Apró maradt a burgonya! Mi okozhatta ezt a jelenséget?

Agrofórum Online

A most hétvégén betakarított burgonyánk legtöbbje nagyon apró maradt. Mi okozhatta ezt?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A  burgonyának a megvastagodott szárrészét, vagyis a gumóját fogyasztjuk, melyek a föld alatti szárrészeken, úgynevezett sztólókon (tarackok) fejlődnek ki. A gumók képződése általában a virágzás körüli időszakra tehető, míg egyes, főként korai fajták esetében már az azt megelőző időszakban is elkezdődhet ez a folyamat. A gumók képződése tehát már bimbós állapotban folyamatban van, végleges számukat pedig a virágzás végeztével érik el. Az ezt követő időszakra tehető az intenzív gumónövekedés, majd pedig idővel a levélzet kezdeti sárgulása jelzi a gumók további érését. A gumók érettségét a lombozat teljes leszáradása mutatja, valamint a gumók felületének parásodása is az érés jelei közé tartozik.

A burgonyának környezeti igénye szempontjából a csapadékos és mérsékelten meleg időjárás tekinthető megfelelőnek. Vízigényét a vegetációs időszakban hulló csapadékmennyiség nem elégíti ki, így csak öntözés mellett biztosítható a megfelelő méretű és mennyiségű termése. A vízhiány párosulása a meleg, időnként forró időjárással, főként a gumófejlődés időszakában gyakran vezet azok méretbeli elmaradásához. A szélsőségesen meleg időjárás és vízhiány továbbá hozzájárul a lombozat idő előtti leszáradásához is, mely szintén kisebb méretű gumókat eredményezhet. Érdemes a burgonyát tehát legalább száraz periódusokban – a kertben megtalálható többi zöldségnövényhez hasonlóan – öntözni, lehetőség szerint gyakrabban, kisebb mennyiségű vizet adagolni, a gumókötődés időszakában erre pedig kiemelten ügyelni!

A lombozat idő előtti leszáradása minden esetben negatívan hat a gumó méretére, mely akár növény-egészségügyi okok miatt is kialakulhat. A kórokozók közül jelentős és idő előtti lombszáradást okozhat a fitoftórás betegség (burgonyavész), de az alternáriás levélfoltosság is csökkentheti leveleinek számát. A burgonyavész ellen minden évben rendszeresen, megelőző jelleggel ajánlatos védekezni, május végétől legalább a nyár közepéig permetezni (réz-oxiklorid, azoxistrobin). Emellett a burgonyabogarak rágása során is nagymértékű lombvesztés következhet be, mely ugyancsak negatívan befolyásolja a gumók méretét. Egyedszámuk akár kézzel is gyéríthető, de acetamiprid és lambda-cihalotrin hatóanyagú készítménnyel egyaránt.

Éhségcsillapítás magyar alapanyagokkal – mi működik valójában?

2025. november 19. 07:10

A magyar konyha is bőven kínál olyan ételeket, amelyek hosszan csillapítják az éhséget, ha okosan választunk a hazai alapanyagok közül.

Burgonyaellátási nehézségekre kell felkészülnünk

2024. július 3. 10:40

A 20. hét óta folyamatosan esik Nyugat-Európában, így eléggé megkéstek a vetések, sok helyen még a tervezett mennyiség felét sem ültették el.

Az ideális káliumtrágya a burgonya termesztéséhez

2023. július 17. 10:10

A szántóföldi növények alaptrágyázásához a kálium szulfát és klorid formában kapható. Az alábbi cikkünkből megtudhatja, hogy ezek a tápanyagfajták pontosan miként befolyásolják a burgonya minőségének javulását.

Megkezdődik a burgonya betakarítása: a szárazság csökkentheti a kínálatot

2022. július 23. 12:34

Javában tart a korai burgonya betakarítása Németországban. Az, hogy mennyire lesz jó az év a termelőknek, attól függ, esik-e még eső.