Növényvédelem

Mikor és hogyan védekezzünk a levéltetvek ellen napraforgóban?

Agrofórum Online

A nyár eleji időszak nagyon sok haszonnövényünk életében meglehetősen fontos időszak. Ekkor igen intenzív növekedés mellett zajlik több, fontos kultúránk esetében is a termésképződéshez szükséges szöveti differenciálódás, a fontosabb terméselemek kialakulása. Amennyiben ekkor valamilyen negatív külső hatás éri a haszonnövényeket, az később a termésben mindenképpen meg fog mutatkozni. Még akkor is, ha a mostani probléma és a terméskiesés közötti logikai kapcsolat csak nagyon nehezen igazolható és számszerűsíthető.

Általában május végén-június elején zajlik a levéltetvek éves felszaporodása. Ez természetesen nem a véletlen műve. A levéltetveknek a testük fehérjéinek kialakításához nitrogénre feltétlenül szükségük van. Ezt legkönnyebben a nedvdús, gyorsan növekvő, fiatal növényi részekből tudják beszerezni, ahol a növényi nedvekben nagy koncentrációban vannak az amúgy a növény fehérjeszintéziséhez szükséges szabad aminosavak és oligopeptidek.

Nem csak tápanyagot vonnak el

A terméselemek kialakulása során, a virágzat kezdeményeinek differenciálódásának időszakában a növényeknek nagyon nem hiányzik az, hogy egyes paraziták elvonják a fejlődéshez szükséges anyagokat.

Ráadásul ez jókora víz és egyéb tápanyag és asszimiláta veszteséggel is jár. Amelyet a levéltetvek kiszívnak a növényből, de mivel nincs szükségük rá, a felesleget kiürítik. Az így kialakuló cukros bevonat, a mézharmat szintén nem éppen barátja a növényeknek, akárcsak az egyes levéltetű fajok szívogatása által előidézett torzulások sem.

A napraforgó levéltetvei

Hazánkban a napraforgót tisztán tudományos szempontból nézve eléggé sok levéltetű faj támadhatja meg, de gazdasági jelentősége – szerencsére – csak két, gyakori fajnak van. Az egyik, amellyel némileg rejtőzködő életmódja miatt kevesebbszer találkozhatunk, az a sárga szilva levéltetű (Brachycaudus helichrysi) Ez a halványsárga testű kártevő gazdanövény váltó faj, amely a telet a szilva (Prunus domestica) és myrobalan (Prunus cerasifera) fajok ágain vészeli át pete alakjában.

A sárga szilva levéltetű elbújik a fejlődő levelek között

Nyáron ugyanakkor a különféle fészkesvirágzatú növényeket „szerencsélteti”, köztük sajnos a napraforgót is. Néhány rokon faj, mint pl. a bogáncs levéltetű (Brachycaudus cardui) is így jár el, de ez szerencsére jóval ritkább faj és a napraforgó helyett sokkal inkább a különféle bogáncs fajokat látogatja nyár folyamán.

Két faj, eltérő viselkedés

A sárga szilva levéltetű gyakorta elsőként jelenik meg a napraforgó állományokban, más fajokat jócskán megelőzve. Nem éppen rikító színe és rejtőzködő életmódja miatt esetenként észre sem veszik. Attól persze még nyugodtan károsít, hogy nem tudnak róla. Ez a faj azonnal bebújik a tenyészőcsúcs közelébe, a fiatal, még fejlődő levelek közé. Kismértékben torzítja is a növényt, így a növényi szövetek által védve sokáig tud károsítani.

A fekete répa levéltetű az idősebb növényeken is gyakori

A napraforgó esetében a leginkább ismert, nagyon gyakori faj a fekete répa levéltetű (Aphis fabae). Ez is gazdanövény váltó faj, amely a kecskerágón, vagy más fajokkal együtt a bodzán telel át. Nyári gazdanövényeit tekintve szélsőségesen polifág, szinte minden lágyszárú, kétszikű növényen megél. A napraforgót nagyon kedveli. Jelenléte látványosabb, mivel fekete színe jól észrevehető a zöld növényeken, ráadásul nem olyan „elbújós” faj, mint a szilváról jött társa.

A korai felismerés kulcsszerepe

A levéltetvek jelenlétét előre is lehet jelezni, mivel a téli gazdanövényeken a kolóniák túlnépesedése, a szárnyas, invazív alakok megjelenése megelőzi a nyári, lágyszárú növények kolonizálását. Mind amellett a napraforgó állományok szemlézése során erre minden esetben figyelnünk kell.

A ragadozó katicabogarak jelzik a levéltetvek fellépését

A természetes ellenségek, így különösen a katicabogarak nagyobb számban történő észlelése egy napraforgó táblán mindenképpen azt jelzi, hogy ott számukra nagyobb mennyiségű táplálék, azaz levéltetű található. A szemlézések során mindenképpen érdemes kissé „szétboncolni” néhány növény esetében a tenyészőcsúcs környékét, mivel az elbújós sárga szilva levéltetű jelenlétére csak így bukkanhatunk rá.

Mit árul el maga a növény?

