23-án Érd, Elvira major és Simonpuszta határában került rendhagyó módon megrendezésre az V. Pest megyei Tápanyag nap, amelyen 10, a szakmában komoly szerepet játszó cég mutatta be újdonságait, illetve a növénytáplálás terén szerzett legújabb kutatási eredményeit.

A koronavírus fertőzés veszélye, illetve az ennek kezelésére vonatkozó hatósági előírások figyelembe vétele miatt a rendezvényt nyílt téren, egy őszi búza vetés, illetve egy intenzív művelésű, 5 éves korú kajszibarack ültetvény határán tartották. A köd és az eleinte fagyos szél nem nagyon tántorította el a résztvevőket, akik szép számban képviseltették magukat több, távolabbi megyéből is.

Erdész Ferenc

A határszemleként beharangozott szakmai tanácskozás rövid megnyitójában Erdész Ferenc, a szervező Pest megyei NMNK elnöke kiemelte, hogy a növénytáplálás kapcsán sok tévhit, hibás beidegződés van a gazdálkodók között. Részben ezt csökkentendő rendezik meg már ötödik éve ezt a szakmai rendezvényt, ahol minden érdeklődő a növénytáplálás legjobb hazai cégeitől értesülhet a legfrissebb újdonságokról és a szakma legjobb képviselőitől várhat választ kérdéseire.

Fókuszban a talajélet

A szakmai előadók sorát – ABC sorrendnek megfelelően – az AgroBio Kft. képviselője nyitotta meg. Előadásában emlékeztetett arra, hogy cégük döntően nem műtrágyákat értékesít, hanem a növények számára rendkívül fontos talaj élet fenntartása iránt elkötelezett. Ez ugyan olyan fontos, mint a felvehető tápelemek rendelkezésre bocsájtása. Napjainkban egyre inkább érezhető a gazdák részéről a nem megfelelő talajművelés, művelő eszköz használat, illetve az ennek következtében kialakuló mikrobiális elszegényedés talajainkban. Színesíti a képet, hogy a talajra ható termésnövelő anyagok engedélyeztetése, használatuk szabályozása sokkal enyhébb, mint pl. a növényvédelemben alkalmazott készítményeké, így megnőtt a nem igazán kellő hatékonyságú készítmények mennyisége is. Előadásában kitért a növény specifikus baktérium trágyák kifejlesztésére is. Ezek három éve érhetőek el az AgroBio Kft-nél. Az előadás címében szereplő kukorica komplex starter technológiája kapcsán megemlítette, hogy a kukorica napjainkban egy újfajta stressznek van kitéve. Egyre korábban vetik és a hideg talajban a növény fejlődésének, de főképp a gyökérzet fejlődésének  stimulálása elsőrendű cél az ekkor alkalmazott készítményeknél.

Ellentétben pl. a napraforgóval, ahol részben a gyom elnyomó képesség mielőbbi elérése miatt elsődleges a vegetatív növekedés kezdeti segítése.

Harc a vasért

A másodikként megszólaló előadó az Agrova Kft. részéről a bakteriális talajoltásnak a növényvédelmi vonatkozásait emelte ki. A talajok baktérium készítményekkel történő kezelése kézzel foghatóan képes csökkenteni nagyon sok, a talajban élő patogén, döntően talajgombák populációját és fenntartani a növények megfelelő egészségi állapotát. A talajban élő gombák és baktériumok a gyökérzettel igen szoros kapcsolatban állnak. A növényi kórokozók elleni hatásuk részben specifikus antibiotikum termelés, részben indukált, szisztemikus rezisztencia kialakítása útján történik, részben pedig a vasat a szervezetükbe juttató, ú.n. sziderofor anyagok termelésével. Ezek meglehetősen kis molekulasúlyú, fehérje természetű anyagok, amelyek felveszik és megkötik a talajban található vasat.  A növényi patogén kórokozóknak szintén szükségük van vasra, amely bár a 4. leggyakoribb elem a földön, de a talajban – felvehető formában – meglehetősen nagy hiánycikk. A sziderofor termelésben döntően a különböző Pseudomonas fajok járnak az élen. Egyes izolátumaik még a más fajok által termelt szideroforhoz kötött vasat is képesek felvenni. A direkt antifungáns, gombaölő hatás tekintetében ugyanakkor a különböző Bacillus fajok (B. megaterium, B. subtilis) a legismertebbek. Mivel olyan gombafajok (Sclerotinia sclerotiorum, Macrophomina phaseolina) ellen is hatékonyak, amelyekkel szemben a növényvédő szerek használatának lehetőségei nagyon korlátozottak.

