Mikor kezdjük el a bakhátak elkészítését a burgonyának?

Agrofórum Online

Mikor kezdjem el a burgonyának a bakhátak elkészítését? Tényleg van értelme megcsinálni?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A burgonya termesztése során, kifejezetten nagy fontossága van a bakhátak elkészítésének, hiszen ezzel tudunk a gumók számára megfelelő életteret létrehozni. Ez azt jelenti tehát, hogy a bakhátak elkészítésével tudjuk elősegíteni, házikerti viszonyok között is azt, hogy több és jobb minőségű termésünk fejlődjön. A gumók fejlődésük és növekedésük során képesek a talajból úgymond kinőni, melyet az időben, több alkalommal elvégzett töltögetéssel van lehetőségünk megakadályozni. A talajból kilógó gumók fény hatására meg is zöldülnek, ez a termések minőségi romlása mellett eltarthatóságukra is rossz hatással van.

A talajjal való feltöltés viszont nemcsak a gumókra van pozitív hatással, hanem a szárat is jobban védi fejlődése során, a gyökérképződést is elősegíti, melyeken több gumó fejlődése is várható. A töltögetés során továbbá a növény körül fejlődő gyomok irtása is elvégezhető, így a gyomlálás ugyancsak egymenetben végezhető el a folyamat során. Jól látható tehát, hogy a töltögetésnek, a bakhát elkészítésnek számos pozitív hatása van, így ezzel minden esetben ajánlatos foglalkoznunk, erre időt szánnunk.

A burgonya termesztése során úgynevezett primer és szekunder bakhátakat is készíthetünk. A primer bakhátat már az ültetés alkalmával elkészíthetjük, melyet pontosan a talajba került gumókhoz igazítva, középre készítsünk el! A továbbiakban a töltögetést még legalább 2-3 alkalommal érdemes megtenni, miután a gumók már kicsíráztak. Az első alkalommal várjuk meg míg a növény a 10-15 cm-es magasságot elérte, majd az utolsó töltögetést a virágzás előtt, vagyis a bimbók megjelenése idejében már fejezzük be!

A töltögetést általában sekély kapálással összekötve szokás végezni, mellyel a növény körüli talajrésszel hozunk létre a burgonya számára egyre magasabb bakhátat. A kialakításnál törekedjünk az egyenletességre, mely a bakhát méretére és alakjára is vonatkozzon! A végleges bakhát kb. 20-30 cm-es magasságú és trapézhoz hasonló keresztmetszetű, és kellően védi a termést a minden irányba közel azonos mennyiségű talajfedettséggel. 

Kiemelt kép: Pixabay

Korai burgonyát a házikertből

2024. december 29. 08:10

Az elmúlt években továbbra is szívesebben vásárolták a fogyasztók a fólia alól szedett, részleges takarással termesztett és a csak előcsíráztatással, szabadföldön nevelt tavaszi zsenge burgonyát.

Kényes, de meghálálja a törődést a burgonya

2019. április 27. 05:36

A sikeres növénytermesztés minden esetben a jól megfontolt fajtaválasztással indul. Nincs ez másképp a burgonyánál sem.

Mi rágja meg a burgonya gumóit?

2024. augusztus 7. 04:37

Érdeklődni szeretnék, hogy milyen kártevők rághatják meg a burgonya gumóit a talajban? Válaszukat előre is nagyon köszönöm!

Spárgát is vethet az ősz első hónapjában - szeptemberi kerti munkák

2019. augusztus 13. 04:36

Szeptember az a hónap, amikor a zöldségeskertekből a legtöbb zöldségnövény betárolásra kerül, a gyümölcsösben pedig a nyári metszési munkálatok lezárásáról szól ez az időszak.