Növényvédelem
Növényvédelem

„A Priaxornak helye van a növényvédelmi technológiánkban” – Átadtuk előfizetői nyereményjátékunk BASF különdíját

„A Priaxornak helye van a növényvédelmi technológiánkban” – Átadtuk előfizetői nyereményjátékunk BASF különdíját

Agrofórum Online

Az Agrofórum 2018-as nyereményjátékában a BASF által felajánlott 50 liter Priaxor kalászos gombaölő szert Vavró Iván, a jánoshalmai Hergevica Kft. tulajdonosa és vezetője nyerte meg. A termék jó helyre került, hiszen a növényvédelmi technológiában már két éve jelen van a készítmény.

Kezdjük egy cégcsoport-bemutatással, hiszen elég sokrétű a Hergevica Kft. és a hozzá kapcsolódó vállalkozások tevékenységi köre.

Ha mindent egybe veszünk, akkor nagyjából 2000 hektáron folytatunk szántóföldi növénytermesztést, illetve további 200 hektár erdőnk is van, amit alvállalkozókkal művelünk. A Hergevica Kft. mintegy 1200 hektárt fed, ami mellett működik a Hambár Kft. Ez egy kis és közepes termelőkre összpontosító integrátor cég. Mintegy 1500 partnerünknek mi végezzük el a termelési műveleteket, biztosítást kötünk, megvásároljuk a növényvédő szert, vetőmagot, és intézzük a kereskedelmet is. Négy településen, Tataházán, Jánoshalmán, Kisszálláson és Szegedszentmihályon vannak szárítótelepeink.

Milyen kultúrákkal foglalkoznak ezeken a területeken?

Leginkább a hagyományos szántóföldi növényeket vetjük. Napraforgót, kukoricát, búzát, árpát és repcét. Korábban volt vetőmag-előállításunk a zöldítéshez, de az olajretek, a homoki zab, a borsó, a facélia, a pohánka és a lucerna nálunk nem hozta az elvárható szintet.
Jellemzően 4 tonna/hektár feletti átlaggal termesztünk repcét, ami természetesen költséges. Abban mi „állandóan szaladgálunk” a permetezőgéppel, hol nitrosolt, hol növényvédő szereket juttatunk ki. Azt is meg kell jegyezni, hogy általában a gyengébb földjeinkre kerül a kalászos gabonák után. A jobb területeken napraforgót és kukoricát termesztünk, utóbbiból 420 hektár átlagában 13 tonnás átlagtermést értünk el. A napraforgó esetében a Mogyi cégnek álltunk elő csíkos napraforgót, ami két éven keresztül jól jövedelmezett, legutóbb azonban közepesen sikerült. Emiatt úgy döntöttünk, hogy felosztjuk, és 50-50% lesz a csíkos és az árunapraforgó. Ezen kívül termesztünk szemes cirokot, ami egyre nagyobb teret kap nálunk.

Minden köszönhető ez a növekvő vetésterület a cirok esetében?

A gyengébb termőhelyeinken már 50 hektáron termesztjük, és azt látjuk, hogy ahol nem lehet jövedelmezően kukoricával foglalkozni, ott kiváló alternatíva. Nagyon jól bírja a szárazságot, szereti a takarmányipar, toxinmentes, magas a beltartalmi értéke, és ha aszály van, akkor tapasztalataink szerint a kukoricánál alacsonyabb termelési költséggel 2 tonnával többet is termelhet. Idén honokon 10 tonnás termésátlagunk lett. Véleményem szerint a következő években jelentősen emelkedni fog a cirok vetésterülete hazánkban.

A BASF Priaxor kalászos gombaölő szerét Kosztolányi Attila, az Agrofórum Kft. ügyvezetője adja át a nyertesnek, Vavró Ivánnak, a Hergevica Kft. tulajdonosának és vezetőjének

Ha már a nyereményjátékunkban Priaxor kalászos gombaölő szert sorsoltunk ki, akkor beszéljünk ezekről a kultúrákról is, különös tekintettel a fungicid használatára.

Mivel nagy területen gazdálkodunk, és sok munka van a cégcsoport irányításával, ezért a növénytermesztést Mikó Sándor vezeti, akivel napi kapcsolatban állok. Mindent megbeszélünk, mindent leegyeztetünk, de van egy fontos megállapodásunk: én a növényvédelembe nem szólok bele. Nem gondolom azt, hogy „mindenhez is” kell értenem.

