Növénytermesztés

Műtrágyapiac: kiszámíthatatlan a jövő

Agrofórum Online

A gázáremelkedés következtében számos ágazat, többek között a műtrágyaipar, illetve -piac is érintetté válik, ami magával vonja a jövő termesztéstechnológiai stratégiáinak felülvizsgálatát is. Kérdésünkre, miszerint milyen megoldást lát a gázáremelkedés következtében a műtrágyapiacon kialakult kritikus állapot kezelésére, Vázsonyi László, a VulcanAgro Kft., termésnövelő készítményeket előállító vállalat szakmai vezetője válaszolt.

A gázár emelkedése nem tűnik rövid távon orvosolható problémának. Megoszlanak a vélemények annak kapcsán, hogy tavasszal miként folytatódhat a termelés, ugyanakkor a szakember azt is hangsúlyozta, hogy immár a magas energiaárak (gáz, olaj, szén, elektromos áram) mellett kell megalapozni a jövő termelését. A pandémia előtti ,,békeévek” végét éljük ilyen tekintetben.

Műtrágya- és vegyipari üzemek állnak le: pókháló jellegű ez a rendszer, ahol, ha egy ponton változás áll be, az máshol is érezteti hatását. Jelenleg egy hirtelen kialakult árra próbál a piac valamilyen módon reagálni. A kapkodás-, és találgatás-színezte helyzetben nem állapítható meg, hogy mit hoz a tavasz, érdemes-e most feltölteni a műtrágyakészleteket. Egy biztos: jelenleg nincsen kidolgozott viselkedési mintázat egy ilyen helyzet kezelésére. Az energiahordozók piacára jellemző önszabályozási séma láthatóan nem váltja be a hozzáfűzött reményeket. Mindezt egy olyan ,,táptalajon” amelyen a zöld, környezetvédelmi alapvetések feszítése mellett kell megteremteni a jövő élelmezés-biztonságát.

Az energiaár-robbanás folyamatában Magyarország pozíciója nem túl kedvező: függőségben vagyunk, hiszen nem áll rendelkezésre olyan hazai erőforrás, amely segítségével ideig-óráig csökkenteni lehetne a “hiánytüneteket”. Importra szorulunk egy olyan gazdasági környezetben, ahol a nemzetközi piacon kialakuló árak határozzák meg a nívót. Azok a műtrágya-, illetve vegyipari alapanyagokat előállító vállalatok pedig, amelyek úgy gondolják, hogy az előbbiekben felvázolt okok miatt nem akarnak ,,veszteséget” termelni, bezárhatják kapuikat.

Rendkívül kiszámíthatatlan a jövő, a piaci önszabályozó folyamatok pedig láthatjuk, hogyan működnek. A nitrogént, a jelenleg bevált termesztéstechnológia mellett nem lehet kihagyni a növénytermesztésből. Csökkentése igen, de kivonása elképzelhetetlen. Ugyanazt a hozamot elérni kevesebb nitrogén-bevitellel: fogas kérdés, hogy miként lehet megvalósítani. De a régi út is járhatatlan, ahol a 300 kg Komplex műtrágya és akár 600 kg 27%-os nitrogén jutott ki hektáronként. Ennek jelenlegi ára 180-200 Ft/ha költséget jelentene.

A termelői oldalon jelentkező bizonytalanság abban áll, hogy nem tudni, mekkora befektetéssel lehet majd előállítani a szokványos termésmennyiséget, hiszen nem látható előre, hogy az milyen áron lesz értékesíthető egy év múlva. Nagy döntési teher hárul a gazdákra, vállakozókra, ahol feltételezhetően még kevesebb – a megfelelő döntést támogató – információ áll rendelkezésre. Azt, hogy a talajok fel vannak-e töltve kellő mennyiségű, a deficitet áthidalni képes tápanyaggal, csak az elkövetkezendő fél – háromnegyed év mutathatja meg.