Lombtrágyákról pro és kontra

A sorban harmadik előadó, Téglás Kovács Zoltán a Fitohorm Kft. részéről kiemelte, hogy bár a lombtrágyázásnak döntően a mezo- és mikroelemek gyors hiánypótlásában van megkérdőjelezhetetlen szerepe, de a makroelem ellátásban is lehetnek olyan időszakok, amikor a növényeket más módon nem lehet kisegíteni. Az elmúlt két év során az aszályos tavaszokon ezt lehetőségük is volt bebizonyítani. A makroelemek közül különösen a foszfor esetében van jó lehetőség a levéltrágyaként történő táplálásra. Hideg, száraz, vagy szélsőségesen vizes talajállapotok mellett gyakran pont akkor szenved gátlást a foszfor talajból történő felvétele, amikor a növénynek a fenológiájából adódóan a legnagyobb szüksége lenne rá. A Fitohorm Kft. szerencsére három foszfor domináns levéltrágyával is rendelkezik, amelyek segítségével ez a probléma kiválóan orvosolható. Gabonák esetében kiemelte az előadó a Turbo Réz terméket, amely kiválóan alkalmas a közismerten réz igényes kalászosok táplálására. Repce esetében a kultúra kiemelkedően nagy bór igénye közismert. Ezt a tápelemet igencsak célszerű osztottan kijuttatni, amely a tavaszi, általában több alkalommal elvégzett növényvédelmi kezelésekhez csatlakozva a Fitohorm termékével könnyedén kivitelezhető.

Amalgerol – egy régi ismerős

A Hechta Kft. képviseletében Gyöngyösi Zsolt ismertette cégük készítményeit. Az Amalgerolt nagyon nem kellett bemutatnia az egybegyűlt gazdálkodóknak, hiszen több, mint 20 éve sokan sokféle kultúrában használják olyan alkalmakkor, amikor a növényeket valamilyen biotikus, vagy abiotikus stressz éri. A cég legnagyobb forgalma ehhez a készítményhez kötődik.

Gyöngyösi Zsolt

Ugyanakkor az élet a Hechta Kft.-nél sem állt meg. Két új terméket is bemutattak. Az Amalgerol Protect Pack az Amalgerol mellett Bacillus subtilis spórákat is tartalmaz. Bedolgozva a talajba hatékonyan korlátozza szinte valamennyi növénypatogén talajgomba szaporodását és jelenlétét. Hasonló hatás érhető el a Triga alkalmazásával, amely Trichoderma asperellum T1-es törzsét tartalmazza. Dózisa 5 l/ha, bedolgozást igényel.

Huminsavak, fulvosavak, aminosavak

A határszemle félidejében a Huminisz Kft. előadója elsőként igyekezett eloszlatni az ilyen – olyan savak közti fogalmi zavarokat. A huminsavak az 50 ezer dalton méretűnél kisebb, de 8 ezer daltonnál nehezebb savakat jelentik. Fulvosavnak a 8 ezer daltonnál könnyebb savakat nevezik, míg az aminosavak igen apró, nagyon jól oldódó amincsoporttal is rendelkező szerves savak. A fulvosavak és az aminosavak is komplex növényélettani hatás kifejtésére képesek. Használatuk után 4-5 napon belül jelentősen megnő a növények fotoszintetikus tevékenysége, valamint a sejtlégzés is. Cégük termékeit ismertetve kitért az előadó arra, hogy a piacon gombamódra szaporodó növényi stimuláns termékek jelentékeny hányada rendelkezik ugyan a szükséges hatóanyag mennyiséggel, de vagy régebbi, elavult kelátként kerül forgalomba, vagy csak egyszerű szuszpenzióként. A Huminisz ugyanakkor egy speciális lignoszulfonát alapú kelát tecnikát használ legújabb termékeiben, mint pl. a K2, amely a hatóanyagok könnyebb és gyorsabb felvehetőségét biztosítja. Érdemes tehát az alkalmazandó készítmény kiválasztásánál az ár helyett inkább az ár – érték arányt figyelembe venni.

