Mitől sárgulnak meg a szamóca levelei?

Agrofórum Online

Segítséget szeretnék kérni Önöktől. Mitől sárgulnak meg a szamóca levelei, és mit tudok tenni a jelenség ellen?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

A beküldött képen látható szamócaleveleken általános, diffúz levélsárgulás észlelhető. A jelenséget két ok is előidézheti. A kép alapján nem lehet eldönteni egyértelműen az okot, annak feltárásában Önnek is aktívan részt kell vennie. Mindkét betegséget jellemzem röviden, és a saját vizsgálata alapján kell majd eldöntenie, hogy a lehetséges okok közül, melyik okozza az elváltozást!

Minden növénynél előfordul, hogy kevés, nem elegendő tápanyaghoz jut a lombja, és ilyenkor tápanyaghiány lép fel. A növények a tápanyagot a talajból vízben oldott állapotban szívják fel. A 3 fő elem mellett – nitrogén, foszfor és kálium – kisebb mennyiségben kén, vas, valamint még több mikroelemet is igényelnek. Fontos a tápelemek mennyisége, valamint az egymáshoz viszonyított arányuk is. A tápelemek felvételét erősen befolyásolja a talaj pH értéke. Gyakran a nem megfelelő savasság akadályozza a tápelemek talajból történő felvételét, növénybe jutását. A szamóca tavasszal már korán neveli virágait, hiszen elsők között érleli terméseit.

Szamóca sárguló levelekkel
Szamóca sárguló levelekkel (fotó: a kérdező felvétele)

Fontos, hogy tavasszal bőségesen lássuk el tápanyaggal! A tápanyagok nem csupán a gyökérrel kerülhetnek be a növénybe, gyors felszívódást érhetünk el lombra kijuttatott, permetezett tápoldattal is. A lombpermetezéssel a tápoldat néhány órán belül, gyorsan és teljes egészében hasznosul, ezért ez a tápanyagpótlási forma gyors segítséget nyújthat a növénynek. Sárgulást a szamóca leveleinél több tápelem hiánya is okozhat, akinek nincs ismerete, gyakorlata a hiánybetegségek felismerésében a pótlást kombinált, azaz összetett lombtrágyával érdemes végeznie. A legtöbb cég több komponensű, talajra is és lombra is felhasználható tápanyagtermékeket árusít, amelyek a legtöbb növény számára megfelelő összetételben tartalmazzák azokat. Alkalmazás előtt alaposan érdemes tájékozódni a használati előírásokról, ugyanis a talajba tápoldattal beöntözött és a lombra permetezéssel kijuttatott oldatok töménysége nem azonos, eltérő dózissal kell felhasználni azokat.

Tápanyaghiányt a gyökerek sérülése, betegsége is okozhat: túlöntözés, gyökérrothadás, gyökereken okozott rágási kártételek mind előidézhetnek tápanyaghiányt.

Apró, mozaikszerű sárga színű foltokat okozhatnak atkafélék is, elsősorban takácsatkák. Az atkák kis testű, 1-2 mm-es méretű, 4 pár lábú, az ízeltlábúakhoz tartozó kártevők. Szúró-szívó szájszervekkel rendelkeznek, növényi nedvvel táplálkoznak. Finom, pókhálószerű szövedéket képeznek, és abban élnek csoportosan. Megtalálásukban segítséget jelenthetnek a növények felszínén képződő szövedékük és nagy számban együtt élő telepeik. Apró méretük és rejtett életmódjuk miatt gyakran már csak későn, tömeges elszaporodásuk után észlelik jelenlétüket. Meleg, túlzottan felmelegedett növényállományban és száraz körülmények között jellemző felszaporodásuk.

Rovarölő szerek nem hatnak ellenük, csak az atkaölő szerek. A ragadozó atkák mellett a kén (kalcium-poliszulfid) alapanyagú Nevikén extra, Vektafid S, valamint Nissorun 10 WP, Ortus 5 SC, Sanmite 10 SC nevű atkaölő szerekkel védekezhetünk ellenük.

Kiemelt kép: a kérdező felvétele

Meglepő gép érkezik a földekre: kiszívja a kártevőket a növények közül

2026. szeptember 10. 07:10

Tripszek, poloskák és muslicák ellen vetnék be a VENTURO rovarszívót. A módszernek már tudományosan vizsgált előzményei is vannak.

Vessen és szüreteljen párhuzamosan augusztusban

2019. július 16. 05:36

A hagymafélék mellett sok más zöldségnövényt lehet betakarítani augusztusban, például a paradicsom, a paprika, a cukkini is ebben az időszakban érik a legintenzívebben

Szamóca palántázása: így lesz bő és finom a termés

2025. április 13. 13:10

Kevesen tudják, azonban a szamóca palántázásának időzítése nemcsak a terméshozamot, hanem a gyümölcsök ízét is befolyásolja.

Mikor lehet szamócát telepíteni?

2018. június 28. 07:22

F. Ferenc kérdése: földieper felől érdeklődnék. Pontosan a termesztése érdekelne, tudom többféle lehetőség van. Az évelő vagy a folyton termő érdekelne. Próbálkoztam magvetésével többféleképp, de nem kelt ki, pedig gazdaboltban vettem. S palántát is néztem. Melyik időszak megfelelő az ültetésre vagy palántázásra? S magról lehet-e?