Agrárgazdaság

A 6 tonnát sem érheti el az idei magyarországi kukoricahozam hektáronként

Agrárminisztérium

Szeptember elejére mind műholdas, mind termelői adatszolgáltatáson nyugvó agrárkamarai termésbecslési adatok rendelkezésre állnak a hazai kukorica és napraforgó esetében. Előbbinél az elmúlt 15 év harmadik legalacsonyabb termése várható 5,1 millió tonnával.

Vármegyénként is bemutatásra kerül a 2024. évi vetésterület és az aszálykárra bejelentett területek nagysága, valamint a becsült terméshozam és termésmennyiség, az adatokból pedig látszik a jelentős különbség hazánk egyes tájainak helyzete között.

A nyári aszály az egész délkelet-európai régiót felperzselte a műholdas adatok alapján.

Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC) augusztus közepi adataival a műholdas elemzés alapján a júliusban becsültekhez képest kukorica esetében 6,46 tonna/hektárra, napraforgó esetében 2,7 tonna/hektárra módosította a július közepi 6,77 tonna/hektár, illetve 2,73 tonna/hektár terméshozam előrejelzését Magyarországra nézve.

Az augusztus közepét követő időszakban régiónk időjárása továbbra is kedvezőtlenül alakult, így a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szeptember 3-i végleges termésbecslése megerősíti a már augusztusban is látható folyamatokat.

Rengeteg az aszálybejelentés

A végleges, termelői adatszolgáltatáson nyugvó becslés alapján kukoricánál 874 ezer hektárról 5,9 tonna/hektár országos átlaghozammal 5,15 millió tonna termés, napraforgónál 680 ezer hektárról 2,54 tonna/hektáros országos átlaghozammal 1,72 millió tonna termés várható idén. A kukoricatermés mennyiségileg fedezi a hazai felhasználási igényeket.

Országosan a 874 ezer hektár kukoricaterületből 214 ezer hektár után tettek a gazdálkodók aszálybejelentést, napraforgó esetében a 680 ezer hektárból 125 ezer hektár után. Előbbi esetében az alábbi link alatt táblázatban vármegyénként is bemutatásra kerül a 2024. évi vetésterület és az aszálykárra bejelentett területek nagysága, valamint a becsült terméshozam és termésmennyiség.

A legtöbb aszálykárt Békés vármegyében jelentették be (68 ezer hektár), ezt követi Bács-Kiskun (57,5 ezer hektár), Hajdú-Bihar (46 ezer hektár) és Fejér (43 ezer hektár). A legalacsonyabb termésátlag Csongrád-Csanád vármegyében került jelzésre 4,1 tonna/hektárral, a legmagasabb átlaghozam pedig Vas vármegyében 8,3 tonna/hektárral.

Már előrehaladottan zajlik a napraforgó betakarítása, és megindult a kukoricáé is, hetekkel korábban kezdődött a betakarítás. A jelenlegi kilátásokhoz képest majd a végleges betakarítási adatok nyújtanak pontosabb képet, de az már biztosan kijelenthető, hogy az aszály nagyon jelentős károkat okozott a hazai kukoricában és napraforgóban.

A statisztika szerint is rossz évünk van

A KSH adatai szerint az elmúlt 15 évet tekintve egyedül 2012-ben (4,8 millió tonna) és 2022-ben (2,8 millió tonna) volt ennél alacsonyabb a kukorica terméskilátása Magyarországon, amelynek 6,3 és 8,4 millió tonna között ingadozott a termésmennyisége az utóbbi években.

Nem csak Magyarországot, hanem az egész délkelet-európai régiót rendkívüli nyári aszály sújtotta, július közepéhez képest Bulgáriában a kukoricahozam előrejelzése 14 százalékkal (4,64 t/ha), a napraforgóé 3 százalékkal (2,11 t/ha), Romániában pedig 6 százalékkal (3,83 t/ha), illetve 5 százalékkal (1,86 t/ha) csökkent.

Az EU egészét tekintve kukorica esetében 7,03 tonna/hektár, a napraforgó esetében 2,04 tonna/hektár hozamot jelzett augusztus közepén a JRC.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Évi 150-160 milliárd forintos jövedelembővülés, erősödő beruházási kedv az agráriumban

2024. október 11. 16:10

A maximális 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően rekordot jelentő 1500 milliárd forint fejlesztési forrás és új elemként kamattámogatás áll a magyar agrár- és élelmiszeripar rendelkezésére.

Egymilliárd eurós segítség az olasz gazdáknak

2024. október 11. 14:40

Az Európai Bizottság egymilliárd eurós támogatást hagyott jóvá Olaszország gazdálkodói számára a 2023. májusi árvizek és földcsuszamlások után.

7 ok, amiért érdemes a mezőgazdaságban dolgozni

2024. október 11. 08:10

A mezőgazdasággal kapcsolatos előítéletektől megszabadulva kiderül, hogy az agrárium rengeteg lehetőséget és munkát tartogat – szinte bárkinek.

Orosz rakéták találtak el két fekete-tengeri gabonaszállító hajót

2024. október 10. 06:40

A legutóbbi támadásban meghalt férfi egy kikötői munkás volt. Az öt sérült pedig külföldi állampolgár és a hajó legénysége volt.

Jelenleg is zajlik a kukoricahibridek betakarítása a Cortevánál

2023. szeptember 21. 05:40

A Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági vállalat augusztusban kezdte meg a betakarítási szezont, mely során 4 országban, 9600 hektárnyi kukoricát takarítanak be, melyet a vállalat legnagyobb európai vetőmagfeldolgozó üzemében, Szarvason dolgoznak fel.

„Önellátóak vagyunk a vetőmag és a nemesítés tekintetében” - A KWS 20 éve veti a jövőt Magyarországon

2020. január 29. 16:42

Ha a magyar vetőmag-piacot összehasonlítjuk a régióssal, akkor azt látjuk, hogy a hazai termelők igényesek a genetikára, a csávázószerekre, és sokkal fejlettebb az agrotechnikájuk.

Drágult a búza a jobb exportértékesítések miatt

2024. július 18. 06:40

Európában a malmi búza, a kukorica és a repce is drágult, ám a takarmánybúza kurzusa mínuszban zárt.

Tíznapos csúcson a búza ára

2020. május 22. 08:02

A Kína és Egyesült Államok közötti kereskedelmi feszültségek éleződése sok energiát követel a szereplőktől és rányomja bélyegét a piaci hangulatra is az agrárpiacon.