Miért nem érett meg a szeder gyümölcseinek nagy része?

Agrofórum Online

Vajon miért nem érett meg tavaly a szeder gyümölcseinek nagy része? Kérem szépen szakmai véleményüket!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A be nem érett gyümölcsökről készült kép és egyéb információk hiányában csak a lehetséges okokat tudom felsorolni. A szeder gubacsatkák (Acalitus essigi) gyakori kártevői a szedertöveknek, melyek az érő gyümölcsök nem megfelelő, részleges színeződését váltják ki. A szabad szemmel nem látható kártevők szívogatásának hatására a gyümölcsök egy része nem érik be, ezáltal a fekete termések kisebb vagy nagyobb kiterjedésű, keményen maradó, halvány rózsaszín részeket is tartalmaznak. Az ilyen termések idővel sem puhulnak meg teljes mértékben, valamint ízük is savanyú marad. A beteg gyümölcsök idővel teljesen elszáradnak, majd pedig kivilágosodnak. A szederatkák nagymértékű felszaporodás esetében jelentős kárt és terméskiesést tudnak okozni, ezáltal nagy jelentősége van az ellenük való védekezésnek, az időben történő lemosó kezelésnek. Az atkák a rügypikkelyek alatt telelnek, ezért hatékonyak a rügypattanáskor végzett olajat és ként is tartalmazó készítménnyel végzett lemosással lehetünk. Megelőző jelleggel a virágzás és a kötődés idején egyaránt érdemes lehet kémiailag védekezni e kártevő ellen.

Az éretlen bogyó összetöppedését, majd pedig megbarnulását a szürkepenészes rothadás, vagyis a botritisz (Botrytis cinerea) okozza. A kórokozó elsősorban a fertőzött vesszőkön tud fennmaradni, mely terjedését is elősegíti. A kórokozó nemcsak a terméseket, hanem a virágokat is megfertőzi, főként, ha virágzáskor csapadékos és hűvös időjárás van, mely által a virágzási időszak is hosszabbra nyúlik. Az éretlen és érő bogyókat a kórokozó csak sebzésen keresztül képes megfertőzni, mely sebzést rendszerint a málnabogár károsítása okozza. Összeérő termések esetében a fertőzés sebzés nélkül is tovább tud terjedni. Az érő bogyón a penészgyep azonban már megjelenik és idővel el is rothad. A betegség megelőzése érdekében a tüneteket mutató vesszőket szüret után mindenképp el kell távolítani, valamint a kémiai védekezést megelőző jelleggel a virágzás kezdetétől legalább három alkalommal érdemes elvégezni.

Annak ellenére, hogy a szeder gyökerei meglehetősen mélyre hatolnak, egy vízigényes gyümölcsfaj, ezért aszályos időszakban fontos számára a megfelelő mennyiségű víz biztosítása. Főként nyár közepétől, júliustól, egészen a szüreti időszak végéig szükséges töveinek öntözése, hiszen a magas nyári hőmérséklet, valamint az alacsony páratartalom egyaránt növelik egyedeik vízigényét.

Az Essex grófságból hazánk kertjeiig – olvasóink kedvenc történelmi almái

2019. február 19. 08:36

Újabb három történelmi almafajta kerül bemutatásra, melyeket még ma is örömmel emlegetnek hazánkban, sőt, még akár termesztik is őket. Ezek a fajták a London pepin, a Bőralma és a Pónyik alma.

Jogszabályi változások a gyümölcsültetvény-telepítéssel kapcsolatban

2018. február 4. 11:48

A gyümölcsültetvények engedélyezésének feltételeit, a gyümölcsültetvény kataszter vezetésének követelményeit a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény határozza meg. A törvény 2018. január 1-i hatállyal számos ponton változott.

A gyümölcstermő növények levéllikacsosságáért felelős tényezők

2018. november 24. 06:36

A levéllikacsosság tünetegyüttes komplex eredetű betegségre vezethető vissza. Az őszibaracknál okozza a legsúlyosabb károkat, de emellett gyakran fordul elő kajszin, mandulán, szilván, de más növényfajokon is. A Thyrostoma carpophilum gombafaj mellett, számos más tényező is kiválthat hasonló tüneteket, így a háttérben genetikai eredetű és abiotikus kórokok, vírusok, baktériumok, más gombák és kártevők is állhatnak.

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (9. rész)

2020. január 8. 11:34

Az almatermésű gyümölcsfélék (alma, körte, birs) betegségei és kártevői 2019-ben is számtalan problémát okoztak.