Növényvédelem
Fizetett tartalom

Aktuális teendők a repcében

Agrofórum Online

Az őszi vetésű szántóföldi kultúrák közül az őszi káposztarepce számára idén már elkezdődött a vegetációs szezon. Megindult a repce növények növekedése és lassacskán időszerű lesz a szárba indulás kezdete is.

A nemsokára bekövetkező nagyléptékű növényélettani változások miatt a repce igénye különböző tápelemek tekintetében drasztikusan megnövekszik. Ráadásul a kártevők és kórokozók is felébredtek téli álmukból, így az ellenük való védekezésnek is vannak időszerű lépései.

Növénytáplálási feladatok

A repce a soron következő hetekben először egy rendkívül nagyléptékű vegetatív növekedési szakaszon kell, hogy átjusson (szárba indulás, valamint a vegetatív tömeg többszörösére növelése), majd ezt követően egy hosszabb generatív szakaszra (bimbók kifejlődése, virágzás…) kell felkészülnie.

Ehhez a bonyolult és rövid idő alatt végbemenő folyamathoz több tápelemre is szüksége van, amelyek hiánya (bármely okból következzen is be) akár súlyos termésveszteség alakjában fog aratás idején jelentkezni.

A nagy vegetatív növekedéshez, a meginduló intenzív fehérjeszintézishez a növénynek mindenképpen sok nitrogénre van szüksége.

Az ősszel kijuttatott nitrogént ugyanakkor a növény részben már felvette, részben pedig kimosódott a rendkívül csapadékos ősz és tél folyamán. Mivel a repce nemsokára igen gyorsan magasba fog szökkenni, így ez szinte az utolsó időszak, amikor hagyományos műtrágyaszóró gépekkel ki tudjuk juttatni a számára szükséges nitrogént.

Célszerű ezt olyan készítmény alkalmazásával megtenni, amely gyorsan felvehető és fokozatosan felvehető komponenseket egyaránt tartalmaz.

Ahhoz, hogy a repce a későbbiekben is zökkenőmentesen tudja a gyökérzetén keresztül a talajból táplálni a növény egyre nagyobbra növő föld feletti részét, nagyobb gyökérzetre van szüksége. Ennek eléréséhez viszont most kell több foszforhoz jutnia.

Foszforhiány miatt vörösödő repce

Az őszi alaptrágyázásból ott van ugyan kellő mennyiségű foszfor a talajban, de a talajok még annyira hidegek, hogy elegendő foszfort a repce a gyökérzetén keresztül még nem tud felvenni. Célszerű ezt a problémát most lombtrágyázás útján megoldani, mielőtt még a növények leveleik pirosas, lilás elszíneződésével jeleznék a már akuttá vált foszfor hiányt.

Kén- és bórellátás

Az őszi káposztarepce, mint minden keresztesvirágú kultúra, alapvetően kén igényes. Célszerű ezért olyan készítményt választani a repce jelenlegi tápanyag utánpótlása során, amelynek kéntartalma magasabb.

A repce ugyanakkor meglehetősen igényes a jó és kiegyenlített bór ellátásra is. A növények kellő mennyiségű bór hiányában a látványos virágzást követően a virágok és becőkezdemények tömeges elrúgásával fognak reagálni, amely akár rendkívül súlyos termésveszteséget is eredményezhet.

Súlyos termékenyülési problémák, elmaradt kötődés a bór hiánya miatt

A bór ugyanakkor nagyobb mennyiségben kijuttatva erősen fitotoxikus, így a vegetáció során célszerű azt az egyes növényvédelmi kezelések alkalmával osztottan kijuttatni.

Jelenleg hajnalban hűvös, napközben enyhén meleg időjárás az uralkodó hazánkban durvább csapadék nélkül. Azonban a hét végére a hőmérsékletek emelkedése mellett kiadósabb csapadékokkal is számolni lehet, amennyiben hihetünk a meteorológiai előrejelzéseknek.

Célszerűnek látszik a hét folyamán elvégezni a repce állományok tápanyag utánpótlását. Ezzel a csapadékok bemosó hatását is kihasználhatjuk és elkerülhetjük azt az esetet, hogy a csapadék miatt felázott talajú tábláinkra akár hetekig nem tudunk gépekkel rámenni.

Növényvédelmi feladatok

A repcébe a szárat támadó ormányos bogarak, így a nagy repceormányos (Ceutorhynchus napi) és a repce szárormányos (Ceutorhynchus pallidactylus) javarészt már a hónap elején a melegrekordok hetében betelepültek.

