Állítólag – hangsúlyozom: állítólag – annak idején nem igazán bíztak a tihanyi bencések Bittera Gyula levendulás álmaiban. Ezért, mikor az első töveket készült elültetni a tőlük bérelt földdarabon, arra kötelezték, biztos, ami biztos, ültessen mandulát is, hogy valami siker is koronázza ezt a bizonytalan vállalkozást… Ez a történet jutott eszembe, amikor csodálattal néztem körbe a Tiszacsécse határában a körülöttem hullámzó levendula mezőn annak telepítője, Nyilas Anna társaságában. Ki gondolta ugyanis, akár tíz évvel ezelőtt is, hogy a Tiszaháton levendula fog virágozni?
De ki is volt az említett Bittera Gyula?
Családjáról és róla hosszasan lehetne mesélni, mint ahogy kutatásairól is. Igen röviden azonban úgy foglalhatjuk össze, hogy gyógynövénytermesztő volt. Emellett azonban pl. egy évet az Ornitológiai Központban is dolgozott, Herman Ottó beosztottjaként. Fő tevékenysége azonban a gyógy-illóolajos növények termesztése, olajok előállítása volt. Illóolaj és vegyészeti gyárat létesített, illetve ő létesítette a tihanyi levendulást is. Felismerte a paprikamalmokban keletkező, ún. őrlési hulladék gyógyszerészeti jelentőségét, paprikakivonata magas kapszaicintartalmánál fogva keresett cikk lett, még napjainkban is használják reumás bántalmak ellen.
Körülöttünk a levendula, amelyet dióliget szegélyez, érthetően a Milotai 10, mi is lehetne más, mikor a fajtát Szentiványi Péter itt, a szomszédban, a Tisza felső folyásvidékén, Milota határában szelektálta. Anna – meséli – felmenői mind itt a környéken gazdálkodtak. Nagyapja öt magyar holdról 27 holdra növelte a birtokot, ennek aztán az 1951-es év vetett véget, amikor kulákká nyilvánították és gyakorlatilag mindenét ’államosították’. Anna és párja ma a nagyapja egykori házában élnek, amelyet felújítottak. Jó tíz éve tértek haza Budapestről, ahová felsőfokú tanulmányaik miatt költöztek.
A Budapesti Gazdasági Főiskola idegenforgalmi közgazdász szakán végeztem, rendezvényszervezőként dolgoztam jó pár évig, és ezt a munkát rendkívül élveztem. Azután, ahogy a gazdasági válság ide is begyűrűzött, a nagyobb cégek már kevésbé akartak erre költeni. Számomra is más feladatot kínáltak az akkori munkahelyemen: azon kaptam magam, hogy vége a mozgalmas életemnek, és egy számítógép mögött ülök, a klaviatúrát püfölöm… Édesapám akkor már évek óta csábított haza, azzal, hogy ő már nehezen bírja a munkával járó adminisztrációt, az öcsém még tanul, szükség lenne rám idehaza. Édesanyám akkor még tanított, egyedül nem bírta elvégezni a gazdasághoz tartozó rengeteg papírmunkát. Meghoztuk tehát a döntést párommal: hazaköltöztünk és bekapcsolódtunk a családi gazdaság mindennapjaiba.
A Nyilas-Farm Kft.
Generációk óta mezőgazdasággal foglalkozik a család, mint apai, mind anyai ágon. Rendszerváltást követően kaptunk vissza területeket, majd édesapám ehhez vásárolta a többit a későbbiekben. Öt hektárral indultunk, mára pedig 300 hektáron gazdálkodunk. Ezen területek meghatározó része saját tulajdon. A kezdetekben édesapám, Nyilas László nagyapámmal közösen tette le az alapokat, emellett 2002-ig a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzetben dolgozott, mint természetvédelmi őr. A Nyilas-Farm Kft.-t 2001-ben alapította meg. Főként hagyományos szántóföldi növényekkel foglalkozunk, pl. búzával, kukoricával. A napraforgót viszont fokozatosan lecseréltük szójára, ennek folyamatosan növeljük a területét. Jelenleg mi vagyunk a környéken a legnagyobb szójatermelők.