Óvjuk a fáinkat

A sorban következő előadó, Takács József a Malagrow Kft. részéről az álló kultúrák, ültetvények állapotának védelmével kezdte előadását. A fásszárú növények fásodott teste nem csak támaszték, amelyen a levelek és egyéb szervek elhelyezkednek, hanem egyfajta raktár is és a fatest egészséges voltát célszerű a fa eltervezett élettartamának végéig megőrizni. A faszöveti betegségek ellen kémiai úton, növényvédő szerekkel nem tudunk védekezni.  Ugyanakkor ha megfelelő egészségi állapotban tartjuk őket, akkor a fák képesek megvédeni magukat.  Erre a célra igen jó a cég új terméke, a Vitasave, amely hatékonyan segíti a kambium szintézist, növeli a fatestben a szénhidrátok, így a cukrok mennyiségé is. Ez igen hasznos védelmet jelent a későbbi fagyok ellen is.

A szántóföldi kultúrák esetében az előadó rámutatott, hogy idén tavasszal főleg az őszi búza esetében nagyon sok az alulbokrosodott, nagyon kis lombfelületű állomány. Ezeket az állományokat ugyan úgy táplálni kell, mint fejlettebb társaikat, de a kis lombozat képtelen annyi tápanyagot felvenni, amennyire a növénynek szüksége lenne. Ilyenkor olyan terméket kell használni, amely talajon keresztül is hat és képes az alulfejlett növények kielégítő tápanyag ellátására. Végezetül kitért az előadó egy jól ismert termékre, a Megafolra is. A kalászosok gyomirtása talán már hetek múlva időszerű lesz. A Megafol 1 l/ha dózisban a herbiciddel egyszerre kijuttatva hatékonyan képes csökkenteni a gyomirtás okozta stresszt.

Mennyi az annyi?

A soron következő előadó a Natur Agro Hungária Kft. részéről a mért eredményekre alapozott tápanyag utánpótlás jelentőségét hangsúlyozta. A cégnél a napokban indult be az idei első levél analízisek elvégzése. E folyamatnak az elmúlt évek során elvégzett vizsgálatok adatai alapján vannak váratlan eredményei. Évek óta növekszik a K, Ca és Zn hiány a növényekben. A hazai gazdák már megtanulták a helyes nitrogén használat fortélyait, de nem igazán figyelnek a mezo- és mikroelemek utánpótlására. A makroelemek esetében a kálium mellett a foszfor helyes kijuttatása is sok esetben problémás. A kalcium pótlás szükségességére már olyan tünetek gyakori előfordulása is figyelmeztet, mint a repce esetében a szárak felrepedése. Amely fertőzési kaput nyithat pl. a fehérpenészes rothadásnak (Sclerotinia sclerotiorum), vagy a fómás szárrákosodásnak (Phoma lingam) is. Az egyszikű kultúrák esetében egyre gyakoribb a különböző erősségű cinkhiány is. Kalászosokban ez nagymértékben hozzájárul a tavaszi élettani eredetű levélfoltosságok kialakulásához. A kukorica esetében is igen gyakori lett a relatív cinkhiány. A korábbi ismeretekkel ellentétben a kukoricának már 3-4 leveles korban szüksége van a cinkre, így a tápanyag utánpótlásnál erre mindenképpen figyelni kell. A Talajoltásról, a termő talajok mikrobiális készítményekkel való kezeléséről szólva az előadó jelezte, hogy az ilyen kezeléseknek nem azonnal jelentkezik sok esetben a hatása, ráadásul egyes esetekben ilyen kezeléseket nem is célszerű alkalmazni. Szélsőségesen lúgos, vagy savas kémhatású talajokban, rendkívül kötött, vizes, anaerob körülmények között, valamint szélsőségesen alacsony humusz tartalom mellett az ilyen kezelésektől ne várjunk el nagy eredményeket.

