Az aratás megindulásával országszerte szaporodnak a már learatott kalászos gabona és őszi káposztarepce táblák. E learatott termény elszállítása, beraktározása után ott marad a területen a tarló, amely sok olyan dolgot is tartalmaz, amely növényvédelmi szempontból veszélyes helyzeteket idézhet elő. Mind gyomosodás szempontjából, mind pedig növénykórtani és állati károsítók szempontjából is hordozhatnak veszélyeket a tarlók, ha nem gondozzuk azokat.
Ami a tarlón található
A különböző kultúrnövények tarlóin nagyon sok olyan dolog van, amelynek nem igazán ott lenne a helye. A különböző növényi levél és szármaradványokon a learatott kultúra nekrotróf életvitelű károsítói találhatóak meg, olykor hatalmas mennyiségben. Az őszi és tavaszi árpa esetében a gyakori barna levélfoltosság (Bipolaris sorokiniana), a hálózatos levélfoltosság (Drechslera teres), valamint a ramuláriás levélfoltosság (Ramularia collo cygni) által megfertőzött és elpusztított növényi szöveteken gyakorlatilag minden csapadék után tömegesen termelődik ezen kórokozók fertőző anyaga. Az őszi búza esetében is a barna levélfoltosság megjelenésére lehet számítani, amelyet csapadékosabb időszakban a szeptóriás levélfoltosság (Septoria tritici) és esetenként a fahéjbarna levélfoltosság (Drechslera tritici repentis) is követ.
A tarlókon az előző évi kultúrának nem csak a kórokozói vannak jelen, hanem a betakarítási veszteség miatt jelentős mennyiségű kultúrnövény mag is. Ez egy idő és némi csapadék után ki fog kelni, amely alapvetően előnyös. A „kultúrgyomok” inkább a tarlón keljenek ki, mint a soron következő kultúrában, ahol esetenként problémás lehet a leküzdésük. Ugyanakkor a tarlók talajában az ott található és a learatott kultúra gyom elnyomó hatásától megszabadult gyommag készlet egy része, főképp a T4 életformájú gyomok is kelésnek indulnak a nyári csapadékok hatására. E tekintetben a hírhedten allergén pollenű parlagfű tömeges kelése és felszaporodása okozhat problémát a gazdálkodóknak. Ha nem figyelünk oda, a gondozatlan tarlók csak idő kérdése, hogy mikor válnak a helyi gyomflóra és az előző kultúra árvakeléséből kialakult dzsungellé.
Az árvakelések megjelenésével már nem csak a nekrotróf kórokozók jelenlétére és elszaporodására kell felkészülni, hanem a biotróf kórokozókéra is. A kalászosok esetében pl. gyakori, hogy a búza levélrozsdája (Puccinia recondita), a sárga rozsda (Puccinia striiformis), illetve az árpák esetében a törpe rozsda (Puccinia hordei) nagymértékben elszaporodik a tarlókon kifejlődött árvakelések lombozatán. Mivel itt semmiféle növényvédelmi kontroll sincs, így a kórokozók szaporodása akár korlátlan mértékű is lehet.
A gyomokkal vegyes árvakelések zöld biomasszája beékelődve az előző évi kultúrák és az elvetendő kultúrák közé szerencsétlen évjáratokban olyan „zöld futószalagot” hozhat létre, amikor a különböző kalászosok és a repce kártevői és kórokozói folyamatosan találhatnak kinn a határban megfertőzhető, elfogyasztható zöld tápnövényeket. Ez meglehetősen nagy veszélyt jelenthet az őszi vetésekre, hiszen a frissen kikelő kalászos és repce állományok a rájuk leselkedő kórokozók és kártevők esetlegesen hatalmasra duzzadt populációival kerülnek szembe.
