14℃ 7℃
szeptember 30. Jeromos, Honória, Hunor

Hogyan állapítható meg a birs szüretének optimális időpontja?

Agrofórum Online

Kérdésem a következő: hogyan állapítható meg a birs szüretének optimális időpontja? Köszönöm a válaszukat!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A birs esetében is, ahogyan a legtöbb gyümölcsfajnál, a feldolgozáshoz, tároláshoz, nagy szükség van arra, hogy optimális érettségben történjen meg szürete. Természetesen minden évben változik ennek időszaka, hiszen az időjárás alakulása, de a termőhely és a fajta tulajdonsága is befolyásolja azt. A fajta ismerete nagy segítségünkre lehet tehát az érettség megállapításában, hiszen a külső gyümölcstulajdonságok, a fajtára jellemző bélyegek segítenek megállapításában.

Fontos, hogy a termések elérjék a fajtára jellemző gyümölcsnagyságot és színezetet, ebből következtethetünk arra is, hogy a fontos íz- és zamatanyagok kialakulása is megtörtént már bennük. A legtöbb esetben a termések héjának színe sárga, míg egyes esetekben pedig zöld szín jelzi az érettséget. A szedési érettség megállapításában a termések szőrözöttségének kopása is segítségül lehet, hiszen a sűrű, nemezes szőrzetüket a termések fokozatosan elvesztik.

A szüreti időszakra, a termesztett fajtákat figyelembe véve, általában szeptember, illetve október vége között kerül sor. Fontos, hogy a betakarításra a fagyok beállta előtt mindenképpen sor kerüljön! A betakarítás után általában a feldolgozását is rövid időn belül meg kell kezdeni, hiszen, az almával ellentétben, termései nem tárolhatók hosszabb ideig. Gyümölcsei kemény héjjal rendelkeznek, viszont ennek ellenére könnyen sérülnek a betakarítás során. A földre hullott, szüret közben sérült gyümölcsöket mihamarabb fel kell dolgozni, ezekre jellemző ugyanis a gyorsabb megromlás.

Az egészséges birsterméseket kb. 2,5 hónapig tudjuk nagyobb veszteség és minőségromlás nélkül tárolni. A hosszabb távú tárolás kb. 2 fokos hőmérséklet, valamint magas, 90% körüli páratartalom mellett valósítható csak meg. Akár rövid, akár hosszabb ideig tartó tárolásuk alatt is, érdemes a termések átválogatását rendszeresen elvégezni, így a nagyobb volumenű romlást megakadályozni. Továbbá arra is legyünk tekintettel, hogy a birsnek erős illata van, melyet a többi betárolt terményünk is könnyen átvehet, így lehetőleg külön helyiségben, vagy egymástól a lehető legtávolabb történjen meg tárolásuk!

Kiemelt kép: Pixabay

A letermett meggyfát kell még idén permetezni?

2022. július 7. 04:37

Választ szeretnék kapni arra a kérdésre, hogy a letermett meggyfát kell még az éven permetezni?

Gyümölcsfák: mi a teendő szüret után?

2022. október 25. 04:36

A legtöbb tévhit abból keletkezik a kiskerttulajdonosok fejében, hogy leterem a sok gyümölcs, és ott már lehúzzuk a rolót, nincs több teendőnk a gyümölcsfákkal. De persze a valóság ennél sokkal izgalmasabb és teendőkben dúsabb.

Honnan tudhatjuk, hogy megérett a görögdinnye?

2025. augusztus 16. 04:36

Kérem segítségüket! Honnan tudhatom, hogy a görögdinnye megérett?

A kajszibarack is „előresietett”, már javában szedik a termesztők

2024. június 17. 10:10

Bár a minőséggel egyelőre nincs probléma, a mennyiséget ebben az évben is jelentősen befolyásolták a tavaszi fagyok.