Megjelentek a burgonyabogarak, mi a teendő?

Agrofórum Online

Pár burgonyabogár már megjelent kertemben. Milyen környezetkímélő és vegyszeres védekezési lehetőségek vannak kiskerti tulajdonosok számára?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

Főként házikerti körülmények között többféle megoldás kínálkozik a burgonyabogarak egyedszámának gyérítésére. A védekezés alapját a vetésforgó betartása jelenti kerti körülmények között is. Ez a módszer nem csak a burgonyabogár, hanem más kártevők és kórokozók megelőzése ellen szintén elengedhetetlen. A mindenki által jól ismert burgonyabogár domború hátú, élénksárga színű, hátán 5-5 fekete csíkkal. Lárvája piros, narancssárga vagy hússzínű, oldalán két fekete szemölcssorral. Táplálkozásuk során a leveleket hámozgatják, nagymértékű elszaporodásuk esetén akár a teljes növényzet tarra rágását okozhatják.

Áttelelés után az imágók akkor hagyják el telelő helyüket, a talajt, amikor a hőmérséklet tartósan 10°C fölött marad. A talaj szalmával, mulccsal való takarása mozgásukat lassítja és megjelenésüket késlelteti. A takarás hatásos módszer a gyomosodás megelőzése szempontjából, ami fontos, hiszen a burgonyabogár táplálékforrásai lehetnek más, burgonyafélék családjába tartozó fajok is (pl. nadragulya). A növények közül, a burgonya mellé ülteteve, sorok közé vetve riasztó hatású pl. a kapor, zöldbab, torma és fokhagyma, amik a bogarak távoltartásában segíthetnek.

Hatékony, de időigényes és türelmes munkát igényel a bogarak kézzel való összegyűjtése, a fonáki oldalon lévő sárga tojáscsomók összenyomása. Az összegyűjtött bogarakból készített permetlé állományra permetezése is lehetséges védekezés egyes kutatási eredmények alapján.  Az összezúzott bogarak és víz 1:1 arányban hígított oldatát leszűrve, permetezővel kijuttatva az imágók távol tarthatók növényeinktől. Hatástartamuk azonban pár napon belül jelentősen lecsökken, ezért  hetente legalább egy alkalommal a kezelés megismétlése szükséges.

A vegyszeres védekezés nehézsége abban rejlik, hogy a bogarak hosszú életűek és kétnemzedékes faj lévén generációik egybeolvadnak. Egyetlen permetezéssel a tojások, lárvák és imágók egyszerre nem pusztíthatóak el. A kisekertben is használható szabad forgalmi kategóriájú készítmények közül a klorantraniliprol és a spinozad hatóanyagok engedélyezettek. 

Mi okozza az elszíneződéseket a burgonya gumóján?

2024. október 21. 04:40

Mi okozza a képen látható tüneteket a burgonya gumóján? Tájékoztatásukat előre is köszönöm!

Jól halad a burgonyabetakarítás Ausztriában, de sok a minőségi probléma

2024. október 29. 16:10

Az étkezési burgonyát általában 100 kilogrammonként 30 euróért vásárolták a hét elején, bár engedmények is tapasztalhatók voltak.

A csicsóka értékes haszonnövény, de könnyen kivadul

2023. augusztus 23. 16:10

A csicsóka (Helianthus tuberosus) más néven: csókapityóka, földialma vagy tótrépa, ami közeli rokona a napraforgónak. A fészkesvirágzatúak (Asteraceae) családjának, ezen belül is a csöves virágzatúak (Asteroideae) tagja, a napraforgó rokona.

A világ 5 legdrágább zöldsége

2024. április 29. 07:10

Ezek a termékek különleges tulajdonságuk miatt szó szerint csak aranyárban kaphatók. Mutatjuk a méregdrága zöldségek listáját.