31℃ 16℃
június 22. Paulina, Tamás
Tápanyag-utánpótlás
Fizetett tartalom

Ne a tápanyagellátás legyen limitáló!

YARA

Ahogy a hőmérő higanyszála feljebb kúszik, úgy indul az élet a szántókon. A kalászosok és a repce első (és talán legfontosabb) fejtrágyázása a legtöbb helyen már megtörtént, ami azonban csak az első lépés a siker felé vezető úton. Az ősziek tavaszi lombtrágya kezelései, a tavasziak alaptrágyázása még hátravan, amihez a következőkben nyújtunk néhány támpontot.

A tápanyag-utánpótlás szerepe az előttünk álló időszakban talán még inkább felértékelődik. Nemcsak a tapasztalható piaci helyzet miatt, hanem a növények ellenállóképességének fokozására irányuló törekvésekkel, hiszen csak a jól ellátott növényállomány képes megfelelően védekezni a különféle környezeti stresszhatásokkal szemben, illetve a kórokozók, kártevők támadásai ellen. A Yara tápanyag-utánpótlási technológiáinak kidolgozásakor hosszú ideje elsődleges szempont, hogy megelőző jelleggel készítsük fel növényállományunkat az előttük álló időszak megpróbáltatásaira, melynek alapja az adott növénykultúra igényeinek részletes ismerete. Ezen alapelvek alapján lettek kialakítva az ún. növényspecifikus összetételű lombtrágyák, amelyek a lombtrágya javaslataink alapját képezik. A kalászosok specifikus összetételű lombtrágyája a YaraVita Gramitrel, amely már 3 l/ha dózisban (egy permetezés esetén) a bokrosodás végétől alkalmazva fedezi a teljes mikroelem (réz, mangán és cink) igényt, még magasabb elvárt termésszint mellett is. A repce (és később a többi olajos növény) esetében a YaraVita Brassitrel Pro a bór, mangán és molibdén szükségletet fedezi. Kiegészítésként magnézium mindkét termékben helyet kapott, a Brassitrel Pro pedig kalciummal erősíti növényeinket. Komplex formában, korai állapotban kijuttatva, a formulázott technológiának köszönhetően esőállóan és több hetes tartamhatással segítjük növényeinket.

A tavaszi vetési időszakhoz közeledve az alap- és startertrágya kérdésköre is sorra kerül. A kukorica esetében nagy tápanyagigényt kell fedezni, melyet akár a vetés előtt, akár a vetéssel egymenetben el tudunk végezni. A YaraMila granulált komplex műtrágyacsalád tagjai mindkét módszerrel pontos kijuttatást tesznek lehetővé. Széles NPK tápelemarányú összetételei érhetőek el, így minden termőhelyre és igényre rendelkezésre áll a megfelelő YaraMila termék. Kukorica javaslatainkban első helyen szoktuk említeni a YaraMila 16-27-7-et, mely magas foszfortartalmával a vetéssel egymenetben való kijuttatás etalon terméke. Starter hatását fokozza magasabb cinktartalma, mely a kelést követő időszakban a fejlődő növény gyökérzetének erősítését szolgálja.

A napraforgó esetében első helyen a 14-14-21-es összetételű YaraMila összetételt említeném, mely magasabb nitrogén-tartalmával dózistól függően az egymenetes technológiák alapja lehet. A benne található foszfor gondoskodik a starterhatásról, a benne található mikroelemek pedig hozzájárulnak a kezdeti gyökérfejlődéshez.

Mind a kukorica, mind napraforgó esetében rendelkezésre áll a YaraMila 10-24-24, mint a legnépszerűbb alaptrágya, immár 58% NPK tartalommal. Komplex hatását erősítve, kiegészítésként megtalálható benne kén, bór, vas, mangán és cink is. Fokozott kálium-igény esetén a YaraMila 8-20-28 vagy 10-13-25 áll rendelkezésre. Legyen szó bármelyik összetételről, a YaraMila komplex műtrágyák feltüntetett tápelem tartalma oldódás után 100%-ban a növény számára felvehető.