Valóban családi gazdaság, mindenkinek saját feladata van. Az utóbbi években megtörtént a generációváltás, Anna öccse, Laci irányítja termelést, Anna pedig az ügyvitelért felel. Anna párja a telepet vezeti, ahol a szárító is működik, illetve a termény felvásárlást is ő koordinálja. Azonban – mondja Anna – hihetetlenül megnyugtató érzés, hogy ha bármi problémájuk akad, akkor édesapjukhoz tudnak fordulni, aki tanácsaival, évtizedes tapasztalataival segíti a „gyerekeket”. Feleségének is komoly szerepe van, hiszen amellett, hogy ő is részt vesz az adminisztrációban, a csapat hátterét is ő biztosítja:
Nálunk a reggeli és jó esetben az ebéd is szent és sérthetetlen. Ez azt jelenti, hogy édesanyám minden nap reggelivel várja a család minden tagját, itt kezdődik el a nap, itt beszéljük meg az aktuális feladatokat. Édesapámnak a föld a szerelem, öcsém pedig kísérletező típus, aki elkötelezett híve a kímélő művelési módnak. Ez a kettő jól kiegészíti egymás és meghatározza a gazdálkodásunk jellegét. Évek óta nem szántunk, csak lazítjuk a területeinket. A digitalizációt, a precíziós gazdálkodást lépésenként vezettük be. A klímaváltozás hatásai ma már meghatározzák a gazdálkodók mindennapjait, folyamatosan kutatjuk a lehetőségeket, de megoldás még nem született. A vetésszerkezet átalakítása és bizonyos növények lecserélése küszöbön álló feladat, mint ahogy az öntözés megoldása is – ami, lehet, hogy különösen hangzik –, de itt a Tisza és a rengeteg vízér közelében sem egyszerű feladat.
A talaj ezen a vidéken nagyon kötött, vegyes, a birtokok pedig a rendkívül felaprózottak.
Beszélgetőtársam elmondja, hogy akinek egyben van 15 hektárja, az már nagyon örül, az ő területeik is – hiába igyekezett az édesapja egyesíteni – számos külön tagból állnak.
Levendulamező van, gyümölcsültetvény viszont már nincs, csak saját használatra termesztenek almát, szilvát. Elsőre meglepőnek hangzik mindez, de aztán az okokat hallva már korántsem az:
Szilvát 5 és fél hektáron, almát 10 hektáron termesztettünk, de olyan szinten nem volt munkaerő semmire, hogy ezt el kellett engednünk. Édesapám szokta mondogatni, hogy ő azóta nyugodt, mióta nincs gyümölcs. Dióval foglalkozunk, a levendulás mellett és egy távolabbi területünkön is van ültetvényünk, összességében 6 és fél hektár. Ez azonban még csak befektetés, valószínű, hogy a gyermekeink tudják majd a munkánkat kamatoztatni.
Miközben a levendulamezőhöz igyekeztem, egy igen körültekintően gondozott tavacska mellett vezetett el az utam:
Ez a bányató, amely egykor édesapám bakancslistáján szerepelt, öt éve van a tulajdonunkban. A cél az volt, hogy egy horgásztavat létesítünk, amely az ún. pergető horgászatra alkalmas. Nem sorolom, a megvalósítás során rengeteg nehézségbe ütköztünk, jelenleg ott tartunk, hogy minden szükséges engedélyünk megvan, a halállomány növekszik, mind mennyiségben, mind méretében, de vendégeket még nem fogadunk.
És akkor a levendula, amiért tulajdonképpen jöttem
A tóhoz – idézi fel Anna – tartozott egy szántó is. Neki pedig régi álma volt, hogy legyen egy teljességgel saját projektje, valami olyan, amelyben nőként is kiteljesedhet. Ezentúl pedig jól megtanulta édesapjától azt az alapigazságot, hogy egy gazdálkodónak több lábon kell állnia. Mindezek együttes megléte kellett ahhoz, hogy elkezdjen az interneten levendulatermeléssel kapcsolatosan kutakodni, majd termelőket felkeresni, tapasztalatokat gyűjteni.
