Táj-Tér-Kép

Talajmozgások: a földrengések talajra kifejtett hatása

Agrofórum Online

Sajnos mostanában egyre több földrengés fordul elő a világon, és ezeket hallhatjuk is a híradásokból. Mérhetetlen károkat tud okozni, hiszen épületek dőlnek romokba, megszűnik a telekommunikáció az adott területen, és akár emberi életek veszhetnek oda. Hogy mindez milyen hatással van a talajokra? Ez a következőkben kifejtésre kerül.

A földrengések nagy része a földkéregben, néhány kilométer vagy néhányszor tíz kilométer mélységben keletkezik. Sok esetben a kéregben található törésvonal mentén történő elmozdulás láthatatlan marad a felszínen, nagyobb rengéseknél azonban jelentkezik a felszíni talajrétegekben is. Ha ez egy épületet, vagy valamilyen más szerkezetet érint, akkor annak összeomlását okozhatja.

A talajviszonyok azonban megváltozhatnak a szeizmikus hullámok erős rázó hatása miatt is. Hegyvidéki területeken a rengés az erózió miatt már eleve meglazult kőzetek leomlását, vagy az esővízzel átitatott, átázott talajrétegek lecsúszását, földcsuszamlást okozhatnak. A hosszan tartó erős mozgások a vizes, laza szemcsés talajok szilárdságának elvesztését, folyadékszerű viselkedését, az úgynevezett talajfolyósodást idézhetik elő. A jelenség oka az, hogy az erős rázkódás hatására a laza szemcsés anyag tömörödni kezd. Ekkor a benne levő hézagok térfogata lecsökken, ami miatt a benne levő víz nyomása, amennyiben nem tud valahová elfolyni, megnő. Ha a pórusvíz nyomása eléri a fölötte levő talajrétegek nyomását, akkor ez az anyag úgy kezd el viselkedni, mint egy viszkózus folyadék, elveszíti teherhordó szilárdságát és korlátlanul deformálódhat.

Lejtős terepen már néhány fokos lejtőnél is előfordulhat, hogy ha egy felszín alatti talajrétegben bekövetkezik az elfolyósodás, akkor a gravitációs erő miatt a felszíni, nem elfolyósodott rétegek elmozdulnak lefelé. Így a lejtő irányába esetleg több tíz métert is megtéve. A mozgás már nagyon enyhe (egy fok alatti) lejtőknél is megindulhat, károsítva a csővezetékeket, közműveket, sekély alapozású szerkezeteket. Elfolyósodás bekövetkezésekor a talaj elveszíti teherhordó szilárdságát, ezért, ha egy épület alapozása ilyen rétegben található, a rengés annak kiemelkedését, süllyedését vagy felborulását okozhatja. A talajfolyósodást sík területen jellegzetes kísérőjelenségek, hasadékok megnyílása és bezáródása a felszínen, homok kilövellések, iszapvulkánok jelzik.

A jelenség nemcsak nagy, hanem közepes rengéseknél is (kb. 5,5 magnitúdó felett) előfordulhat. Magyarországon a történelmi feljegyzések több alkalommal írnak le elfolyósodással kapcsolatos jelenségeket (Komárom 1763, Mór 1810, Érmellék 1834, Kecskemét 1911, Dunaharaszti 1956).

Forrás:

http://www.foldrenges.hu/

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hogyan szervezzünk vándortábort? - Egy tájépítész javaslatai

2024. július 19. 05:40

A vándortábornak nincs egy egzakt definíciója, ennek ellenére, mindegyik megfogalmazás említi a természetben való hosszabb, szabadidős időtöltést, valamint valamilyen módon utal arra, hogy csoportos tevékenységről van szó.

Hogy harcoljunk a klímaváltozás hatásaival? - Jó példaként Bécs Aspern-Seestadt városrészt mutatjuk

2024. április 5. 05:40

A szakemberek felismerték, hogy a klímaváltozás hatásai mérsékelhetők a megfelelő intézkedésekkel, mint a csapadékvíz-visszatartás. Aspern-Seestadt Bécs egy új városrésze, ahol nagy hangsúlyt fektetnek a klímaváltozás hatásainak mérséklésére.

Kaphat-e zöld utat a Budai Zöld Öv? – II. rész.

2024. március 20. 05:40

A települések nagymértékű, intenzív növekedésének szabályozása érdekében elengedhetetlen a meglévő, a fővárost az agglomerációval összekötő értékes zöld folyosók, ékek feltárása és értékelése.

Kaphat-e zöld utat a Budai Zöld Öv? – I. rész

2024. március 10. 05:40

Napjainkban számos európai ország nagyvárosai körül alakult ki a városok külső részén, az agglomeráció és a nagyváros határán tudatos várostervezés révén zöldgyűrű, zöldsáv.

Lényeges a talaj széntartalmának növelése

2018. november 19. 09:33

A talajokat folyamatosan pusztítja és tönkreteszi a gyors ütemű építkezés, az infrastruktúra-fejlesztés és a bányászat. A talaj szervesszén-tartalma csökken, ami növeli a további globális felmelegedést.

Számoljon le a szármaradványokkal!

2018. február 23. 08:40

A kultúrnövények termesztése során a termés mellett jelentős mennyiségű gyökér- és szármaradvány is keletkezik.

Egyenletes talajfelszín lazítás után?!

2020. augusztus 25. 05:47

Az egyes szerszámok hatását és a lazítás követelmény rendszerét összevetve felmerül a kérdés vajon a kis szögek milyen lazítóhatásra képesek, milyen mértékben tudják a talaj pórustérfogatát növelni?

Növényvédő szerek hatása a talajban élő, nem célzott mikroorganizmusokra és férgekre

2023. július 1. 06:38

Általánosan elfogadott vélemény, hogy a növényvédő szerek talajmikroorganizmusokra gyakorolt hatását nem az egyes szervezetekre gyakorolt hatás, hanem a talajfunkciók változása révén célszerű tanulmányozni.