Agrárközélet

Német aggodalmak az élelmiszerexport-korlátozások miatt

Agrofórum Online

A német kormány aggódik amiatt, hogy egyre több ország korlátozza az élelmiszerexportot, mivel az ukrajnai válság szűkös ellátást és a világpiaci nyersanyagárak meredek emelkedését okozza – mondta Silvia Bender mezőgazdasági miniszter.

A berlini tárcavezető beszédet mondott a G7 nemzetek csoportjának mezőgazdasági minisztereinek ülése kapcsán, amelynek Németország ad otthont, és ahol megvitatják az ukrajnai orosz invázió következményeit a globális élelmezésbiztonságra nézve. Jelenleg Németország tölti be a G7 elnöki tisztét.

„Mindenképpen aggódom amiatt, hogy egyes országok piacaik bezárását tervezik” – mondta Bender. „Úgy gondolom, hogy a ránk váró válságot csak úgy lehet megoldani, ha mindannyian magas szintű szolidaritást tanúsítunk a nemzetek közösségében, hogy megakadályozzuk a globális élelmiszerellátási-hálózatokban keletkező zavarokat.”

Világszerte számos ország élelmiszerexport-korlátozást jelentett be, vagy fontolgatja a tilalmat, hogy megvédje belföldi készleteit Oroszország ukrajnai inváziója után, amelyet Moszkva „különleges műveletnek” nevezett.

Oroszország és Ukrajna a globális búzaexport közel 30%-át adja, valamint nagy mennyiségű takarmánygabonát és étolajat ad el külföldre. Ám Ukrajna exportszállítmányait leállították, Oroszországét pedig jelentősen megnyirbálta a konfliktus. A búza ára a harcok kezdete után 14 éves csúcsot döntött – hívta fel a figyelmet a Reuters.

Németországot aggasztják az importőrökre, különösen a fejlődő országokra nehezedő komoly plusz pénzügyi terhek is, amelyek az élelmiszersegély-ügynökségekre, például a Világélelmezési Programra háruló nagyon súlyos többletköltségeket jelentenek – mondta Bender.

Kiemelt kép: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

Sajnálatos, de ez az élelmiszeripar jövője

2024. december 28. 14:10

Az ipari mezőgazdaság jövője lehetőségeket és egyben komoly kihívásokat teremt az élelmiszer-termelés és a klímavédelem metszéspontjában.

Bajor vadnyugat: lasszóval fogta meg a gazda a borjút az autópályán

2023. április 16. 08:03

Vadnyugati környezetbe illő jeleneteket lehetett látni Bajorországban az autópályán, mert egy gazda „lasszóval” kapta el megszökött borját az autók között.

800 liter növényvédő szer szivárgott ki a pótkocsiból

2022. május 14. 09:16

Németországban súlyos baleset történt egy traktorszerelvénnyel.

Drága lesz a húsvéti tojás Németországban

2023. április 3. 08:03

Idén húsvétkor a német fogyasztóknak a szokásosnál jóval mélyebben kell belenyúlniuk a zsebükbe a tojásért.

Nagy István: „a technikai fejlesztések terén szeretnénk Németországra támaszkodni”

2023. február 13. 15:33

Németország hagyományosan a legfontosabb gazdasági partner Magyarországnak az agrárterületen is.