A VulcanAgro soha nem látott értékesítési hullámban van, miközben az alapanyaghiány, a magas foszfor-, kálium-, nitrogénár rányomja bélyegét az árakra. Mint felelős gyártó, a vállalat igyekszik megfelelő készletfelhalmozással reagálni a helyzetre, ugyanakkor az alapanyag-beszerzésre, készletezésre, többlet erőforrásokat kellett mozgósítani.

Környezetvédelmi aspektusa a témának, hogy elképzelhető, a talajok képesek lesznek fellélegezni a ‘70-es évek óta uralkodó kemikália-növényvédőszer nyomás tekintetében. A magyar talajok magas terméspotenciált hordoznak, ugyanakkor intenzív használatuk túlságosan is kiaknázta azokat. A klímaváltozással összefüggő aszályos időszakok gyakoriságának növekedése pedig korlátozza a tápanyagok felvételét – kellő csapadék hiányában. Az ilyen környezeti tényezők mentén erősen átgondolásra szorulnak az eddigi, klasszikus tápanyag-utánpótlással kapcsolatos elképzelések. Szervestrágyák, lombtrágyák ésszerű, tervezésen alapuló alkalmazásával sok esetben jobb eredmények érhetők el a diszharmonikus csapadékeloszlásokkal jellemezhető európai időjárási körülmények mellett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Menjen biztosra, álljon a győztes mellé!

2025. december 23. 11:10

Az aszályos időszakok és a piaci bizonytalanságok közepette a SAATEN-UNION olyan genetikát kínál, amely szélsőséges körülmények között is megbízhatóan teljesít.

Öntözés nélkül termett 14 tonnás kukorica Borsodban, utánajártunk a csodának

2025. december 23. 04:58

Borsod vármegyében, Cigándon gazdálkodik György Gergő, aki a Kukorica Klub 2025. évi termésversenyében, öntözetlen körülmények között kiemelkedő eredményt ért el, első helyezett lett. Felkerestük telefonon, sikerének hátteréről kérdeztük.

A szója a vetésforgót és a pénztárcát egyaránt gyarapítja

2025. december 18. 14:10

A terület adottságainak megfelelő vetőmag választása kulcskérdés, ebben adnak széles választási lehetőséget a SAATEN-UNION fajtái.

Biológiai készítményekkel a termésbiztonságért

2025. december 18. 07:10

A talajélet tudatos erősítése ma már kulcskérdés a termésbiztonságban. Biológiai készítmények a gyakorlatban.

Az Amazone és a Schmotzer új növénytermelési rendszert tesztel

2020. augusztus 19. 04:36

A projektben az Amazone és Schmotzer mérnökeinek feladata a technológia kifejlesztése és tesztelése, míg az Agravis tanácsadói a CRF rendszer megvalósításához alkalmas növényfajták és az input anyagok kiválasztását segítik.

Mikrobiológiával a talajgombák ellen

2023. május 17. 08:34

A gondosan dédelgetett növényeinket számos környezeti veszély fenyegeti. A talajainkban felszaporodott kórokozók egyre nagyobb gondot jelentenek a növénytermesztésben, mert az állományok gyors leromlásához, akár a teljes pusztulásukhoz is vezethetnek.

Beindult a hazai paradicsomszezon

2022. május 2. 13:21

Több mint 12 ezer tonna paradicsom kerül a fogyasztók asztalára idén a többgenerációs dél-alföldi kertész családok alkotta TRIVEGA Kft. üvegházaiból.

Kalászos Különszám – ingyenesen letölthető szakmai kiadvány (PDF)

2021. március 13. 09:37

A Nufarmer Magazin legfrissebb különszámában a kalászosokkal foglalkozunk. A gabonafélék Magyarországon a legnagyobb területen vetett szántóföldi növénycsoportot képezik, ezért növényvédelmük minden részletre kiterjedő ismerete akár tonnákban mérhető többlettermést és gazdasági hasznot jelent a gazdáknak.