Szénhidrátok és a termés

A Pro Feed Kft. részéről az előadó a nem vázalkotó szénhidrátoknak a növények életfolyamataiban betöltött szerepéről tartott előadást. E szénhidrátok közül a keményítő nem vízoldható és döntően a szénhidrátok raktározására szolgál. A különböző vízoldható cukrok ugyanakkor a növény energia szükségletének fedezésére szolgálnak. Energiára pedig a növényeknek többször is nagy szükségük van.

Ültetvények, fásszárú kultúrák esetében a tavaszi virágzás (levelek ekkor még jórészt nincsenek) energiaszükségletét döntően a raktározott szénhidrátok fedezik. A termések kinevelése is „energia zabáló” folyamat. Nem csoda, hogy egy jó termés leszüretelése után a fa energia és tartalék tápanyag szintje sokszor mélypontra kerül. Ez sok esetben egybeesik a rügydifferenciálódással, így negatív hatással van a jövő évi termésre is.  A fontosabb egynyári kultúrák, mint pl. a búza, vagy az őszi káposztarepce esetében is vannak olyan fenológiai időszakok, amikor a növény energia igénye nagyon megnő. Ha ilyenkor nincs elegendő energiahordozó szénhidrát a növényekben, akkor az igen könnyen a termés rovására mehet. A Pro Feed Kft. a gyors hatás céljából aminosav alapú növényi stimulátorokat forgalmaz. A fotoszintézist folytató enzim rendszer hatékony támogatása az aminosavakkal a szükséges tápelemek bevitele mellett felerősíti a fotoszintézist, amely a növények számára energiát biztosító szénhidrátok elsődleges forrása.

Lehet szilárd formában is

Utolsó előtti előadóként Varga Sándor a Timac Agro Hungária Kft. részéről a biostimulátorokkal együtt kijuttatott szilárd halmazállapotú termésnövelő anyagokról számolt be a jelen levő gazdáknak. Ez a technológia teljesen új, nem csak a hazai termelők számára. A biostimulátorokkal együtt jóval nagyobb  a kijuttatott hatóanyagok felvételének hatékonysága. Több anyag jut el a célhoz, a növényhez és kevesebb hatóanyagnak van esélye a kimosódásra, vizek szennyezésére. 

Varga Sándor

A cég termékpalettáján az ilyen készítmények esetében megkülönböztetik a savas, illetve semleges, vagy lúgos kémhatású talajokra kijuttatandó készítmények segédanyagait. A savas közeg esetén aminopurinokat és kalciumot alkalmaznak, amelyek járulékosan még a gyökeresedést is segítik. A másik csoportban speciális fehérje komplexek alkalmazása szükséges a hatóanyagok minél jobb felvételének segítésére. Mivel a kalcium relatív hiánya egyre gyakoribb, sok helyütt a mésztrágyázás már nélkülözhetetlen mind a növények igénye, mind pedig a talaj savasodásának fékezése céljából. E célból a Timac Agro a Meszkál nevű igen porózus, rendkívül gyorsan oldódó meszező anyagát javasolja. Hatása a talaj PH-ra jóval gyorsabb, mint más, ásványi eredetű mésztrágyáké.

A növény igénye az első

A tanácskozás utolsó előadójaként a Yara Hungária Kft. szakértői nyomatékosan felhívták a figyelmet arra, hogy ne megszokásból pótoljuk a tápelemeket, hanem mindig figyeljünk arra, hogy az adott időszakban mire van szüksége a kultúrának. A szántóföldi kultúrák esetében jelenleg az őszi búza kései vetése, relatív fejletlensége és a korai fejtrágyázási igény okoz problémát. Célszerű a kalászosok ilyenkor megnövekedett nitrogén igényét  a kalászosokra kifejlesztett, magasabb kéntartalmú készítménnyel kielégíteni. E két hatóanyag a felvétel során segíti egymást és a gabonáknak most mindkettőre nagy szükségük van.