Három éve vettem meg az első ezer tő francia levendulámat. Azért emellett döntöttem, mert a kevésbé elterjedt angol változatával szemben korábban virágzik és nagyobb az illóolaj tartalma is. A francia levendulát gyógynövényként tartjuk számon. Mivel a növény feldolgozása is a terveim között szerepelt, egyértelmű, hogy ezt választottam.
Úgy tartják, hogy a levendula kevésbé igényes növény, jól tűri szárazságot. Ez igaz, de az első hónapok igenis komoly odafigyelést igényelnek és megfelelő víz utánpótlásra is szüksége van:
Bakháton telepítettem a töveket, fóliában és csepegtető rendszerrel láttam el. Ameddig meg nem fogantak, igen fontos számukra az öntözés. Utána valóban úgymond igénytelenek voltak, a meleget, és a napfényt imádták. Márciusban, mikor megindul az élet, akkor metszettük a bokrokat a kétharmadukra. Azért tettük ezt és tesszük minden évben, hogy a levendula ne ’fásuljon’ el és a gömb alakját megőrizze. Ha mindezt megtesszük, akkor akár 30-40 évig is elél a tő és folyamatosan virágzik. Június-július az első virágzás ideje, ekkor ill. októberben, a másodvirágzáskor is le kell szedni a virágokat.
Anna kertjében, mert ezt a nevet kapta a saját projekt, tavaly volt az első virágzás. Akkor még nem nyitotta meg kapuit a látogatók számára, mert ami termett, azt Anna és barátnője leszüretelték. Majd a virágokat a tulajdonos az udvarán álló hagyományos csűrben szárította, óvva a napfénytől, hiszen az elvenné a jellegzetes színüket.
A zsákokat, amelyekbe a szárított virágokat teszem, egy varrónő készíti, de a többi, a koszorú, a buzogány az mind az én kezem munkája, mint ahogy a levendula szörp is az.
Anna kertje ez év júliusában fogadott első alkalommal vendégeket, akik amellett, hogy szüretelhettek és fotókat készíthettek, élményfestésen vehettek részt és aki kedvet érzett hozzá, az árnyékos diófák alatt jógázhatott is. A háziasszony érzékelhetően hasznát vette korábbi, rendezvényszervezői múltjának, hiszen a különböző korosztályok képviselői mind-mind megtalálták a számukra legkedvesebb elfoglaltságot:
A levendulaszüret mellett legalább annyira fontosnak éreztem, hogy egy közösségi teret hozzak létre, ahová a környéken élő emberek eljöhetnek, régi ismerősök találkozhatnak és beszélgethetnek. Úgy érzem, hogy erre és az ehhez hasonló helyekre legalább olyan nagy az igény, mint a levendulára és az abból készült termékeimre.
Azt, hogy kit mi vonzott inkább ide, azt nem tudhatom, de láthatóan szépen fogytak a levendulapárnácskák, a szörpök és minden egyéb termék is. Amikor a jövőbeni tervekről kérdezem házigazdámat, elmondja, hogy interneten keresztül nem szeretne értékesíteni, továbbra is fontos számára a személyes kapcsolat a vevőivel.
Abban az esetben, ha nem sikerül ilyen módon értékesíteni, akkor a termelő, akitől a töveket beszereztem, örömmel felvásárolja a termést szárított formában, majd értékesíti a kozmetikai- és gyógyszeripar felé. Területet mindenképpen szeretnék növelni, de nem most azonnal. Jelenleg magam kapálok, metszek, de ez csak ekkora méretben működik. A növekedés magával hozza a munkaerő problémát is, ennek elhárítására fel szeretnék készülni, gondolok itt arra, hogy a piacon elérhető a sorközművelő, sőt levendulakombájn is. A munkaerőhiány mellett meghatározó gond ugyan a klímaváltozás, azonban az a ritka helyzet, hogy mindez kedvez a levendula ültetvénynek, hiszen az a hőséggel ill. szárazsággal szemben maximálisan ellenálló.
