11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Tápanyag-utánpótlás
Fizetett tartalom

CELL® a szárbontás nagymestere, avagy A SZERVESANYAG-GAZDÁLKODÁS A HOSSZÚTÁVÚ JÖVEDELMEZŐ TERMELÉS ALAPJA!

AGRO.bio Hungary Kft.

Itt a legnagyobb jelentősége a növénymaradványoknak van, mert ezekhez a növény a talajból már 1x felvette a szükséges szervetlen makro-, mezo- és mikroelemeket, melyekből és a levegőből megkötött széndioxidból állított elő szerves anyagot. Minden alkotóeleme nagyértékű szerveskötésben van. Ha VISSZAKEVERJÜK a talajba, akkor a szemterméssel kivont tápelemek kivételével mindent visszajuttatunk, amit a növény onnan felhasznált.

Az őszi búza betakarítása után közel 7-10 tonna gyökér és szár marad vissza. Ennek a tápelem tartalma hektáronként (Tóth és Kismányoky, 2012.)

43-52 kg N, 26-33 kg P2O5 és 64-84 kg K2O

Az AGRO.bio javaslata a szerves anyag gazdálkodásához a CELL® használata, amelynek segítségével gyorsítjuk a növényi maradványok elbontását, és javítjuk azok hasznosulását.

Mindez megfelelő agrotechnikával és a CELL® használatával ennek a 70-80%-a már az utónövény számára felvehetővé tehető. Az így biztosított tápelemek hasznosulása pedig nagyságrendekkel jobb, mint az egy adagban kiadott nagy mennyiségű műtrágyáké.

Az őszi búza tarlómaradványainak CELL® kezelés által irányított bontása után vizsgáltuk az utóvetemény egyes paramétereit. A pozitív hatás a növényi maradványok egy részének felvehetővé vétele miatt jelentkezik.

Ha a CELL® cellulózbontóval gyorsan jelentősen lecsökkentjük a búza szármaradvány mennyiségét a talajban, akkor kisebb lesz a rajtuk megtalálható növényi kórokozók élettere és fennmaradási esélye és a jövőben segítséget nyújt majd a különböző penészgombák (Fusarium sp., Aspergillus sp.) kártételének mérsékléséhez, így nő a növényvédelem hatékonysága és javul az utóvetemény egészségi állapota.

A vizsgálati eredmények alapján a megfelelő növényvédelmi termékhasználat többlettermést biztosít és ennek alkalmazásán túl tovább CSÖKKEN a szemfertőzés kialakulásának esélye, s ezzel szemben NŐ a termés mennyisége BactoFil CELL, a kukorica cellulózbontójának használatával!

További információkért KATTINTSON!

Felhasználási javaslat: A CELL® cellulózbontót (1 l/ha) közvetlenül az egyenletes apróságúra felaprított szármaradványokra kell permetezni, majd azonnal a talajba BE kell dolgozni.

Kedvező csomagajánlatunkkért

CELL® + TrichoMax

és szakmai kérdésekben keressék bizalommal területi kollégáinkat.

Daoda Zoltán
szakmai igazgató
AGRO.bio Hungary Kft.

Újra munkában a permetezőgép

2025. február 27. 09:40

A tavaszi lombtrágya kínálat segítségével a költségek is csökkenthetők és a terméselvárásokból sem kell lemondani.

Fejtrágyázásra fel!

2025. február 24. 16:10

Hogy tudjuk, milyen hatóanyagot válasszunk, fontos megismernünk a különböző nitrogén formák hasznosulását és talajra kifejtett hatását.

Egy kockázattal kevesebb – Megújult a közkedvelt starter műtrágya, a Corn Starter Pro

2025. február 24. 09:40

A Corn Starter műtrágya előállítási helyét a vállalatcsoportba újonnan bekerült LINZI műtrágyagyárba helyezték át.

Egy kis növényélettan: hogyan kerüljük el az „éhezésüket”?

2025. február 18. 13:10

Ne várjuk meg, hogy a növényünk hiánytünetekkel jelezze az „éhezést”, mert akkor már termésveszteséggel mindenképpen számolnunk kell!

Érték hever a földeken: így fordíthatjuk a javunkra!

2021. október 4. 08:40

A tarlóhántás a nyári betakarítási munkák után az első és legfontosabb agrotechnikai beavatkozás. Ezzel a művelettel többek között a talaj vízkészletének megóvását, a talaj mihamarabbi beéredését – így a következő kultúra eredményességét – segíthetjük elő. Az aratás után visszamaradó szár- és gyökérmaradványok komoly tápanyag-utánpótlást jelenthetnek a talajnak, jelentős mennyiségben tartalmaznak ugyanis kötött állapotban lévő nitrogént, foszfort és káliumot is. Mindezt egyszerűen, hatékonyan és költséghatékonyan a magunk javára fordíthatjuk a Natur Agro Hungária szárbontó baktériumkészítményeinek alkalmazásával.

Növényi maradványok lebontása mikroorganizmusok által termelt enzimekkel

A holt szerves anyag bontása bonyolult biológiai, biokémiai és mikrobiális ökológiai folyamatok eredményeként jellemezhető. A hatékony szárbontás érdekében a gabona- és repcetarló szakszerű kezeléséhez hozzátartozik a növényi maradványok lebontását segítő mikrobiológiai készítmények hatásainak ismerete és használata.

Kérdések és válaszok a biogeN (mIKRo-CELL) felhasználásával kapcsolatban

2022. július 29. 11:33

Elkezdődtek az aratások, így az eddig hozzánk érkezett kérdésekből válogattunk, és nyilvános válaszokkal igyekszünk további termelőknek is segíteni.

Szárbontás és talajoltás Natur Technológiával – tegye meg az első lépést!

2023. szeptember 11. 06:40

A Natur Agro Technológia szárbontásra, talajkezelésre és célzott állománykezelésre épül. Jön a tarlóbontás és a talajkezelések ideje!