A napraforgó hazánk egyik legmeghatározóbb szántóföldi, egyben legfontosabb ipari növénye, amelyet mind az éves előállított összes termésmennyisége, mind pedig éves vetésterülete is alátámaszt.
E kultúra növényegészségügyi állapotának megítélése az elmúlt évtizedek alatt jelentős változáson esett át, hiszen a napraforgóállományokban jelentkező károsítások korábban (1960-70-es években) különleges növényvédelmi beavatkozásokat nem követeltek meg.
Nem túlzás kijelenteni viszont, hogy napjainkra a napraforgó az egyik „legbetegesebb” szántóföldi növénnyé vált.
A kórokozó mikrogombák szinte „marakodnak” rajta. Nincs olyan eltérő klímajellemzőkkel leírható évjárat, mely során nem kellene e veszélyes kórokozók tevékenységével számolni. Legyen az száraz, nedves vagy átlagos csapadékmennyiségű és -eloszlású évjárat, a fungicides állománykezelések alapvető, kötelező technológiai elemek. Elhagyásuk súlyos termésveszteség közvetlen kiváltói.
Más károsító csoportok, mint az ízeltlábú kártevők jelentősége jóval mérsékeltebb. Így az ipari napraforgó előállítása során rendkívül ritkán, csupán indokolt esetben von maga után inszekticides állománykezelést az egyes kártevők felszaporodása. Az állati szervezetek elleni védekezési elemek elsősorban étkezési- és vetőmag napraforgó előállításánál elterjedtebbek, gyakrabban alkalmazott technológiai realitások.
Az ARNOLDES CL HO nagyon jól alkalmazkodik az intenzív és félintenzív évjáratokhoz, így Magyarország napraforgótermelő térségeiben megbízható teljesítményt nyújt! Alacsonyabb hibridek közé tartozik. Szárstabilitása ennek köszönhetően is nagyon jó, növényvédelmi munkák könnyen elvégezhetők az állományban. További részletekért KATTINTSON A KÉPRE!
A jelenlegi termesztési és növénynemesítési trendek is a változás irányába mutatnak, hiszen a legújabb szaporítóanyagok köztermesztésbe vonásával, elsősorban a magas olajsavas hibrideken (HO) – e növények eltérő szöveti felépítettsége miatt – a kártételek fokozódása várható.
Emellett a változó klíma által generált növényegészségügyi helyzetkép is mindenképp új megvilágításba helyezheti a napraforgó-kártevők elleni technológiák jövőbeni alkalmazását. Ennek elsődleges kivetülése a napraforgó olajtartalmának kitelítődése, a betakarított termény bonifikáció után megállapított olajtartalmának előzetes elvárásoktól elütő alakulása.
A poloskák károkozása és annak következménye
A napraforgó-előállítás technológiájában a poloskák elleni beavatkozások napjaink esetenként alkalmazott védekezési elemei. Számos poloskafaj jelenléte kíséri végig a napraforgó szikleveles állapotától egészen a kaszatérésig a növény fejlődését, veszélyeztetve annak egészségügyi állapotát és olajtartalmának kitelítődését.
E rovarok elsősorban a mezeipoloska-félék (Miridae) családjának tagjai, mint a legveszélyesebbnek tekintett molyhos mezeipoloska (Lygus rugulipennis), vagy a lucernapoloska (Adelphocoris lineolatus), a változó mezeipoloska (L. pratensis), a világoszöld mezeipoloska (L. gemellatus), a zöldeshátú mezeipoloska (Polymerus vulneratus), a pirosfoltos mezeipoloska (Polymerus cognatus).
Emellett a bodobácsok (Lygaeidae), mint a vörösfoltos bodobács (Spilostethus equestris), illetve a címeres poloskák (Pentatomidae) – vándorpoloska (Nezara viridula), ázsiai márványospoloska (Halyomorpha halys) – is képviseltetik magukat e jelentős fitofágok soraiban.
A felsorolt poloskafajok kivétel nélkül polifág élőlények, így több kétszikű kertészeti és szántóföldi kultúrában ismert kártételük. Közös jellemzőjük, hogy tömeges felszaporodásukat a meleg, száraz klímasajátságok elősegítik.
Minden poloska nyálában szénhidrát (poligalakturonáz, amiláz) és fehérjebontó enzimek (proteáz) vannak, melyet a növénybe fecskendeznek. Később az így oldott tápanyagot szívják fel. A napraforgó-károsítás szempontjából érzékeny fenológiai stádiumok a virágzás és a kaszatérés szakaszai.
A poloskák – bár jelen vannak a növény kezdeti fejlődésétől – tömegesen az érés, aratás idején telepednek a napraforgó táblába, szívogatnak tömegesen. A rovarszúrások helyén elhal a növényi szövet. Ott barna tűszúrásnyi pont látszik, amelyet sárguló, barnuló folt vesz körül. E foltosodás tulajdonképpen a nyálmaradék toxikus hatására alakul ki.
Az átteleléshez szükséges tartalékok kialakításához a későbbiekben beérett kaszaton is táplálkoznak. A kiváltott mennyiségi kár mellett természetesen a betakarított termény egységnyi felületről lehozható olajtartalmának a csökkenése is bekövetkezik.
Dr. Keszthelyi Sándor
SZIE Kaposvári Campus
A cikk teljes terjedelmében az Agrofórum újság 2020. novemberi számában olvasható.