Az elmúlt évek időjárást tekintve felértékelődik a mikrogranulált forma kiegészítő jellegű használata.  Erre a Yara NP Starter 10,5% nitrogén és 47% foszfortartalmával az egyik legjobb ár-érték arányú választás. A mikrogranulált forma előnye kifejezetten a vetést követő hűvös időjárásban nyilvánul meg látványosan. Különbség a hagyományos granulált műtrágyákhoz képest, hogy közvetlenül a magárokba juttatjuk, így a csírázást követően azonnal felvehető. Alacsonyabb dózisából (10-20 kg/ha) kifolyólag azonban nem juttatható ki a teljes mennyiségű foszfor- és egyéb tápelemek mennyisége, viszont, ha csak az elmúlt pár év vetést követő néhány hetes időszakára (hideg talaj!) tekintünk vissza, kiemelt figyelmet kell fordítani az ilyen típusú termék használatára is.

Gondolkodjunk, gondoskodjunk előre, és készítsük fel növényeinket a szélsőségekre, válasszunk megbízható forrásból származó és biztos hatással rendelkező terméket. Termékeink pontos összetétele kiadványainkban, illetve a www.yara.hu honlapon olvashatóak.

Makra Máté
+36 30 785 6549

A kukorica életútja a tápanyagigény függvényében

2025. június 11. 14:10

A kukorica tápanyagigénye kritikus pontokon változik. A TIMAC AGRO célzott megoldásokkal segíti a stresszhelyzetek kezelését.

A hasonló a hasonlót szereti

2025. május 26. 16:10

Az AGRO.bio termékei között olyan biostimulátorokat és lombtrágyákat találunk, amelyek hatékony segítséget nyújtanak a kihívások kezelésére.

Mogyoróültetvények tápanyagigénye

2025. május 6. 08:10

A hazai mogyoróültetvények fenntarthatóságához tápanyag-utánpótlás, növényvédelem és korszerű talajkezelés szükséges.

Napraforgó és/vagy a kukorica!?

2025. május 5. 13:10

Napraforgó és kukorica tápanyagellátása hatékonyan: célzott Yara technológiák a jobb termésért és stressztűrésért.

Greenpeace vs. holland gazdák: 1–0

2025. január 25. 09:10

A bíróság döntése alapján 2030-ig 50 százalékkal csökkenteni kell a nitrogénkibocsátást. A gazdálkodók a megélhetésüket féltik.

Ilyen hatással vannak a különböző trágyázási módok a talajra

2023. november 16. 11:10

A rangos PLOS ONE folyóiratban közölték magyar kutatók egy több mint 60 éves trágyázási tartamkísérletben végzett mikrobiológiai vizsgálataik eredményeit. A kutatás célja a trágyázás hosszú távú hatásának felmérése a talaj-mikrobióta funkcionális diverzitására.

Az ammónium-nitrát műtrágya veszélyei

2023. szeptember 4. 07:40

Mivel minden gazda és minden mezőgazdasági vállalat használja, az emberek úgy vélik, ez csak növényvédő szer, semmi több. De mi a helyzet a műtrágya valódi beltartalmával? Veszélyes az emberre? Tényleg robbanékony? Mekkora egészségügyi gondot okoznak a műtrágyagyárakban fellépő tűzesetek és az ezt követő légköri szennyeződések?

Több pénzt akar keresni? Akkor ideje, hogy megtanulja az őszi búza és repce hatékony tavaszi N-fejtrágyázását! Elmondjuk, hogyan!

2024. március 15. 16:10

Tavasszal a vegetáció megindulásakor a legfontosabb feladat az őszi búza és a repce nitrogén fejtrágyázásának megtervezése. Ilyenkor gyakran találkozhatunk nitrogénhiányos állománnyal, különösen, ha már ősszel sem kapott elegendő nitrogént a növény.