Mi lehet a baja a viaszvirágnak? Hogyan gyógyíthatom meg?

Agrofórum Online

Most került hozzám egy viaszvirág (Hoya), de a levelein valamilyen betegség vagy kártevő okozta tünetek láthatók. Mit tudok tenni, hogy meggyógyuljon? A többi növény veszélyben lesz a közelében?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A viaszvirág, vagyis Hoya nemzetségbe kúszó, lazán lecsüngő cserjék tartoznak, melyek legyökeresedő hajtásúak. Jellemző rájuk továbbá a húsos és bőrnemű örökzöld levél. Több mint 200 faj tartozik a nemzetséghez, melyek Malajzia, India, Ausztrália melegebb vidékeiről származnak. Hazánkban általában szobanövényként nevelve leggyakrabban a Hoya carnosa, valamint a Hoya bella találhatók meg.

A küldött képen sajnos csak egy-egy levél látható, azonban a teljes növényről, annak száráról külön képet nem kaptunk. A leveleken itt-ott fehér váladék látható, mely viaszos pajzstetű jelenlétére utalhat. A leveleken ezek a tetvek táplálkoznak, szívogatnak. Nemcsak a fehér viaszváladékról és szívogatásuk által, hanem idővel a nagy mennyiségben ürített mézharmatról és az azon megjelenő korompenészről egyaránt felismerhetők e kártevők. Előfordulásuk a levelek tövi részénél gyakoribb, így érdemesebb a növény ezen részén keresni jelenlétüket.

A Hoya levelein látható elváltozások (fotó: a kérdező felvétele)

Sok tápnövényű faj a viaszos pajzstetű, de a szobanövények különösen kedvelt tápláléknak számítanak számukra, hiszen azokon az egész tél folyamán is képesek táplálkozni és szaporodni egyaránt. Az ellenük való védekezés meglehetősen nehézkes, hiszen évente akár 5-7 nemzedékük is kifejlődhet, valamint a fehér viaszos bevonat is védi őket a külső behatásoktól. A beteg növényeket ajánlatos társaiktól minél hamarabb külön helyiségbe vinni az átfertőzés megakadályozása érdekében. Első körben egy alapos mosást végezzünk a növény hajtásain szappanos vízzel átitatott szivaccsal. Kémiai védekezésre felszívódó készítmény használata javasolható, valamint a hatékonyság növekedése érhető el a megfelelően higított készítmény beöntözésével is.

A téli időszakban a szobanövények különösen érzékenyek a megváltozott körülmények miatt, így hamarabb fertőződnek meg betegségekkel és kártevőkkel is. Nagyon fontos, hogy a növényeknek ebben az időszakban is biztosítsuk az optimális feltételeket, mellyel kondíciójuk is javítható. A viaszvirágot pl. télen is próbáljuk világos, de hűvösebb körülmények között tartani, valamint mérsékelten öntözzük és tavaszig hagyjunk fel tápoldatozásával is.

Kiemelt kép: a kérdező felvétele

Mitől száradnak a ribiszke fás részei?

2019. július 2. 04:37

R. Dezsőné kérdése: Ribiszkebokraimon elszáradó fás részeket találtam. A fás részek belsejében pedig barnuló járatok találhatóak. Mi okozza ezt, és mit tehetek ellene?

Gyökerek – a szőlőtőkék láthatatlan szervei

2019. november 2. 08:44

A gyökerek, a szőlő láthatatlan részei, mivel a talajban fejlődnek, ott végzik életfunkcióikat. Talán ezért is szerény és hiányos ismeretünk szerveződésükről és életükről. Sokkal kevesebbet tudunk róluk, mind a tőkék föld feletti részeiről. De azt biztosan tudjuk, hogy a gyökérrendszer finom, vékonyka gyökerei veszik fel a talajból a tápanyagokat, amihez a talaj vize oldószerként szolgál.

Szúnyogok a gombatermesztésben

2019. március 15. 13:37

A gombaszúnyogok esetében a kértételért a lárvák felelősek. A kártételi küszöbérték igen alacsony, egy marék komposztban 1 darab lárva jelenléte 0,5%-os veszteséget is okozhat. A gombaszúnyog morfológiai jellegzetességének ismertetése mellett a szerzők kitérnek a kémiai, agrotechnikai és a biológiai védekezés lehetőségeire is.

Tippek, hogyan tarthatók távol a legyek a fejőháztól

2024. július 29. 11:10

Mindennapi probléma és kellemetlenség az irritáló, akár csípő légyfélék jelenléte a fejőházban. Pedig legalábbis jelentősen mérsékelhető a számuk.