Hogyan védjem meg gyümölcsfáimat tavasszal a levéltetvektől?

Agrofórum Online

Kérem szépen segítségüket! Hogyan védjem meg gyümölcsfáimat tavasszal a levéltetvektől?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A gyümölcsfák legtöbbjén sajnos minden évben kisebb-nagyobb mértékű levéltetű-fertőzéssel kell számolnunk. Az alma-, cseresznye-, meggy-, szilva-, valamint kajszifákon rendszeres tavaszi kártevőknek számítanak. A levéltetvek amellett, hogy szívogatásukkal gyengítik a fák kondícióját, valamint az általuk ürített mészharmattal és az azon megjelenő korompenésszel szennyezik a leveleket és gyümölcsöket, fontos vírusvektoroknak is számítanak. Ez azt jelenti, hogy közvetlen károsításuk mellett közvetett kártételük miatt egyaránt fontos károsításuk megelőzése, valamint az ellenük való időben történő védekezés.

A levéltetveket aszerint, hogy mikor is tartózkodnak a fáinkon két csoportba tudjuk sorolni. Vannak olyan fajaik, melyeknek egy gazdája van, vagyis az egész vegetációs időszakban az adott növényen tartózkodnak, ilyen pl. a zöld alma levéltetű, vagy a fekete őszibarack levéltetű. A másik csoportba a migráló fajok tartoznak, vagyis azok, melyeknek több gazdanövényük van. A fekete cseresznye és meggy levéltetű, valamint a sárga szilva levéltetű egyaránt ilyen fajok, melyek telelése és kora tavaszi kártétele is a gyümölcsfákon történik, de május végén vagy nyár elején más növényekre, úgynevezett nyári tápnövényeikre vándorolnak el. A tél közeledtével viszont újra visszatérnek a gyümölcsfákra. 

A levéltetvek elleni védekezést nem szabad kizárólag a kémiai védekezésre alapozni, hiszen már a tápanyagok megfelelő pótlásával, főként a nitrogén harmonikus, és nem túlzott adagolásával is sokat tehetünk. A lemosó kezelések elvégzésével, az olajos készítmények alkalmazásával áttelelő alakjainak száma hatékonyan gyéríthető. Tavasszal a legeredményesebben a tojásból kelő egyedek ellen védekezhetünk, még túlzott felszaporodásukat megelőzően. A tavaszi nemzedék ellen, melynek egyedei még a levelek felületén találhatók meg, kontakt hatóanyagok felhasználásával – pl. lambda-cihalotrin, deltametrin – is eredményesek lehetünk. A későbbi időszakban, amennyiben a tetvek már a besodort levelek védelmében szívogatnak, felszívódó készítmények használata az ajánlott (pirimikarb, flonikamid). A migráló fajok ellen elegendő a tavaszi időszakban védekezni, míg a nem migráló fajok egyedszámát egész vegetációs időszakban nyomon kell követni.

Mikor és hogyan védekezzünk a levéltetvek ellen napraforgóban?

2026. június 10. 08:10

A levéltetvek korai megjelenése a napraforgóban később is mérhető termésveszteséget okozhat. Időben kell felismerni a fertőzést!

Levéltetvek: így védekezzünk hatékonyan!

2026. május 20. 07:10

A levéltetvek nemcsak közvetlenül károsítják a növényeket, hanem veszélyes vírusokat is terjesztenek. A védekezés módja fajonként eltérhet.

Levéltetvek a lonc-fajokon, III. rész

2024. május 9. 16:10

A fajokra jellemző, hogy szívogatásukkal az elsődleges gazdanövényeiken laza, torzult levelekből álló levélfészkeket okoznak.

Az időjárás igen kedvező a levéltetű-kolóniák gyors kialakulásához a kelő állományokban

2019. október 15. 11:13

A kedvező időjárásban egyre több őszi árpa és búza bújik elő. A kelő állományok most még a kevés csapadék miatt meglehetősen egyenetlenek. Az 1-2 leveles növényeken máris megjelentek a szárnyas gabona-levéltetű egyedek.