Mitől alakultak ki kiemelkedő foltok a körtefa levelein?

Agrofórum Online

Tavaly ültetett körtefám levelein kissé kiemelkedő foltokat látok, a levelek összehajolnak. Sajnos a fa méretéhez képest, sok ilyen levél van, nem fog kipusztulni a fa? Mi tehetek? Képet mellékelek.

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

A csatolt képen a körtelevél gubacsatka (Eriophyes pyri) kora tavaszi károsítása látható. A közösségi médiában egyre több esetről számolnak be, gyakori kártevővé lépett elő. Az oltványok egy része eredendően fertőzött. A gubacsatkák nem hasonlítanak a közismert atkákhoz, a növényi szövetben élnek, igen aprók, szabad szemmel nem észlelhetők, mindezek miatt az ellene való védelem nehéz.

Rügypikkelyekben telelnek, és a tavaszi felmelegedéssel aktivizálódnak, az apró, éppen fakadó leveleken szétmásznak. A leveleket szívogatják, azok nyomán keletkeznek a néhány mm-es lapos, kemény, szemölcsszerű foltok, melyek lehetnek zöldek, gyakran élénk vörös színűek, később megsötétednek. A foltok nem dörzsölhetők le. A fertőzött levelek megkeményednek. A lombozat kifakadásakor még gyér a levélzet, a tünetes levelek ijesztő látványt nyújthatnak. Fiatal facsemetéknél súlyos levélkárt okozhat, a teljes levéllemezt befedő foltok a levelek asszimilálását akadályozzák, a fiatal fák növekedését visszavetik. A korosabb fáknál már nem szokott súlyos kárt előidézni, megélnek együtt.

Körte gubacsatka tünetei

Évente több (2-4) nemzedékük fejlődik, életüket a gubacsokban töltik, ott fejlődnek, ez okozza a védekezés nehézségét. A kifejlett atkák csak rövid ideig tartózkodnak a gubacsokon kívül, amikor új helyet, fiatal leveleket keresnek maguknak. Ezt az időszakot lehet kihasználni a kémiai védekezésre, ilyenkor a kontakt hatású szerek is hatnak ellenük, mivel a levelek felszínén találhatók.

Körte gubacsatka kártétele

Házikertekben a kártevő gyérítését célzó védekezést a téli lemosó permetezésre kell alapozni, poliszulfidkén + olajtartalmú készítmények Agrokén, Nevikén extra váltak be ellenük. Az atkanemzedékek vándorlása idején Tiosol Mészkénlé nyári hígítású oldatával lehet gyéríteni egyedszámukat.

Erősen felszaporodott atkák esetén, erős fertőzésüknél atkaölő szerek is alkalmazhatók. Körtében az Ortus 5 SC kontakt hatású atkaölő szer engedélyezett. Súlyos fertőzésnél hatékony védelmet a felszívódó hatású atkaölő szerek biztosíthatnának, körténél azonban szabadforgalmú szerekhez tartozók nincsenek engedélyezve. II. forgalmúak közül a Vertimec (h.a. abamektin) és Pyranica (h.a. tebufenpirad) hatásosak ellenük.

Megegyük az alma héját vagy sem?

2024. szeptember 2. 07:10

Magyarországon és az Európai Unióban a fogyasztói kockázatbecslés az alma, valamint a körte esetében is úgy tekinti, hogy a fogyasztó nem hámozza meg a gyümölcsöt.

Gyümölcsöző volt az idei év? - évértékelés dr. Apáti Ferenccel, a FruitVeb alelnökével

2018. október 25. 03:48

Magyarországon a 2018. évi gyümölcstermés fajonként változóan, de mennyiségileg összességében jól alakult: a jelentősebb gyümölcsfajok közül jó vagy kifejezetten jó termést realizáltunk a cseresznye, meggy, szilva, bodza, alma és körte esetében

Mi okozhatta a Clapp kedveltje körte termésinek kövecsességét?

2023. február 20. 04:37

Sajnos már a második évben ehetetlenné vált a Clapp kedveltje körténk, pedig az előző években gyönyörű szép, hibátlan termése volt. Olyan mértékben kövecsessé vált, hogy csak kidobálni lehet őket. Gondolom, ha vírus lenne, akkor eddig sem lett volna szép a termése. Nem tudom az okát kideríteni. Mi lehet a probléma hátterében?

A hazai gyümölcsültetvények fagykárainak értékelése

2018. március 14. 11:15

Jelenleg csak rügykárokról lehet beszélni, terméskárokra vonatkozóan csak nagyon áttételes és pontatlan következtetések vonhatók le.