Növénytermesztés

Közeledik a tavaszi szántóföldi munkák vége

AM Sajtóiroda

Jó ütemben folynak a tavaszi szántóföldi munkálatok, rövidesen végeznek a gazdák a vetéssel. A kedvező téli és tavaszi időjárásnak, valamint az utóbbi hetekben lehulló csapadéknak köszönhetően várhatóan az őszi vetésű növények jó termésátlagával számolhatnak a hazai gazdák.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara jelentése alapján a tavaszi árpa, a magborsó, a zab és a cukorrépa vetése már befejeződött, a napraforgó-vetőmagból is kevés van már a zsákokban, míg a kukoricából a tervezett terület 97%-át, burgonyából pedig a 93%-át vetették már be. A szója vetése is jelentősen előrehaladt az előző héthez képest és már elérte a 90%-os készültséget.

A teljes, 2,1 millió hektáros tavaszi vetésterület lényegében megfelel a korábbi évek nagyságrendjének, a vetésterületen belül azonban eltolódás tapasztalható: a korábbi évek átlagához képest a gazdálkodók által idénre tervezett napraforgó-vetések 714 ezer hektáros területe nagyobb, a kukorica vetési szándékában jelzett 871 ezer hektárnyi vetésterülete pedig kevesebb az előző évekhez viszonyítva.

A napraforgó kukoricával szembeni térnyerése mögött a piaci folyamatok és a tavalyi aszályos év miatti, átlagosnál alacsonyabb kukorica-termésátlag áll. A kisebb kultúrák közül kiemelendő a szója 67,4 ezer hektáros, a cukorrépa 13 ezer hektáros és a burgonya közel 6700 hektáros területnagysága.

Az elvetett állományok állapota kielégítő, az ilyenkor szokásoshoz képest hűvösebb idő azonban egyes helyeken nyomot hagyott a vetéseken. A csapadékos időjárás miatt a gombás betegségek elleni védekezés jelenleg kiemelt fontosságú.

A téli és tavaszi időjárás az ősszel elvetett búzára, árpára és repcére nézve is kedvező. Ha a betakarításig hátralévő időszakban nem történik extrém időjárási körülmény, az őszi vetésű gabonáknál megfelelő termés várható.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Rémisztő eset kukoricasilózás közben, a kezelő alig hitt a szemének

2026. október 16. 13:10

Kukoricasilózás közben történt rémisztő eset, ám szerencsére az ijedelem végül nagyobb volt, és sikerült megelőzni a Claas Jaguar 1200-as kombájn sérülését.

Miért maradhat egész télen a földben a csicsóka?

2026. október 15. 14:10

A csicsókát ősszel nem muszáj egyszerre felszedni: gumói a földben áttelelhetnek, így akár télen is frissen kerülhetnek az asztalra.

5 tonnás kukorica öntözés nélkül, 74 százalékos megtakarítás a napraforgótermesztésben – egy dél-alföldi gazda idei lenyűgöző eredményei

2026. október 13. 13:10

Minél kevesebb a talajbolygatás, annál kisebb a költség – ennek az állításnak az igazát is bizonyította a regeneratív mezőgazdasági gyakorlatokról szóló szeminárium egyik előadása.

Kukoricavetés 40 km/h sebességgel, egészen elképesztő bravúrt hajtottak végre

2026. október 12. 13:10

Nem is az irdatlan vetési tempó volt a Väderstad és a Valtra közös kísérletének legnagyobb eredménye, hanem az, hogy a magok 95 százalék fölötti pontossággal kerültek a földbe.

Jól halad a burgonyabetakarítás Ausztriában, de sok a minőségi probléma

2024. október 29. 16:10

Az étkezési burgonyát általában 100 kilogrammonként 30 euróért vásárolták a hét elején, bár engedmények is tapasztalhatók voltak.

Különleges zöldségnövények

2018. június 28. 09:35

Természetes a kíváncsiságunk. Egy idő után vágyunk is az újra. Szeretnénk új ízeket és színeket a tányérunkra, egy egyszerű reggeli szendvics mellé ugyanúgy, mint egy otthoni kerti sütögetésnél vagy gourmet-vacsoránál is. Az étkezéseink során páratlan gasztronómiai élményben gazdagíthatnak a különböző formában elénk kerülő zöldségnövények.

Hogyan végezhető regeneratív burgonyatermesztés a kertben?

2026. május 27. 04:36

Meg szeretném próbálni a regeneratív burgonyatermesztést kertemben. Hogyan végezzem, lehet-e egyáltalán ilyen módon nevelni a burgonyát?

Csomagolt burgonyát gyűjtött be a Nébih az áruházláncok polcairól

2022. december 13. 09:34

A Szupermenta program legújabb tesztjében csomagolt burgonyákat vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.