8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes

Mit ronthattunk el, ha nem sikerült jól a védekezés a puszpángmoly ellen?

Agrofórum Online

Annak ellenére, hogy többször is permeteztem a puszpángot a lombot rágó hernyók ellen, nem sikerült teljesen kiirtanom. Mit ronthattam el?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A puszpángon károsító puszpángmoly hazánkban több mint 10 éve van már jelen, ezalatt szinte már minden kertben megtalálható, gyakori kártevővé vált. Az ellene való védekezés a növény sűrű lombozata miatt nem egyszerű feladat, de a jól időzített védekezéssel a kártevő egyedszáma megfelelően csökkenthető. A kártételt a táplálkozó lárvák okozzák, melyek jelentős számú levelet képesek elfogyasztani fejlődésük során. Nagy egyedszámuk esetén, kémiai védekezés hiányában nem ritka a növények teljes lombvesztése, a tarrágás sem.

A kártevőnek évente két nemzedéke van, lárváik telelnek át a növényeken, levelekből szőtt gubóban. A táplálkozásukat már korán tavasszal megkezdhetik, viszont kezdetben még csak a levelek felületének hámozgatása figyelhető meg. Az első nemzedék lepkéi általában május végén – június elején jelennek meg, tojásból kelő lárváik táplálkozására pedig június végén már számíthatunk. A második nemzedék rajzása augusztus elejére tehető, melyből származó lárvák főként augusztus utolsó dekádjában kelnek.

A védekezés elengedhetetlen része a növények rendszeres figyelése, hiszen ha az adott növényen áttelelt és kifejlődött lárvákat sikerült is kiirtanunk, újonnan érkező egyedeik szintén megtelepedhetnek bokrainkon. Kisebb számú megtelepedésük esetében elegendő lehet a károsodott, lárvák által fogyasztott rész lemetszése és megsemmisítése. A tél előtt az összeszőtt levelek leszedésével ugyancsak gyéríthető egyedszámuk, amennyiben puszpángunk kisebb és átláthatóbb.

Jelentősebb egyedszámuknál hatékonyan védekezni csak permetezéssel tudunk, amit a fiatal lárvák ellen kell időzíteni. A tojásból kelő fiatal lárvák fekete fejűek, halványsárga színűek, idővel pedig rajtuk sötét sávok is megjelennek. Az idősebb hernyók zöldes színűek, feketén és fehéren csíkozottak, valamint fekete és fehér szegélyű pontsorokkal is mintázottak. A készítmények közül házikertben a kontakt deltametrin, valamint a felszívódó acetamiprid hatóanyagok használhatók fel, melyhez ajánlatos a nagyobb hatékonyság érdekében tapadásfokozó hozzáadása is.

Kiemelt kép: Pixabay

Szárnyal a mezőgazdasági repülőgépek piaca

2024. január 17. 13:40

A brazil Embraer repülőgépgyártó arra számít, hogy az Ipanema mezőgazdasági repülőgépét rekordmennyiségben értékesíti az idén, miután 2023-ban az ország mezőgazdasági ágazata erősödött.

Nufarmer magazin – ingyenesen letölthető szakmai kiadvány (PDF)

2018. szeptember 5. 09:57

Vetőmagcsávázás és őszi gyomirtás, a repce őszi növényvédelme, állományszárítás, tarlóápolás, valamint kijuttatástechnológiai tanácsok.

Kverneland iXdrive S6 - mert a növények megérdemlik a törődést

2020. november 21. 04:38

A kényelem, nagy teljesítmény és a pontosság a fő érv amellett, hogy a végfelhasználó az iXdrive-t válassza.

A letermett meggyfát kell még idén permetezni?

2022. július 7. 04:37

Választ szeretnék kapni arra a kérdésre, hogy a letermett meggyfát kell még az éven permetezni?