13℃ 2℃
október 20. Vendel, Irén, Kleopátra

Mitől keletkezett fehér lepedék a kövirózsán?

Agrofórum Online

Évtizedek óta van kövirózsa az erkélyünkön, soha semmi baja nem volt, jól érezte magát a napos, száraz helyen. Tavaly kezdődött egy fehér lepedék kialakulása a növényen. Kiszedtem, lemostam, újra elültettem. Nagyon szépen megerősödött a tavasz elején, de most még erőteljesebben jelentkezett ez a probléma.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A küldött kép alapján az amerikai lepkekabóca (Metcalfa pruinosa) jelenlétére lehet következtetni, bár a képet kinagyítva sem látható teljesen tökéletesen. A viaszos pajzstetvek egyaránt vattaszerű viaszváladékot termelnek, viszont egyedeinek jelenléte szemmel jobban látható, valamint megjelenésükre általában szobában nevelt növényeknél számíthatunk.

A lepkekabócára jellemző, hogy fás szárú tápnövényeinek kéregrepedésében telel tojás alakban, lárváik májustól kelnek ki. Tápnövényei között egyszikű és kétszikű növények, lágy- és fás szárú növények, lombhullatók és örökzöldek, valamint termesztett növények egyaránt vannak. Az áttelelt tojásból kelő lárvák egy része a fás szárú növényeket elhagyja és más lágyszárú fajokon táplálkozik. A fiatal lárva sárgászöldes színű, fejlődése során négyszer vedlik, öt lárvastádiuma van. Testükön fehér viaszpehely látható, amely folyamatosan termelődik és így a növény felületén is nagy mennyiségben megtalálható. Az erős növekedésben lévő növényi részeken a lárvák nagyon gyorsan fejlődnek.

Fehér bevonat a kövirózsákon (Fotó: a kérdező felvétele)

A károsított növényrészeken a viaszváladék, valamint a levedlett lárvabőrök hosszú ideig megmaradnak. Tavasz végén és a nyár folyamán növényi nedvekkel táplálkozva folyamatosan nagy mennyiségű mézharmatot ürítenek, melyen megtelepszik a korompenész, ezzel rontva tovább növényeink díszítő értékét. Ezek a tünetek június és július hónapokban figyelhetők meg a legerőteljesebben. A kifejlett egyedek, az imágók leghamarabb július közepén jelennek meg, melyek károsítása már kisebb mértékű.

Az általuk okozott kártétel főként esztétikai gondot okoz, mintsem a növény gyengülését. Sajnos minden évben bekövetkező újbóli betelepülésük nehezen akadályozható sok tápnövénye lévén. Kis egyedszám esetében jó ötlet és elegendő a szappanos vízzel való lemosás, de a kövirózsánál ajánlatosabb a felszívódó rovarölő szeres beöntözés, ugyanis a levelei közötti részt vízzel nehéz elérni. Erre pl. az acetamiprid hatóanyag használható. A permetleves beöntözést legalább 2 alkalommal 7-8 nap elteltével szükséges megismételni.

Kiemelt kép: a kérdező felvétele

Gyors, hatékony és gazdaságos megoldást keres a szívó és rágó kártevők ellen? Itt megtalálja!

2022. május 3. 14:37

A vetésfehérítő imágók tömeges jelenléte és a lárvák megjelenése esetén védekezni kell, melyhez a KITE Zrt. a Vantex CS készítményt javasolja.

Szükség van kukoricában rovarölő szeres védekezésre?

2018. június 5. 04:30

Az elmúlt néhány évben a kukorica kártevőlistájának élére a kukoricamoly (Ostrinia nubilalis) és a gyapottok-bagolylepke (Helicoverpa armigera) kerültek.

Biztos lehet a Zamir és a Mavrik hatékonyságában

2019. február 18. 09:17

Megállapítható, hogy a vizsgált kombinációkban történő kijuttatásuk nem jelent kockázatot a méhekre.

Kérdőív a növényvédelemről - ossza meg tapasztalatait!

2025. március 30. 08:10

Egy most induló országos kérdőív a hazai kiskert-tulajdonosok és mezőgazdasági termelők növényvédelmi szokásait térképezi fel.