Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Megtérülő kukorica technológia – próbálja ki, és nyerjen STIHL fűnyíró traktort!

Natur Agro Hungária

2022-ben is elindul a Kukoricagóré termésverseny! A legjobb terméseredményt elérő gazdálkodók értékes nyereményekkel gazdagodhatnak.

A tavalyi termésverseny sikerei

2021-ben szervezte meg első ízben a Natur Agro Hungária Kft. a „Ki lesz a Kukoricagóré?” című kukorica termésversenyt. A hazai tulajdonban álló, talajbaktérium-készítményeket és biostimulátorokat feljesztő és forgalmazó cég által szervezett megmérettetés közel 50 gazdálkodó részvételével zajlott. A versenyen azok vehettek részt, akik legalább 5 hektáros, a cég termékeire épülő technológiával kezelt területen termesztettek kukoricát.

A győzteseket tavaly év végén egy ünnepélyes díjátadó rendezvényen jutalmazták a szervezők. A versenyben a talajok minősége alapján – amelyeket a Mertcontrol Group határozott meg talajmintavétellel – két kategóriában hirdettek győztest. A gyengébb talajkategóriában a Hajdú-Bihar megyei Álmosdi Agrár Kft. nyerte meg a fődíjat hektáronkénti 11,96 tonnás terméseredményével, míg a jobb talajokkal nevezett versenyzők közül a Győr-Moson-Sopron megyei Hercegrét Kft. győzedelmeskedett 13,13 tonnával. (Az eredményeket minden versenyző esetében 14%-os nedvességtartalomra egalizálták a szervezők.)

A fődíj mindkét kategóriában egy-egy Stihl fűnyíró traktor volt, míg a kategóriák második és harmadik helyezettjeit szintén a Stihl termékeivel, fűrészekkel és fűkaszákkal díjazták a szervezők. Imreh Gergő marketingigazgató már a rendezvényen bejelentette: a pozitív fogadtatás miatt a Natur Agro Hungária Kft. úgy döntött, 2022-ben is megrendezi a versenyt.

2022-ben is várjuk a nevezőket!

A megmérettetésre idén is legalább 5 hektáros, Natur Technológiával kezelt területtel lehet benevezni. A Natur Technológia baktériumos, vetés előtti talajkezelésre, valamint két különböző időpontban, élő algás biostimulátorral, komplex lombtrágyával és Mono-adalékokkal végzett kezelésre épül. Kísérletek által igazoltan pozitív hatással bír a termés mennyiségére és minőségére vonatkozóan is. A győztesek idén is értékes Stihl-nyereményekkel gazdagodhatnak.

Regisztráljon a Kukoricagóré termésversenyre!

kukoricagore.hu

Miért érdemes a Natur Technológiát választani?

A Natur Technológia terméseredményre és beltartalmi értékekre gyakorolt pozitív hatásait rendre visszaigazolják szántóföldi kísérleteink. 2021-ben, Alsószentivánban, kukorica kultúrában beállított összehasonlító kísérletünk során kiemelkedő, 20,2%-os terméstöbbletet mértünk a kezeletlen kontroll parcellához képest.

A vizsgálat során hektáronként 4 liter BT-tartalmú Natur Nova talajkezelő baktériumkészítményt juttattunk ki 1 liter gombaadalékkal, míg a lombkezelést 6-8 leveles állapotban hektáronként 2 liter Natur Plasma T élő algás biostimulátorral, 4 liter Natur Active kompex lombtrágyával, illetve Mono Cink és Mono Kén adalékokkal végeztük. A kezelés hektárköltsége így 18 460 forint volt. Ez az aratási árfolyamon számolva a kezelés költségének levonását követően 49 290 Ft hektáronkénti többletbevételt jelent!

A számok nem hazudnak! Győződjön meg róla Ön is!

Megjelent legújabb, kukorica kísérleteinket összefoglaló kiadványunk, melyet alább ingyenesen letölthet.

Ha a verseny vagy a technológia felkeltette az érdeklődését, keresse a Natur Agro Hungária tanácsadóit!

Kukoricagóré regisztráció:
 kukoricagore.hu

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Menjen biztosra, álljon a győztes mellé!

2025. december 23. 11:10

Az aszályos időszakok és a piaci bizonytalanságok közepette a SAATEN-UNION olyan genetikát kínál, amely szélsőséges körülmények között is megbízhatóan teljesít.

Öntözés nélkül termett 14 tonnás kukorica Borsodban, utánajártunk a csodának

2025. december 23. 04:58

Borsod vármegyében, Cigándon gazdálkodik György Gergő, aki a Kukorica Klub 2025. évi termésversenyében, öntözetlen körülmények között kiemelkedő eredményt ért el, első helyezett lett. Felkerestük telefonon, sikerének hátteréről kérdeztük.

A szója a vetésforgót és a pénztárcát egyaránt gyarapítja

2025. december 18. 14:10

A terület adottságainak megfelelő vetőmag választása kulcskérdés, ebben adnak széles választási lehetőséget a SAATEN-UNION fajtái.

Biológiai készítményekkel a termésbiztonságért

2025. december 18. 07:10

A talajélet tudatos erősítése ma már kulcskérdés a termésbiztonságban. Biológiai készítmények a gyakorlatban.

A Kukorica Profi Startertechnológiája!

2020. április 1. 11:28

A BactoFil Kukoricával történő talajoltás a növényekben rejlő genetikai potenciál kifejezésre jutását segíti, és az alkalmazott technológiai elemek hatását erősíti, támogatja. Azaz a bőtermő fajták termése növekszik, a jó kelési erélyű fajták korai növekedése felgyorsul, az intenzív fejlődésű fajták vegetatív tömege még gyorsabban gyarapszik, a kombinációban alkalmazott kezelések hatásfoka jelentősen javul.

Megjelentek az első amerikai kukoricabogár imágók

2019. július 2. 08:36

Kukoricában a kukoricamoly fertőzés a területek 100%-át érinti, egyre több a gyapottok-bagolylepke a csapdák fogási anyagában és megjelentek az első kukoricabogár imágók is.

A kukorica és a búza készletei is túl nagyok

2024. április 2. 14:40

Nagypénteken az Egyesült Államokban és Európában is zárva voltak a piacok, hétfőn Európában még nem nyitottak ki, de Amerikában igen.

Kukoricáink idén is állták a kihívást

2023. december 1. 11:10

A Magyar Kukorica Klub független terméstanúsítása keretében négy helyszínen bizonyították alkalmazkodóképességüket a SAATEN-UNION hibridjei.