Mikor és hogyan érdemes elvégezni a bogyós gyümölcsök ültetését?

Agrofórum Online

Mit kell tudni a bogyós gyümölcsök házikerti ültetéséről? Mikor és hogyan érdemes elvégezni? Segítségüket köszönöm!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A gyümölcsfajok ültetése szempontjából két időszak, az őszi és a tavaszi tekinthető megfelelőnek. A bogyós gyümölcsűek esetében szabadgyökerű ültetési anyag vásárlása esetén, optimálisnak az őszi ültetés tekinthető, október közepétől általában november közepéig. Konténerbe ültetett növények vásárlásakor az erősen szélsőséges időjárási körülmények kivételével szinte egész évben elvégezhető telepítésük.

A szabadgyökerű ültetési anyag megvásárlása esetében is ajánlatos nagy körültekintéssel lennünk, azok egészségéről, sérülésektől, betegségektől mentességéről meggyőződnünk. Ez képezi ugyanis az alapját a jó begyökeresedésnek, megfelelő fejlődésnek, majd későbbi termésképzésnek. Abban az esetben, ha kellő mennyiségű hely áll rendelkezésre kertünkben, érdemes minél több fajt, illetve fajtát ültetni a bogyós gyümölcsfajokból. Ezen termések ára ugyanis piaci körülmények között nagyon magasnak mondható, illetve hosszabbtávú frissen tárolásuk sem megoldható.

A bogyós gyümölcsfajokra jellemző, hogy gyökereik sekélyen helyezkednek el, de a talajt előkészíteni, felásni, ebben az esetben is érdemes kb. 30-40 cm-es mélységben. A felásott talajt hagyjuk egy pár napig ülepedni, majd akkora gödröt készítsünk, melybe a vásárolt növények gyökere pontosan belehelyezhető! A sarjak gyökereiről a túlzottan hosszú, beteg és sérült részeket metsszük le, majd tegyük az előre elkészített gödörbe!

A málna esetében pl. 40-60 cm-es, míg a ribiszke töveit bokorformára nevelés céljából 1 m-es távolságra érdemes ültetni egymástól. A szeder és az áfonya már nagyobb helyet kívánnak, akár 1,5-2 méteres távolság tartása is szükséges lehet. A behelyezés után következhet a talaj visszatöltése, mely közben a növény kellő ültetési mélységét és irányát is beállítjuk. Az ősszel ültetett növényeket a téli hideg ellen úgy védjük, hogy azok tövi részét 10-15 cm-es magasságban kupacoljuk fel talajjal! Emellett természetesen az ültetés utáni beöntözést se felejtsük el, mellyel a gyökerek közegbe való bemosása, a begyökeresedés segíthető elő!

Kiemelt kép: Pixabay

Málna ültetése tavasszal vagy ősszel? Mikor érdemesebb ültetni?

2022. október 11. 04:37

Kérem szíves válaszukat: ősszel vagy tavasszal érdemesebb málnát ültetni?

Így lesz dús a málna- és szederbokrunk

2024. május 9. 07:10

A málna- és szederbokrok szeretik a napos, jól szellőző területeket. Ügyeljünk arra is, hogy megfelelő távolság legyen a bokrok között.

Hogyan és mikor metszhetjük meg a letermett málnát?

2024. július 12. 04:36

Kérem tájékoztatásukat arról, hogy a letermett málnabokraimat hogyan és mikor metszhetem meg?

Vessen és szüreteljen párhuzamosan augusztusban

2019. július 16. 05:36

A hagymafélék mellett sok más zöldségnövényt lehet betakarítani augusztusban, például a paradicsom, a paprika, a cukkini is ebben az időszakban érik a legintenzívebben