Mit tegyek, ha a kislányom evett a permetezett rukkolából?

Agrofórum Online

Bepermeteztem a rukkolát Karate Zeon rovarölő szerrel délelőtt és délután 4 órakor a lányom evett belőle. Mi a teendőm?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

Így utólag már nehéz érdemi tanácsot adni. A frissen permetezett rukkola leveleket elfogyasztva már a gyomra megemésztette, a méreg felszívódott, ennyi idő után annak hatástalanítása elkésett. Csak remélni lehet, hogy nem sokat evett belőle a családtagja.

A Karate Zeon hatóanyaga lambda cihalotrin, a piretroid vegyületek csoportjába tartozik, kontakt hatású. Minden növényvédő szernél a felhasználás módját, a növények nevét, melynél alkalmazása ellenőrzött és bevizsgált, a szer engedélyokirata részletezi. Ennek rövidített változata olvasható a szerek csomagolásán is. A Karate növények széles körében engedélyezett rágó szájszervű kártevők és levéltetvek ellen is. A felsorolt növényeknél mind bevizsgálták a szerek természetes módon történő lebomlásának idejét, és a kísérletek eredményei alapján állapították meg az előírt élelmezésügyi várakozási időt. Tehát azt az időt, aminek a permetezéstől a szüretig el kell telnie, hogy a növényen található szermaradék az előírt, az egészséget nem veszélyeztető érték alá süllyedjen. A leírás szerint salátánál és káposztaféléken is engedélyezett a Karate használata 7 napos élelmezésügyi várakozási idővel 5 ml/10 liter víz dózisban.

Rukkola levelei

Vannak olyan esetek, amikor kis kultúrákra ezeket a vizsgálatokat nem végzik el, mert olyan kis felületen nevelik az adott növényt, ami miatt nem éri meg a forgalmazónak arra költséget fordítani. A rukkola erre jó példa. A rukkola vagy más néven borsmustár, botanikailag a keresztesvirágúakhoz, azon belül a káposztafélékhez tartozó, azokkal rokon növény, károsítói is azonosak, viszont leveleit salátaként fogyasztják. A 7 napos várakozási idő kivárásával – szerintem – veszély nélkül fogyasztható.

A rukkola virága is ehető

A 7 napos vegyszer lebomlást a környezeti körülmények is erősen befolyásolják. A magas hőmérséklet, az erős, tűző napsütés, a napsugár UV tartománya, segíti a növény felületére kipermetezett anyagok szokásosnál gyorsabb lebomlását, ezért fordul elő, hogy a nyári nagy melegben azok ölő hatása a megszokottnál rövidebb ideig érvényesül. Az intenzív vagy gyakori eső is lemosó hatással rendelkezik, esőztető öntözéssel is elérhető hasonló lemosó hatás. A kontakt, tehát a növénybe nem felszívódó növényvédő szerek mennyisége csökkenthető a leszedett növényi részek vízben áztatásával és lemosásával, langyos vízzel erőteljesebb, mint hideg vízzel. Ezt is érdemes és lehet alkalmazni.

Mindezek alapján azt tudom tanácsolni, hogy mielőtt alkalmazna egy növényvédő szert, minden esetben alaposan tanulmányozza annak előírásait, soha ne használja fel azt ötletszerűen, elhamarkodottan!

Tippek a szakszerű otthoni növényvédelmi permetezésekhez

2022. március 24. 04:36

Sajnos sok esetben nem lehet kivédeni a károsítók elleni védekezést a házikertünkben, hacsak nem szeretnénk, hogy egész évi munkánk kárba menjen. A következő cikk egyfajta mankót kíván adni a kezdő kertészek részére ahhoz, hogy vajon mire kell mindenképpen figyelnünk a kisebb területek permetezésekor.

Kiszámíthatóság és tervezhetőség a napraforgótermesztésben

2022. április 8. 11:36

2021-ben a napraforgó az egyik legjobban jövedelmező növényünk lett. Vetésterülete növekszik, gyakorlatilag csak a vetésforgó szab gátat neki. Tavaly 664.000 hektáron termesztettük, melyből több, mint 200.000 hektár Express™-toleráns hibrid került elvetésre.

„Mérgek helyett gépek….?”

2022. február 3. 11:55

Ez a hatásvadász rövid mondat, jól hangzó szlogen képes volt magába sűríteni azokat a gondolatokat és ellentmondásokat, amelyek az elmúlt 20-30 évben a határtalan „zöldség” kiterjedésében a növényorvoslás elmúlását jelentik. A sűrítmény messze túlmutat a növényvédelmi szakma jövőjén, hiszen legfeljebb nem lesz. Kinek hiányozna néhány ezer, látszólag rétegtudással rendelkező szakember. Azonban, ha mélyére nézünk a dolognak, a hagyományos, a konvencionális gazdálkodás nélkülük nehezen lenne elképzelhető (bár ebben az országban a mezőgazdálkodáshoz és a focihoz mindenki ért).

Milyen adatokat kell vezetni jelenleg az elektronikus gazdálkodási naplóban?

2023. március 9. 10:49

A Nébih fontos közleményt osztott meg a gazdálkodási napló vezetése kapcsán.