Miért torzulnak a szőlő hajtásai és levelei?

Agrofórum Online

S. Soma kérdése: A szőlőim egy részén teljesen eltorzultak a levelek, illetve a hajtásvégek is. Úgy tűnik, nem is fejlődik "normálisan" az a növény. Mi okozhatja ezt, hogyan védekezhetek?

Aki válaszol:
Dr. Mikulás József, címzetes főiskolai tanár, növényorvos, a mg.-i tudományok kandidátusa

Tisztelt Olvasó!

Ezt a szőlőhajtást és leveleit a szőlő levélatka károsította. A szőlő atkakártevői közül a szőlő levélatkának  van a legnagyobb jelentősége. A kifejlett állatok kicsik 140-160 mikron hosszúak. Színük csontfehér vagy barnás. A pikkelylevelek alatt telelő nőstények zömmel április közepén jönnek elő, majd megkezdődik a tojásrakás. Felszaporodásuk csúcsán akár több ezer atka is szívogathat levelenként. Az atkák nyála sok mérgező anyagot tartalmaz, közvetett kártételt okoz. A levélszövetben a a harmad- és  negydrendű érhálózatnak, valamint az érközi szövetrészek kifejlődését akadályozza a szívogatás. A levélen az érközi mező a szívogatás hatására kivilágosodik, áteső fényben sárgán áttetsző

A rövid, zömök, rendellenesen megvastagodott hajtásokon a levelek kanalasodnak, nem fejlődnek, rajtuk apró szívásnyomok láthatók. Sok a kis oldalhajtás, ezért a tőkék „bokrosodnak”. A legyengült tőkék termést alig hoznak. Az első kislevelek megjelenésénél javasolt ellenük védekezni kéntartalmú szerrel, később atkaölő készítménnyel.

Jó hír, hogy a szőlő levélatkának is van természtes ellensége, a ragadozóatka, ezeket ültetvényekbe a szőlőtőkékre be lehet telepítni. Ha a szőlőtőke vagy az ültetvény közelében van olyan fa (donorfa), amelyen ragadozóatkák élnek, természetes úton (szél segítséggel) bekerülhetnek, de mesterséges úton is be lehet telepíteni. Ha a donor fákról levágott hajtásokat a szőlőtőkére helyezzük, az elhervadt levelekről a ragadozóatkák átmennek a szőlő levél fonákára, és kifejtik áldott tevékenységüket. Donorfa  a virágoskőris, az ostorfa,  a mézesfa, a vasfa, húszínű vadgesztenye, japánakác, bugás csörgőfa, törökmogyoró, szivarfa stb., ezek levélfonákán élnek a ragadozóatkák. A ragadozóatkák, ha nem találnak kártevő atkát, virágporral táplálkoznak. Ezért is célszerű a szőlő közelébe donorfákat ültetni.

Gyors felszívódással az aktív belső védelemért - AktyShield

2023. április 18. 08:34

A peronoszpóra (Plasmopara viticola) a szőlő egyik meghatározó gombabetegsége.

Lehetséges egész évben csak rézgáliccal permetezni a szőlőt?

2023. szeptember 14. 04:40

Kérdésem az lenne, hogy rézgáliccal lehet-e permetezni egész évben? A következő évben szeretném kizárólag ezt használni.

Továbbra is erőteljesen fertőz a szőlőperonoszpóra

2019. augusztus 28. 08:33

A barackmoly és a keleti gyümölcsmoly folyamatosan rajzik, ugyanez mondható el a nyugati dióburoklégy előfordulásáról is.

KENJA - a bölcs döntés

2022. március 29. 08:44

A Kenja® egy új és innovatív termék, amelyet partnerünkkel az Ishihara Sangyo Kaisha Biosciences-el együttműködve fejlesztettünk ki. A Kenja® egyedülálló tulajdonságaival új megoldást kínál a gazdálkodók számára a növények jobb védelme érdekében, maximálisan ügyelve a környezet védelmére.