A repce szárormányos túlságosan veszélyes károsító ahhoz, hogy a tenyerünkön hordozzuk

Jelenleg már csak a táblákon belül migrálnak át egyik növényről a másikra, alapvetően kisebb távolságokat megtéve. A korlátozott mozgásukat az is hátráltatja, hogy a napok felében – kétharmadában olyan alacsony a hőmérséklet, hogy majdnem nullára csökkenti az aktivitásukat.

Szárormányos kártétele miatt torzuló repce szár
Szárormányos korai kártétele miatt tőből elágazó repce

Ilyen körülmények között a színcsapdák (sárga tálak és sárga ragasztós lapok) alig fogják az imágókat, így a védekezés szükségességét már nem lehet azok adataira alapozni. Ugyanakkor a növények belső részeinek kézi átvizsgálásával a kártevők fellelhetőek és ha mennyiségük meghaladja az 1 egyedet 10 növényen, akkor a védekezés szükségszerű és most időszerű is ellenük.

Ne feledkezzünk meg a regulátoros kezelésről

Az ormányos bogarak mellett fontos feladat a repce regulátoros kezelése, azaz az oldalhajtások, elágazások kialakulásának segítése. E nélkül a repce „egyszálas” lesz és a termés mennyisége a kialakuló jóval kisebb virág szám miatt jóval kisebb lehet.

A regulátorozás hatására fejlődésnek indult oldalhajtások

A regulátoros kezelés egyúttal gombaölő szeres kezelés is, hiszen ezek a növekedést szabályzó készítmények mind triazol típusú fungicidek. Kijuttatásuk hatékonyan képes visszafogni a repce fómás levélfoltosság és szárrák (Phoma lingam) kórokozóját.

A regulátorozás egyúttal kitűnően véd a fómás levélfoltosság ellen is

A kórokozó jelenleg az idősebb leveleken korábban kialakított szürkés foltokon található meg és jelenleg az a legfontosabb, hogy innen a további terjedését a fiatal levelekre és a szártőre megakadályozzuk. Időben végrehajtott és jól kivitelezett regulátoros kezeléssel ez a kórokozó olyan mértékben visszaszorítható, hogy érdemi kártételt a későbbiekben már nem fog tudni okozni.

Hertelendy Péter

Her – Ba  Kft.

Már nem elég a megszokott permetezési program: változik a zöldségek növényvédelme

2026. október 14. 07:10

Változik a betegségek megjelenése és a növényvédőszer-kínálat is. A jó időzítés ezért egyre többet ér a zöldségtermesztésben.

Októbertől februárig négy növényvédő szer használható szükséghelyzeti engedéllyel a pöttyös lámpahordó-kabóca ellen

2026. október 14. 05:40

A Nébih ismételten felhívja a figyelmet a pöttyös lámpahordó-kabóca elleni védekezés fontosságára, és négy növényvédő szer is használható már a kártevő ellen.

Ezért alakul ki rezisztencia a kártevőkben a piretroidokkal szemben

2026. október 13. 16:10

Csökken a felhasználható növényvédő szer hatóanyagok száma, egyre kevésbé tudják a termelők váltogatni a rovarölő szereket a növénytermesztés során. Ennek következménye a rezisztens kártevők megjelenése.

Rágcsálók ellen használatos készítmények

2026. október 13. 07:10

Nem mindegy, hol és mivel irtjuk a rágcsálókat! A rosszul megválasztott szer nemcsak hatástalan, hanem súlyos veszélyt is jelenthet.

A biztosabb repcekelésért

2019. július 24. 19:01

LUMIPOSA-val nagyobb a biztonság a RAPOOL-repcék vetésekor.

A „fekete arany”, avagy jövedelmező repcetermesztés titaN segítségével

2024. október 18. 11:10

A repce továbbra is előkelő helyet foglal el a magyarországi olajosnövény-kultúrákban, mely köszönhető számos felhasználási területének.

A repce alaptrágyázása a versenyképes hozam érdekében

2024. augusztus 8. 10:10

A repce számára augusztusban már időszerű az NPK-alapműtrágya kijuttatása. Aki komolyan gondolja a repcetermesztést, az nem hagyhatja el az alaptrágyázást.

Robbant a terménypiac az exportpiaci hírekre

2023. január 27. 08:17

A gabonák további támogatást kaptak azon aggodalmak miatt, hogy Ukrajna fő beszállítói teljesítménye a háború miatt a vártnál kisebb lesz, és Oroszország termése is a várakozások alatt marad.