Kevesen gondolják, de a tarlókon kialakuló árvakelések hatalmas mértékben segíthetik egyes állati károsítók nyári túlélését, sőt drasztikus felszaporodásukat is okozhatják. Kalászosok esetében a különböző vírusvektor levéltetű fajok (Metopolophium dirhodum, Scizaphis graminum, Macrosiphum avenae) azok, amelyek a leginkább profitálnak a gondozatlan gabona árvakelések meglétéből. Ennek a szokásosnál jóval erősebb őszi levéltetű betelepedés a következménye, amely be nem tervezett őszi inszekticid kezeléseket kényszeríthet ki és a kalászos állományok nagyobb mértékű vírusos (árpa sárga törpülés vírus) fertőzöttségét eredményezheti.
Nem jobb a helyzet az őszi káposztarepce esetében sem. E kultúrának nagyon sok állati károsítója van, amelyek közül jó néhány, így pl. a kis káposztalégy (Delia radicum), illetve a keresztesvirágúak földibolhái (Phyllotreta spp.) évente három nemzedéket nevelnek. E kártevő fajok esetében az áttelelés mellett a nyári 2. nemzedék tápnövényhez való jutása is egyfajta szűk keresztmetszet a populációk életében. Ez a helyzet jelentősen megváltozik akkor, ha tömegesen találnak ezek a kártevők a nyár folyamán zöldellő repce árvakeléseket. A nyári visszaesést a populáció méretében ekkor egy erőteljes felszaporodás váltja fel és ősszel egy hatalmasra duzzadt kártevő populáció támadhatja a fiatal repce fővetéseket.
Lehetséges megoldások
Bár messze kalandoztunk el szakmailag a tarlóktól és a rajtuk kifejlődő árvakelésektől, de a fentebb leírt problémák nem elméleti eszmefuttatások, hanem sajnos az előző évek sokszor helytelen gyakorlatának a következményei. Tetszik, vagy sem: A betakarítás után hátra maradó tarlókkal is foglalkozni kell!
Az egyik leggyakoribb tarlókezelési megoldás a rendszeres mechanikai művelés. Ez részben csökkenti a terület talajának víz veszteségét a párologtató növényzet elpusztításával, illetve a talaj kapilláris rendszerének lerombolásával. Nagyon hatékony a kórokozók ellen is. Nem csak a tápnövények elpusztítása révén, hanem az által is, hogy a növényi maradványokat bekeverve a talajba segíti azok lebomlását és ezzel akadályozza a nekrotróf kórokozók spóra szórását.
A gyomosodás ellen lehetséges a tarlók herbicides kezelése is. Évelő gyomokkal fertőzött területeken ez kimondottan ajánlható is, főképp olyan kultúrák esetében, ahol a visszaszorításuk a kultúrában nehézkes, vagy rendkívül költséges. A herbicid kezelés ugyanakkor a talaj párologtatására nincs hatással és a nekrotróf kórokozók ellen sem hatékony.
Gondosan, kellő odafigyeléssel és hozzáértéssel a tarlók hasznosítása másodvetéssel, vagy csak egyszerűen zöldítés beiktatása is hatékonyan visszaszoríthatja a gondozatlan tarlókon és árvakeléseken kialakuló gyom, kórokozó és kártevő populációkat. Nyilvánvalóan csak olyan kultúra lehet alkalmas akár másodvetésben, akár zöldítésként, amely képes elnyomni a kelő gyomokat és az előző kultúra árvakelését, nem rokona sem az előző, sem a soron következő kultúrának (nincsenek közös kártevőik, kórokozóik) és nyár lévén lehetőleg takarékosan bánik az igencsak szűkösen jelen lévő vízzel. Az sem baj, ha virágzásig jutva a beporzó szervezetek számára a szűkös nyári időszakban nyújt táplálékforrást.
Nem könnyű az összes kritériumnak megfelelni, helyi szinten más és más lehet a helyes döntés. Egy biztos: bármely megoldás jobb, mint sorsukra hagyni a tarlókat és később jóval nagyobb növényvédelmi költségek árán helyrehozni azt a hibát, amelyet a gondozatlan területekről elszabaduló károsítók okoznak.
