Károsítja a bundásbogár a növényeket a kertben?

Károsítja a bundásbogár a növényeket a kertben?

Agrofórum Online

Kertünkben jó pár bundásbogárral találkoztam. Károsítják a növényeket? Kell ellenük védekezni?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A bundásbogár (Epicometis hirta) egy kifejlett alakban telelő, egy nemzedékes kártevő, mely a meleggel párhuzamosan, márciustól már fokozatosan hagyja el telelőhelyét. Rajzása hiába kezdődik már kora tavasszal, akár május végéig is elhúzódhat, legnagyobb egyedszámban azonban a pongyola pitypang virágzásakor találkozhatunk ezzel a fajjal. A maximum egy cm nagyságú, sűrűn szőrrel borított, szürkés-fekete színezetű rovarnak sok tápnövénye van.

Nemcsak gyümölcsfákon, hanem zöldségnövényeken, valamint dísz- és gyomnövényeken, szőlőn egyaránt táplálkozhat, kedvencei közé a gyümölcstermő növények közül az alma, meggy, cseresznye és szamóca tartozik. Táplálkozásuk során a bundásbogarak a virágokat teszik tönkre, ugyanis megrágják a sziromleveleket, valamint a porzókat és a bibéket egyaránt, virágporral táplálkozásuk közben. Leginkább napos időben találkozhatunk egyedeivel, míg borús és hűvös időjárás esetén a talaj felszínén húzzák meg magukat. Lárváik a talajban fejlődnek ki, hajszálgyökerekkel, korhadó anyagokkal és humusszal táplálkoznak, jelentős kártételt ezzel nem okoznak.

A bundásbogár általában virágokon látható (fotó: Pixabay)

Az ellenük való védekezés a virágokon okozott kártételük miatt ugyan indokolt lenne, viszont kártételének helye és ideje ezt meglehetősen megnehezíti. Ellenük csak méhkímélő technológiával, vagy méhekre nem veszélyes, adott kultúrában engedélyezett készítményekkel lehet permetezni. A felhasználható készítmények hatástartama meglehetősen rövid, azt 2-3 naponta lenne szükséges ismételni, így a gyakorlatban a bundásbogár elleni kémiai védekezésre általában nem szokott sor kerülni.

A kereskedelemben kapható, kék színnel ellátott nagyméretű varsás csapda, melybe virág illatanyagot tartalmazó csalétket kell helyezni, nemcsak kimutatni képes a bundásbogár jelenlétét, hanem összegyűjteni, egyedszámukat is gyéríteni. A csalétek vonzóképessége 3-4 hét után jelentősen lecsökken, ezért ennek cseréje a jobb hatás érdekében mindenképp szükséges.

Miként permetezhetjük a virágzó kajszit monília ellen?

2024. március 18. 04:40

Szeretném megtudni, hogy hogyan permetezhetem le a virágzó kajszit monília ellen?

Milyen kártevő miatt hullik le az apró szilva?

2020. április 9. 04:36

T. Mónika kérdése: Telepítettünk néhány szilvafát, tavaly már teremtek. Közülük sok apró, pár mm-es termés lepotyogott, rajtuk lyukakat láttam. Milyen kártevő okozhatja?

Permetezési segédanyagok a UPL kínálatában

2020. március 25. 09:07

A gyakorló növényvédősök többsége biztosan látott már olyan kezelést, amely után a hatásosság elmaradását tapasztalta, illetve nem sikerült elérni azt a szintű hatást, ami az adott növényvédő szertől elvárható lett volna. Ezekben a helyzetekben nem feltétlenül a növényvédő szerekben kell keresni a problémát, érdemes megvizsgálni egyéb befolyásoló körülményeket is: ilyenek például a permetléfedettség, a felszívódás, a permetezéshez használt víz keménysége és pH-ja, valamint egyéb szennyező anyagok.

Menthető még a szemölcsös levelű gojibogyó?

2023. október 19. 04:36

Gojibogyó növényem levelein furcsa szemölcsszerű képletek nőttek, sűrűn, hasonlóak a kicsi gubacsokhoz. Saját szaporítású, gyökereztetett virág, ami idén már nem is termett. Mik lehetnek ezek, menthető még a növényem?