13℃ 10℃
május 7. Gizella, Gusztáv, Bendegúz

Mi okozza a kis körték hullását a fákról?

Agrofórum Online

Mi okozza a kis körték lehullását a fákról? A képen látható tüneteknek köze lehet hozzá?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A még éretlen termések fákról való lehullásának több oka is lehet. Növényvédelmi szempontból egyaránt több tényező is kiválthatja, viszont a fák élettani sajátossága is hozzájárulhat a gyümölcshulláshoz. A természetes gyümölcshullásnak három időszakát különíthetjük el, az egyik közvetlenül virágzás után a kötődéskor van, a másik nyár elején a hirtelen meleg időjárás következtében. A harmadik terméshullási időszak pedig közvetlenül érés előttre tehető. Ez a folyamat természetes, hiszen a fák ezzel tudják azt szabályozni, hogy mennyi termést is tudnak egyszerre felnevelni.

A lombozat mérete, az elérhető tápanyagok és víz mennyisége egyaránt hatással lehet a hullás folyamatára, a lehullajtott gyümölcsök mennyiségére. Növényvédelmi szempontból nézve a termést károsító rovarok, valamint kórokozók megtelepedésének és vírusok fertőzésének is szerepe lehet a hullás kialakulásában. Érdemes tehát nemcsak a fákat, hanem a lehullott terméseket is alaposabban megnézni, azokon kártevők jelenlétére utaló tüneteket keresni.

Körterozsda tünetei (fotó: a kérdező felvétele)

A küldött képen a körterozsda tünetei láthatók, melyek leggyakrabban a leveleken jelennek meg, viszont súlyos esetben akár hajtás- és termésfoltosodást is okozhatnak. A kezdeti tünetek még nem feltűnők, halványzöld, majd sárguló foltok, ezután alakul ki narancsvörös színezetük. A foltok fokozatosan növekednek, nagyobbodnak és vastagodnak, továbbá a levél színi oldalán apró, kissé kiemelkedő sötétbarna vagy feketés képletek is kialakulnak. A levél fonáki oldalán pedig a gomba pár mm nagyságú szintén kiemelkedő világosbarna színű képletei fejlődnek ki.

A kórokozó először a borókát fertőzi, mivel gazdaváltós faj, így a tavasz folyamán szél segítségével jutnak fertőző képletei a körtefa levelére. A kórokozó kifejlődéséhez két, különböző növényfajra van szükség, ezért e két növény közelsége a fertőzés létrejöttéhez elengedhetetlen. A fertőzés a leveleken még nem olyan nagymértékű, mely a gyümölcshullást indokolttá tenné, de a továbbterjedés megakadályozása érdekében a kémiai védekezés indokoltnak mondható, melyhez ciprodinil, difenokonazol hatóanyagú készítmények használhatók fel.

Kiemelt kép: a kérdező felvétele

Hullik a beteg termés a szilvafákról – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2023. október 6. 08:10

A kései érésű szilvafajtákon, hasonlóan az almához és a körtéhez, sok a gyümölcsfertőző monília és a beteg termés hullása. A fa alatti termést a különböző kártevők dézsmálják.

Tűzelhalás elleni megelőző védekezés - Amiért érdemes az ERWIPHAGE PLUS-t választani

2018. április 16. 06:38

Hatásos és célirányos védekezés az almafélék tűzelhalása ellen - magyar világújdonsággal.

Járvány lehet a szőlőkben, az almát a varasodás veszélyezteti

2018. május 16. 13:49

A szőlő, a szeder, a mogyoró, az alma, a körte, a cseresznye, a meggy és a barack növényvédelméről.

Sokkal kevesebb lesz a körte

2019. augusztus 22. 04:36

Javában zajlik a Vilmos körte szedése. Az előzetes adatok alapján idén a megszokottnál 20-25 százalékkal kevesebb, mintegy 25 ezer tonnányi lehet a hazai termés körtéből, a minőség megfelelőnek ígérkezik – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből.