31℃ 20℃
június 19. Gyárfás, Romuald

Mi lesz télen a kártevő rovarokkal?

Agrofórum Online

Szeretném megtudni, hogy mi lesz télen a kártevőkkel a kertben? Hogyan telelnek át a károsító rovarok?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A rovarok sokféleségéből adódóan telelésük, vagyis az, hogyan vészelik át a hideg időjárást, fajuktól függően változik. A telet a honos fajok általában valamely nyugalmi állapotban, különböző fejlettségi alakokban képesek túlélni, változatos helyeken, melyek számukra kellő védelmet nyújtanak. A rovarok, így a kártevők is, a hideg hőmérsékletet, de a nappalok rövidülését egyaránt érzékelik, így képesek meghatározni azt, mikor kell felkészülniük, majd pedig telelőre vonulniuk.

Milyen lehet a nyugalmi állapot?

Vannak olyan rovarok, melyeknek már előzetes nemzedéke is érzékeli a körülmények változását, pl. a burgonyabogárnak, így egy részüknek első nemzedékéből származó nőstényei tojásrakás nélkül vonulnak telelőre a nyár második felében. Ezt nevezzük feltételes diapauzának, vagyis ahhoz, hogy a rovar telelőre vonuljon, szüksége van a fotoperiodizmus észlelésére.

Vannak olyan fajok, melyekben genetikailag meghatározott a nyugalomba vonulás ideje, ezek esetében valódi diapauzáról beszélünk, így e fajoknál a külső körülmények változása nem befolyásolja a nyugalomba vonulást. A cseresznyelégy, illetve a dióburok-fúrólégy egy nemzedékének károsítása után a talajban, báb állapotban való áttelelése, majd következő évben való imágóvá fejlődése következik be.

Hol telelhetnek a rovarok?

A kártevők áttelelési helye is nagymértékű változatosságot mutat, hiszen pl. a gyümölcsmolyok (almamoly, barackmoly) lárvái a gyümölcsfák fás részein telelnek. Ehhez hasonlóan a levéltetvek is a kéregrepedésekben elhelyezett tojásokban, rügyek mellett telelnek, akárcsak az atkafajok egy része. Talajban telelnek a már fentebb említett burgonyabogarak kifejlett alakjai is, de a cserebogarak pajorjai, a pattanóbogarak drótférgei egyaránt.

A telelés azonban nem minden esetben történik kerti körülmények között, hanem egyes fajok lakásainkban is megbújhatnak. A jól ismert beköltöző poloskák és harlekin katicák mellett viszont más fajokkal is találkozhatunk. Jó példa erre a dísznövényeken is szívogató üvegházi molytetű, mely egyedeinek fennmaradását és szaporodását a telelőre behurcolt növényeinkkel télen is biztosítjuk. Fontos, hogy az ilyen kártevők ellen kémiailag védekezzünk még a beteleltetés előtt, hiszen akár egészséges szobai növényeink megfertőződése mellett, telelőbe behozott, pl. leandereink kondíciójában okozhatnak súlyos problémákat.

Kiemelt kép: Pixabay

A közönséges takácsatka károsításának hatása a szója beltartalmi összetevőire

2019. március 25. 08:47

A szója, az EU törekvéseinek köszönhetően egyre növekvő vetésterülettel bír Magyarországon is. A szója beltartalmi paraméterei közül a fehérjetartalom (38-40%), és az olajtartalom (18-22%) a meghatározó.

Miért nem érik be teljesen a szeder?

2020. augusztus 3. 05:46

R. Istvánné kérdése: Szeder terméseim egy része világosabb, olyan mintha nem érett volna meg. Mi okozza ezt?

A szabadföldön termesztett paradicsom integrált növényvédelme

2019. július 31. 05:37

Hogyan alkalmazhatjuk az integrált növényvédelem elveit a házikertünkben vagy hétvégi telkünkön? Mit tehetünk zöldségeink (pl.: a paradicsom) legteljesebb védelme érdekében? Ehhez nyújt segítséget egy egyetemi kutatás összegyűjtött anyaga.

Milyen kárt okozhat a diófákon az almamoly?

2019. június 5. 04:38

K. Annamária kérdése: Azt hallottam, hogy az almamoly a diófákat is megtámadhatja. Milyen károkkal kell ebben az esetben számolnunk és hogyan védekezhetünk?