Európában az egyik első olyan élelmiszerlánc, amely kivette a kínálatából az orosz termékeket a dán Salling Group volt, amely Németországban a Netto Nord diszkontláncot üzemelteti. "Az ukrajnai helyzet és a háború borzalmas képei mindannyiunkat érintenek" - mondta Henrik Vinther Olesen, a vállalat társadalmi felelősségvállalási osztályának vezetője.
„Nagy élelmiszerláncként nemcsak Dániában, hanem Lengyelországban és Németországban is közel vagyunk vásárlóink mindennapjaihoz, és ez a lépés így természetesen kötelességünk is” – hangsúlyozta. Az orosz áruk tilalmánál is fontosabb a cégnek, hogy adományokkal támogatja a menekülteket, az ukrán határ közelében lévő üzletekben pedig leszállította az alapvető cikkek árát, hogy a menekültek olcsón megvásárolhassák az alapvető szükségletekhez szükséges árucikkeket.
Németországban az Aldi, a Rewe és az Edeka szintén bojkottálja központilag az oroszországi árukat. Más német élelmiszerboltok gyorsan követték a példát. A Rewe közölte, hogy az orosz gyártók összes áruját központilag, legalább 40 tételt kilistáznak. A meglévő készleteket nem semmisítenék meg, hanem eladnák vagy élelmiszerbankoknak adományoznák. Hasonlóan nyilatkozott Edeka, Aldi Nord és Aldi Süd a dpa hírügynökség felmérésében.
Közelebbről megvizsgálva, a kampány a legtöbb német kiskereskedő számára inkább szimbolikus jellegű. A piacvezető Edeka például azt emelte ki, hogy minden szankciót támogat, és szeretné ellenőrizni a készletét. Ugyanakkor kifejtette, hogy az Edeka központjának hosszú ideje semmilyen üzleti kapcsolata nem volt oroszországi székhelyű gyártókkal.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy az Edeka üzleteiben a jövőben egyáltalán ne kínáljanak orosz árut. Mert a szupermarketek többségét független kereskedők üzemeltetik, akik egymástól függetlenül állítják össze a választékot. Az Edeka központnak erre nincs befolyása.
Az Aldi Süd hangsúlyozta: az orosz áruk kivezetésével példát akartak mutatni. Ennek a jelentősége itt sem sokkal több, mint az Edekánál. A diszkont kínálatában egyetlen Oroszországban gyártott termék szerepelt, egy 0,7 literes palackban árusított vodka. A vásárlóknak pedig most „határozatlan ideig” nélkülözniük kellene. Még az Aldi Nordnál is csak égetett szeszesital tűnik el a polcokról – számolt be a német gazdasági napilap a Handelsblatt.
A Netto Nordnál is ez a helyzet, amelyet nem szabad összetéveszteni az Edeka leányvállalatával, a Netto Marken-Discounttal, ahol szintén korlátozott volt a bojkott által az orosz gazdaságra gyakorolt hatás. A cég bejelentetése szerint körülbelül 15 termék forgalmazása szűnik meg, köztük édességek, készételek és vodka.
A magyarországi piacon az Aldi 2008 óta van jelen és az Aldi Südhöz tartozik. Jelenleg több mint 150 üzletet működtetnek. A Penny Market pedig a REWE-csoporthoz tartozik, Magyarországon országszerte 227 Penny-üzlet található. Az első üzletet 1996. június 6-án, Szentesen nyitották meg.