 Az őszi káposztarepce esetében a kén jelentősége még nagyobb. Kora tavasszal a repce bajban van a kén felvételével a talajból, mivel az javarészt szerves kötésben van jelen és a ként onnan felszabadító bakteriális tevékenység a hideg talajokban meglehetősen alacsony szintű.

A gyümölcsösök esetében figyelni kell a tápanyag ellátás során arra, hogy nemcsak a termés, hanem a fatest tápanyag igényeit is ki kell elégíteni. Nagyon fontos, hogy az alaptrágyázás során a káliumot szulfát és ne klorid formájában juttassuk ki. Virágzás időszakában a foszfor és bórigény jelentős. A gyümölcsnövekedés időszakában a kalcium ellátás igényel különös figyelmet. Mivel a kalcium a transzspirációs útvonalak mentén mozog a növényben és a termések párologtatása kisebb, így oda eleve kevesebb tud beépülni. Ezért is fontos a kalcium minél több részletben történő kijuttatása.  Az utolsó permetezésnél célszerű bórt, cinket és minél több kalciumot juttatni a növénynek. Az élves kalcium szükséglet ötödét a legtöbb gyümölcs faj a szüret után veszi fel! Amennyiben tárolásra kerül az ültetvény termése, úgy a minőség javítása és megőrzése céljából káliumból, kalciumból, foszforból és bórból jól el kell látni a fákat. Ellenkező esetben a termés minősége egy idő után gyors romlásnak indulhat és az élettani hibák különböző tárolási betegségeknek is utat nyithatnak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ideális választás a törpebúza: nagyobb kalász, alacsony szár

2024. december 13. 16:10

Az innovatív mezőgazdasági megoldások eredményeként több mint egymilliárd ember menekült meg az éhezéstől.

A DEKALB genetika sikerei idén

2024. december 12. 11:40

Az állandóan fiatalodó portfólióból 8 hibrid is bekerült a TOP20 legnagyobb vetésterülettel rendelkező hibridek rangsorába.

Talajkímélő, innovatív csávázási technológiák a nagyobb hozamokért

2024. december 11. 17:10

A talajra gyakorolt terhelést enyhítő gyakorlatok, különösen a vetőmagkezelés, jelentős teret nyertek Közép- és Kelet-Európában.

Válasszon megbízható napraforgót, ami kis trükkel még többet ad!

2024. december 10. 12:10

A hozambiztonságot fenyegető szélsőségek erősödése miatt csak a megfelelő fajtaválasztás és tőszámhasználat képes megalapozni a sikert.

Mezeipoloskák a napraforgón

2021. július 22. 07:44

Ha a napraforgótáblákat járjuk, sok helyen figyelhetünk fel a levélnyeleken, vagy a tányérok fonáki részén látható nagy, parásodó sérülésekre. Ezekért a mezeipoloskák (1. kép) a felelősek.

Meglepetés a repcetáblán!

2021. október 1. 06:38

Néha megesik, hogy az ember kimegy egy repcetáblára, kigondolja előre, mit fog keresni, mit fog figyelni, és aztán alaposan meglepődik.

A sároshátú bogár háta tényleg „sáros”

2021. április 8. 10:51

Ahogyan vidul az idő, egyre-másra jelennek meg a szántóföldeken élő rovarok, bújnak elő a földből a gyomnövények. A rovarok esetében szándékosan nem használom a „kártevő” kifejezést, mert nem mindegyik tekinthető annak, dacára némely szakirodalmi megállapításnak.

A napraforgó lombkártevőiről

2021. június 8. 11:16

Kinőttek a napraforgók a fiatalkori és a talajlakó kártevők „foga” alól, megérkeztek viszont az első lombkárosítók.