Akkor adjuk át a szót a növénytermesztési ágazatvezetőnek, Mikó Sándornak. Hogyan illeszkedik a BASF Priaxor a növényvédelmi technológiába?

70-80 hektáron termesztünk takarmányárpát, de van őszi búzánk, hibridbúzánk és 300 hektáron durum búzánk is. Utóbbit 6,3-6,5 tonnás átlaggal arattuk, kivéve tavaly, amikor az utolsó hetekben megfeküdt a növény, és csak 5,1-5,2 tonna lett a hektáronkénti termésátlag. Hibridbúzából 10 tonna feletti eredményeink vannak, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a jövedelmezősége nem túl magas, hiszen a bekerülési költség jelentős. A kalászosokban magas nitrogéndózisokkal dolgozunk, viszonylag sok nitrosolt juttatunk a területre. Emiatt aztán oda kell figyelni a gombabetegségekre. Már két éve használjuk a Priaxor kalászos gombaölő szert, ami nálunk bevált. Preventív módon védekezünk, és nem is volt mostanában komolyabb gombabetegségünk.

Általánosságban milyen a kapcsolat a BASF-fel? Feltételezem, hogy nem csak kalászos gabonákban használják a készítményeiket…

Mióta működünk, azóta szorosan együtt dolgozunk a BASF-fel. Minden kultúrában jelen vannak, legyen szó gyomirtásról, gombaölő szeres vagy rovarölő szeres kezelésekről. Fontos kiemelni, hogy a területi képviselőjükkel is nagyon jó a kapcsolatunk, mindenben segítséget nyújt.

Az Agrofórum szaklapot mióta olvassák?

Az Agrofórum szaklap is a kezdetektől jelen van a cégünknél, az életünkhöz ugyanúgy hozzátartozik, mint a BASF. Két példányban fizettünk elő, hogy a kollégákkal mindig első kézből juthassunk hozzá a hasznos cikkekhez.

Pár napig lehet még véleményezni a Nemzeti Növényvédelmi Cselekvési Tervet

2019. június 15. 09:34

A dokumentumban konkrét célokat, intézkedéseket és ütemterveket állapítanak meg a növényvédő szerek emberi egészségre és környezetre jelentett kockázatainak és kifejtett hatásainak csökkentésére.

Még mindig sok a hamis növényvédő szer

2019. június 6. 13:18

Az elemzés szerint a hamisítás az összes szektorban unió szerte akár 468 ezer munkahely megszűnéséhez vezethetett közvetlenül.

Fontos a megfelelő növényvédelem a zöldségeknél és a gyümölcsösöknél is a sok csapadék miatt

2019. május 28. 13:19

A gombás megbetegedések főként a most érő szamócánál, meggynél, cseresznyénél és az almánál okozhatnak gondot, ha a termelők nem tudják elvégezni a megelőző intézkedéseket.

Ne hozzunk be növényi károsítókat az országba!

2019. május 13. 07:49

Fontos tudni, hogy még az egészségesnek tűnő növények is rejthetnek magukban kockázatot, ugyanis a károsítók nem minden esetben láthatóak szabad szemmel, olykor pedig tünetmentesen is jelen lehetnek.

Repcevetőmag-üzletággal bővült a BASF

2018. szeptember 20. 13:02

A BASF az akvizíció révén a világ egyik legjelentősebb vetőmagvállalatává, a világ legnagyobb repcevetőmagos cégévé vált.

A BASF és a Corteva Agriscience licensz megállapodást kötött a Clearfield Plus technológia használatára napraforgóban

2018. szeptember 27. 13:56

A BASF és a Corteva Agriscience™, a DowDuPont mezőgazdasági divíziója licenszszerződést kötött a Clearfield® Plus növénytermesztési rendszerre, amely világszerte új lehetőségeket kínál a napraforgó-termelőknek.

Élő videóink az AGROmashEXPO második napjáról

2018. január 25. 20:10

Január 25-én az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállítás második napján is több alkalommal jelentkeztünk élőben Facebook oldalunkon.

A BASF lezárta több Bayer üzletág és eszköz akvizícióját

2018. augusztus 2. 06:16

A BASF sikeresen lezárta több Bayer üzletág és eszköz akvizícióját. Az ügylet kiegészíti a BASF saját növényvédelmi, biotechnológiai és digitális tevékenységeit, és ezzel a vállalat belép a vetőmagnemesítés, előállítás és kereskedelem területére.