Növényvédelmi előrejelzés

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: rajzik a szilvamoly és a keleti gyümölcsmoly

Agrofórum Online

Az elmúlt hét folyamán folytatódott az évszakhoz képest kissé hűvösebb, igen változékony időjárás.

Csapadék szinte mindenhol hullott, de jelentősebb mennyiség inkább a Dunától nyugatra esett, időnként záporokkal, zivatarokkal tarkítva. A szeles, hűvösebb idő nem kedvezett a virágzó gyümölcsfáknak, a megporzó rovarok kevésbé látogatták a virágokat. Az időjárás több betegség számára kedvezően alakult, de néhány újabb kártevő rajzása is megkezdődött.

A szilvafajták elvirágoztak, a virágzás idején uralkodó idő nem kedvezett ugyan a poloskaszagú szilvadarazsak rajzásának, de így is sok megszúrt gyümölcskezdeményt találhatunk a fákon. A károsított gyümölcsök rövid időn belül lehullanak. A poloskaszagú darazsak mellett már a szilvamoly is rajzik, igaz még alacsony számban fogják a feromon csapdák, de a rajzás egyértelműen emelkedő tendenciát mutat. A darazsak és a szilvamoly mellett, minden csonthéjast érintően továbbra is kedvező az időjárás a moníliás virág- és hajtásfertőzés számára. Jelenleg a kajszin láthatóak a legkifejezőbb tünetek, melyek még az igen jelentős fagykár nyomait is viselik. A cseresznye és a meggy még most is virágzik, rendkívül fontos a folyamatos védekezés, mert a kezdeti moníliás tünetek ezeken a virágokon és fiatal levélkéken jól kivehetők, mert elbarnultak, hervadnak a levélkék.

Tarka szőlőmoly

Az őszibarack levelein (különösen a nektarin- és sárgahúsú fajtákon) szintén látszanak a tafrinás levélfodrosodás pirosló tünetei. A levelek fodrosodnak, pirosas színre váltottak. Ezek a tünetek már megmaradnak a levélen, idővel pedig elszáradnak és lehullanak. A levélfodrosodás mellett ezeken a fákon is tarolt a moníliás fertőzés, de még nem látni teljes mértékben, hogy mekkora a kár a termésben.

Viszonylag nagy létszámban rajzik a keleti gyümölcsmoly is, de termés híján be kel érnie a hajtásvégek megfertőzésével. A hamarosan kikelő hernyók befészkelik magukat a hajtásvégekbe, ott táplálkoznak, a hajtás pedig elszárad. A következő nemzedékek már inkább a termést károsítják. Sok gazdanövénye van, így többek között a kajszi, az őszibarack, az alma, a birs is veszélyben lesz a szezon folyamán, ezért folyamatosan figyelni kell feromoncsapdákkal a kártevő rajzását, mely több nemzedékkel, egész évben eltart.

A most virágzó alma-és körtefák esetében folyamatosan zajlik a varasodás aszkospóráinak a szóródása. A szóródás vontatott jelenleg, de az idő felmelegedésével gyorsulni fog. A varasodás és lisztharmat fertőzés megelőzése érdekében folyamatos védekezés szükséges.

Szőlőültetvényekben megkezdte rajzását a tarka szőlőmoly, egyelőre alacsony létszámban repülnek a lepkék, de folyamatosan emelkedik létszámuk.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Nufarmer Magazin Kertészeti Különszám (+pdf)

2019. július 26. 08:33

A kertészetekben megjelenő kórokozók és kártevők elleni sikeres fellépéshez speciális ismeretekre, valamint egyszerre hatékony és a fogyasztókra veszélytelen hatóanyagokra van szükség.

Mitől hervadnak a körtefák?

2019. április 30. 13:19

K. Balázs kérdése: A körtefák hajtásvégei lehajlanak, elhalnak. Mi okozhatja ezt? Tudok-e védekezni ellene?

Mitől lettek bemélyedő foltok a Besztercei szilva termésein?

2023. szeptember 17. 04:37

Végre találtam a piacon Besztercei szilvát, és otthon vettem észre, hogy valami baja van. A héján bemélyedő foltokat látok, és ott a húsa kemény. Mi lehet ez, emiatt ehető? Sajnos sok szilva ilyen, legalább a fele.

Így növelhető akár negyedével a gyümölcsök minősége

2023. augusztus 21. 12:10

A gyümölcsök minősége közel egynegyed részben függ a beporzó állatok jelenlététől, az állati beporzás kulcsszerepet játszik a mezőgazdasági termelés minőségének meghatározásában.