Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Rendszerszintű szemlélet: hatékonyabb termelés

Agrofórum Online

A 2022-es év nem volt könnyű az ország nyugati felében sem. Bár Lovászpatonán a kukorica vetésétől október közepéig összesen 450 mm csapadék hullott, annak eloszlása messze nem volt ideális. Tóth Szabolcsék családi gazdasága számára fel volt adva a lecke. 1200 hektáron, főként szántóföldi növénytermesztéssel foglalkoznak, ahol a talajfókuszú szemlélet némiképp azért enyhítette az időjárás okozta problémákat. Területeiken évek óta forgatás nélküli művelést alkalmaznak, illetve baromfit is tartanak, és a brojlercsirke hízlalása során keletkező trágyát rendszeresen kijuttatják a földjeikre. De a Natur Agro Hungária Kft.-vel is a talajvédelem, egészen pontosan a szárbontás miatt kerültek szoros kapcsolatba még 2006-ban.

Tóth Szabolcs családi gazdálkodó szerint észlelték azt, hogy talajaik védelemre szorulnak, így annak érdekében, hogy a talaj tápanyag-tartalma hatékonyabban táródjon fel, mindenképp olyan talajművelési rendszert szerettek volna alkalmazni, amely által a tápanyag minél rövidebb úton felhasználódik. Kukoricaszár-bontással kezdtek, és a második-harmadik év eredményei igen meggyőzően alakultak. A kukoricabetakarítás után majdnem minden alkalommal használják a bontó készítményeket.

A technológia részét képezik immár a Natur Agro lombtrágyái is, melyek rövid időn belül beépültek a kezelési sorba. Tavasszal az őszi búzában egy stresszoldó lombtrágya-összeállítással indítanak, feloldandó a fagykárral, illetve egyéb okból eredő stresszt. Egykomponensű, Natur PLASMA alapú kezelés hatására hatékonyabban képes indulni a növény a vegetációba. Az első gomba elleni kezelés alkalmával Natur ACTIVE-ot is kijuttatnak, illetve szaktanácsadói javaslatra különböző összetételű mikro-, és makroelemekkel egészítik ki a tankkeveréket. Kukoricánál újabban Natur NOVA készítményt használnak, melyet a magágyba, a vetéssel egy menetben csökkentett mennyiségű talajfertőtlenítő szer mellé juttatnak ki. Előfordul az is, hogy a korábbi vetésű kukorica levelei tavasszal belilulnak a talajmenti fagy hatására: ilyenkor a Natur PLASMA biostimulátor kerül ki a növényekre, vagy permetezőgéppel, vagy sorközművelő kultivátorral. Emellett a technológia része 10-12 leveles állapotnál a hidas permetezővel kijuttatott Natur ACTIVE lombtrágya cinkes kiegészítéssel. A napraforgónál csillagbimbós fenológiai stádiumban kap az állomány egy Natur PLASMA, bór, illetve Natur ACTIVE tartalmú kezelést. Vizuális értelemben rendkívül szembetűnő a növények állapotának javulása, míg termésben akár több száz kilogramm többlethozam is várható.

Az elmúlt évek jó tapasztalatait tovább erősíti a szaktanácsadói háttér, ami a termékek magas minősége mellett, komoly segítséget jelent a hétköznapokban. A Natur Agro kollégái ugyanis rendszeresen tartanak határszemléket a partnereiknél. Nincs ez másképp Lovászpatonán sem.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hogyan tovább?

2026. szeptember 23. 14:10

Az aszály már nem rendkívüli helyzet. A kalászosok termésbiztonságához a talajélet támogatása is egyre fontosabb eszköz lehet.

Hogyan lehet nyereséges búzatermesztést folytatni Magyarországon aszályos feltételek között?

2026. szeptember 22. 13:10

A címben feltett kérdés sok hazai gazdát foglalkoztat, és biztatásként kijelenthetjük, hogy nem lehetetlen feladatról van szó, nem eleve esélytelenek a klímaváltozással szembeni harcban.

Gazdaságos növénytermesztés, csúcshozam nélkül + VIDEÓ

2026. szeptember 15. 04:55

A KWS célja, hogy támogassa a termelőket a kockázatok csökkentésében azzal, hogy több lehetőséget kínál számukra egyre bővülő termékpalettájával.

Megvannak az idei termésgyőztesek

2026. szeptember 11. 11:10

A GOSZ–VSZT–NAK őszi búza posztregisztrációs fajtakísérletek 2026 aranyérmesei az SU HYANKEE és a KAROQUE.

ELÉG VOLT AZ ASZÁLYBÓL? VAGY MÉG MINDIG NEM???

2020. június 22. 08:55

Sajnos ez a tavasz is a csapadékhiánytól visszhangzott, amit még mindig hallani, amikor az aratásra, a búza és repce várható terméseredményeire gondolunk, pedig most már bőven esik Medárd óta, ami a kalásznak már nem kellene, ellenben a kukorica és napraforgó a szójával karöltve hálásan fejlődik.

„Ne azt nézd, ami röpül, hanem azt, ami mászik!”

2026. június 10. 11:10

A családi szállóigévé vált mondatot nagymama mondta, ha nem néztem a lábam elé és megbotlottam valamiben. Nézzünk a lábunk elé, sőt, alá, mert ott a megoldás! A talpunk alatt.

Baktériumkészítményekkel a precízebb és fenntarthatóbb gazdálkodás irányába

2019. január 30. 11:08

Nincsen más lehetőség, mint előre menekülni. Ezt vallja idősebb és ifjabb Petrohay György, akik a Velencei-tó közelében, Seregélyes határában gazdálkodnak.

Kérdések és válaszok a biogeN (mIKRo-CELL) felhasználásával kapcsolatban

2022. július 29. 11:33

Elkezdődtek az aratások, így az eddig hozzánk érkezett kérdésekből válogattunk, és nyilvános válaszokkal igyekszünk további termelőknek is segíteni.