Agrárközélet

Mintaprogram-üvegházat adtak át Sellyén

MTI

Az Agrárminisztérium (AM) kiemelt területnek tekinti a mezőgazdaság modernizációját, a legkorszerűbb technológiák alkalmazásának támogatását, illetve a precíziós gazdálkodásra történő átállás ösztönzését - mondta a tárca agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkára a Déli ASzC Sellyei Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Üvegházának átadóján, Sellyén a szaktárca csütörtöki tájékoztatása szerint.

Bagdán Boglárka hangsúlyozta, Magyarország megművelt földterülete és mezőgazdasági teljesítménye az Európai Unió országai közt is jelentős. Az ország egyik fő gazdasági potenciálja az agráriumban és az élelmiszeriparban rejlik – tette hozzá.

Az elmúlt évtizedekben a piaci verseny fokozatosan erősödött, célunk az ország versenyképességének, termelékenységének és hatékonyságának növeléséhez mindazt biztosítani, amit egy kormányzat hozzátehet a gazdálkodók munkájához. Az agrárium fejlesztése pedig lehetetlen az iskolák megerősítése nélkül – fogalmazott a helyettes államtitkár a szaktárca közleménye szerint.

Bagdán Boglárka elmondta, ez a kertészeti szakterületet érintő, közel 900 négyzetméteres üvegház beruházás nemcsak az agrárszakképzés versenyképességéhez, de a térség foglalkoztatási rátájához is hozzájárulhat, elősegítve a térségben élők felzárkózását. A szakértelemre és felkészültségre a közeljövőben is nagy szükség lesz. Ehhez nyilván együttműködésre van szükség a szakképzés a gazdálkodók, a piaci szereplők és a hatóságok között. Megköszönte az összefogást a projekt sikeres megvalósításában részt vevő szereplőknek, amelyek a Belügyminisztérium, az Agrárminisztérium, a Miniszterelnökség, a Baranya Megyei Kormányhivatal és a Sellyei Járási Hivatal – írják a közleményben.

A helyettes államtitkár kiemelte, a kertészet a magyar mezőgazdaság legintenzívebb, kis területen nagy értéket előállító, legtöbb kézimunkaerőt foglalkoztató ágazata. A klimatikus viszonyok változásával az új, innovatív, környezetbarát technológiák és termesztési módok elterjedésével még nagyobb szerepet kap az üvegházi termelés, ahogyan a fogyasztók igényeit követve az új különleges paradicsom és paprika fajtákat is csak a legmodernebb üvegházakban lehet nevelni – fűzte hozzá.

Ezen célok elérése érdekében az Agrárminisztérium az elmúlt években egyebek között jövedelempótló agrártámogatásokkal, kedvezményes hitelkonstrukciókkal, a termelői szervezetek támogatásával, az egészséges táplálkozást ösztönző programokkal, négypilléres kockázatkezelési rendszerrel, valamint beruházási támogatásokkal segítette a kertészeti ágazatot – sorolta a helyettes államtitkár a szaktárca tájékoztatása szerint.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hogyan tudja a gazdaság vezetője a jó alkalmazottat megtartani?

2024. december 15. 12:10

A mezőgazdaságban folyamatosan kevés a munkavállaló. A legtöbb gazdaságban probléma ez. Néhány alapvető módszer a foglalkoztatottak megtartására.

Hogyan lesz a jó zongoraművészből kiváló marketinges?

2024. december 13. 11:40

Ahhoz, hogy maradandót alkoss a munkáddal, ki kell tűnnöd az átlagból, ott kell lennie valami plusznak önmagadból is.

Alapítványi Bál

2024. december 2. 09:10

Időpont: 2025. január 24. (péntek), 18:00 óra, Helyszín: Hotel Helikon, 8360 Keszthely, Mikus Gyula sétány 5.

A sáskák tehetik tönkre az afrikai Nagy Zöld Fal-projektet?

2024. november 29. 14:10

A biztonsági helyzet is komoly akadályt jelent, mivel több terrorista csoport a projekt által érintett területeken tevékenykedik.

Továbbra is magas a konzervipari paradicsom ára

2022. május 9. 14:24

Továbbra is magas a konzervipari paradicsom ára, és ez a tendencia hónapok óta nem mutat változásra utaló jeleket.

Ukrajnában a háború idején üvegházat építenek a háztetőkre

2023. március 22. 16:38

A Perspekta Group csapata márciusban egy teljesen felszerelt tetőtéri üvegházat helyezett üzembe Kijev területén, Ukrajnában.

Uborkatermesztés télen

2023. december 21. 07:10

Vajon miben tér el a téli uborkatermesztés a nyáritól üvegházi körülmények között? Mennyit számít a páratartalom szabályozása, a lámpahasználat vagy a növénysűrűség?

Beindult a hazai paradicsomszezon

2022. május 2. 13:21

Több mint 12 ezer tonna paradicsom kerül a fogyasztók asztalára idén a többgenerációs dél-alföldi kertész családok alkotta TRIVEGA Kft. üvegházaiból.