Permetlé hullott az érő naspolyákra! Fogyasztható lesz még az idei termés?

Agrofórum Online

A napokban lemosó permetezést alkalmaztam a gyümölcsfáimon házikertben. Réz-, kén- és olajtartalmú szert használtam (Vegesol eReS). Az egyik barackfám mellett található egy bőven termő naspolya bokor. Sajnos későn eszméltem, hogy még nem szedtem le a naspolyát, de addigra már biztosan hullott az érő gyümölcsökre is permetlé. A kérdésem, hogy a történtek után fogyasztható lesz-e még az idei naspolya, illetve ha igen, milyen óvintézkedések betartásával lehet majd elfogyasztani?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A Vegesol eReS egy kontakt hatású gombaölő készítmény, ahogyan írta is, rezet, ként, emellett pedig növényi olajat, tapadásfokozó adalékanyagokat is tartalmaz. A réz a kórokozók spóráira, illetve a baktériumokra van gátló hatással, a kén az atkák számát csökkenti és a lisztharmat képleteit, míg az olaj a kártevők telelő alakjaira van gyérítő hatással.

A készítmény adalékanyagot tartalmaz, melynek segítségével a növényen rugalmas, a levegőt áteresztő réteg alakul ki, mely csak lassan képes lemosódni, ezáltal hosszabb hatástartammal is rendelkezik, tehát némileg több idő szükséges lemosódásához is. Felhasználása a gyümölcsfák közül a csonthéjasokon, vagyis szilva, meggy, cseresznye, őszibarack, kajszi esetében a rügyfakadástól azok virágbimbós állapotáig lehetséges, míg ősszel, a lombhullás megkezdése utáni időszakban lemosó kezelésre ugyancsak felhasználható a készítmény.

A készítmény felhasználható, engedéllyel rendelkezik az almatermésűeknél is, vagyis almánál, körténél, birsfáknál és a naspolya esetén egyaránt ki lehet juttatni lemosó kezelés céljával. Az engedélyokiratban megadott mennyiségben kijuttatva a készítményt, mely az almatermésűekre, így ezáltal a naspolyára is vonatkozik, 10 napos élelmezés-egészségügyi várakozási idővel kell számolni. Ez azt jelenti, ha érte is, nagyobb, vagy akár kisebb mennyiségben a terméseket permetlé, akkor a kezeléstől számított 10 nap elteltével a termések biztonsággal fogyaszthatók el.

A készítmény csomagolásán azonban ezek az információk minden esetben elérhetők, hiszen nemcsak a felhasználásra, permetlé elkészítésére ad tájékoztatást a csomagoláson megtalálható adatlap, hanem az élelmezés-egészségügyi várakozási idők, illetve a munka-egészségügyi várakozási idők is fel vannak azon tüntetve. Amennyiben a csomagoláson sérülés, illetve egyéb okok miatt nem találjuk meg az erre vonatkozó információkat, az interneten minden esetben megtalálhatók a készítmények engedélyokiratai, melyből a felhasználáshoz szükséges minden egyéb információról egyaránt tájékozódhatunk.

Kiemelt kép: Pixabay

Védelem és stimulálás egy menetben!

2020. május 8. 08:57

A 2020-as mezőgazdasági szezon jelen aktualitása a kifejezetten száraz tavasz. Ezen időjárási körülmény okozta megnövekedett stressz-szint a növényekben egy negatív folyamatot indít el.

A fungicid-rezisztencia jelentősége

2019. január 14. 08:25

A kémiai védelem az integrált növényvédelem egyik jelentős eszköze. A növényvédő szerek, ezen belül is a fungicidek alkalmazásának eredményességét azonban számos tényező negatívan befolyásolja.

Gabonáink egészségére!

2019. március 25. 09:49

Mivel veszi fel a harcot a termelő a kalászosokban a gyomok és kártevők ellen? Vannak-e a gyakorlatban bevált tippjei, praktikái, kedvenc készítményei? Rutinos gazdákat kérdeztünk növényvédelmükről.

Megéri a minőségi gombaölőt választani kalászosokban

2021. február 25. 12:08

Jelentős változásokon megy át a kalászos gombaölőszer piac. Több hatóanyagot kivontak, az SDHI hatóanyagcsoport egyre nagyobb szerephez jut és évről-évre újabb termékek jelennek meg ebben a csoportban.