A levéltetvek jelenlétét természetesen a növények is jelzik, csak sajnos jókora késéssel. A visszafogottabb növekedés, a csúcsi részek torzulása, de mindenekelőtt a levéllemez rendkívül hullámos volta egyértelműen a levéltetvek kártételére utal. Ez még a kártevők elpusztítása, eltűnése után is megmarad. Kevésbé ismert, de a levéltetű kártétel nagymértékben felerősíti a gazdanövények fogékonyságát a szürke penész (Botrytis cinerea) fertőzése iránt. Ez a gomba pont eléggé kemény kórokozó ahhoz, hogy ne vegyük félvállról!

Védekezés a levéltetvek ellen

A napraforgó állományokban a betelepült levéltetvek ellen a kémiai védelemnek hazánkban már régi hagyományai vannak. Annak esetleges negatív hatású berögződéseivel egyetemben. A védekezés nyilvánvalóan a legolcsóbban valamilyen engedélyezett, szintetikus piretroid hatóanyagú készítménnyel hajtható végre. Ugyanakkor ezeknek a készítmények megvannak a maguk korlátai is. Hatástartamuk rövid, 5-7 nap, így a folyamatos betelepedés csak egyetlen szakaszát képesek hatékonyan lefedni.

Mivel a betelepedés időtartama ennek többszöröse is lehet, így ez meglehetősen kevésnek tűnik. A piretroidok ráadásul tisztán kontakt hatásmódú készítmények, így az „elbújós” kártevők ellen hatásuk meglehetősen korlátozott. Ráadásul a természetes ellenségek (katicabogarak, zengőlegyek, fátyolkák, fürkészdarazsak, ragadozó poloskák) mindegyikére rendkívül mérgezőek.

Hatékonyság és környezeti szempontok együtt

Van lehetőségünk egyéb hatóanyagok alkalmazására is. Ezek felszívódó hatásmódúak, hatástartamuk jóval hosszabb, mint a piretroidoké, ráadásul sokkal kevésbé veszélyesek a levéltetvek természetes ellenségeire, mint a piretroidok. Ha a hatóanyag már ben van a növényben, a levéltetvek ragadozói, parazitái meg kívül, akkor esélyük sincs arra, hogy találkozzanak.

Egy ilyen védekezés a készítmények ára miatt nyilvánvalóan valamivel drágább, mint egy hagyományos, a piretroidok használatára alapozott kezelés, de még elhúzódó betelepedés esetén is egyetlen kezeléssel megoldható a levéltetvek által okozott probléma. Ráadásul a környezetünk is jobban jár, mint ha „nulla szelektivitású” szintetikus piretroidokkal végeztük volna el a kezelést.

A képek a szerző felvételei.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Már nem elég a megszokott permetezési program: változik a zöldségek növényvédelme

2026. október 14. 07:10

Változik a betegségek megjelenése és a növényvédőszer-kínálat is. A jó időzítés ezért egyre többet ér a zöldségtermesztésben.

Októbertől februárig négy növényvédő szer használható szükséghelyzeti engedéllyel a pöttyös lámpahordó-kabóca ellen

2026. október 14. 05:40

A Nébih ismételten felhívja a figyelmet a pöttyös lámpahordó-kabóca elleni védekezés fontosságára, és négy növényvédő szer is használható már a kártevő ellen.

Ezért alakul ki rezisztencia a kártevőkben a piretroidokkal szemben

2026. október 13. 16:10

Csökken a felhasználható növényvédő szer hatóanyagok száma, egyre kevésbé tudják a termelők váltogatni a rovarölő szereket a növénytermesztés során. Ennek következménye a rezisztens kártevők megjelenése.

Rágcsálók ellen használatos készítmények

2026. október 13. 07:10

Nem mindegy, hol és mivel irtjuk a rágcsálókat! A rosszul megválasztott szer nemcsak hatástalan, hanem súlyos veszélyt is jelenthet.

A legtöbb, amit adhatunk: napraforgók a SAATEN-UNION-tól

2020. december 18. 08:38

A SAATEN-UNION hagyományosan magas termőképességű napraforgóhibridekkel járul hozzá a magyar gazdák sikereihez, mivel folyamatosan új, korszerű, a legtöbb termesztési igénynek megfelelő kínálattal rendelkezik.

Napra-Nap: a napraforgó védelme modern eszközökkel

2025. augusztus 19. 10:10

A Napra-Nap rendezvényen a napraforgó-termesztés legújabb kutatásai és technológiai megoldásai kerültek reflektorfénybe.

Termésstabilitás biztosításának lehetőségei – KWS Innovation Farm bemutató

2023. szeptember 19. 18:10

A KWS Magyarország Kft. szeptember 14-én Szentgáloskéren tartotta Innovation Farm elnevezésű szántóföldi bemutatóját. Az eseményre, a borongós idő ellenére, szép számban gyűltek össze gazdálkodók, egyetemi hallgatók, érdeklődők, hogy megismerkedhessenek a modern KWS hibridekkel és a jövő kihívásaihoz szükséges új megoldásokkal.

Mezeipoloskák a napraforgón

2021. július 22. 07:44

Ha a napraforgótáblákat járjuk, sok helyen figyelhetünk fel a levélnyeleken, vagy a tányérok fonáki részén látható nagy, parásodó sérülésekre. Ezekért a mezeipoloskák (1. kép) a felelősek.